Dórafalc
Incike nővér először szó nélkül látta el a csuklóin, a belbokáin
és a hasfalán a falcolási sebeket az esti ügyelete átvételekor.
A legaggasztóbb a harmadfokú égési sérülése volt Dórának
a bal csuklóján. Vasalóval égette bele világfájdalmát, a byroni
spleent, s felhólyagosodott benne az éjszaka, és sárvizet kezdett
engedni a telihold. Amikor egy december eleji estén leszedték
a víztoronyból, a mentősök felhúzták a felsőjét, hogy szabaddá
tegyék a mellkasát. Akkor látták, hogy keresztbe rengeteg vágási
sérülése van a hasfalán. Kérdezték, mivel csinálta, mondta, hogy
borotvával. Aztán az EKG-hoz kellettek a csuklók és a bokák is,
mind véresen lapult a fémcsipeszek alatt. Nem volt kétséges,
hogy a zárt osztályra szállítják azonnal. Incike nővér végül meg-
jegyezte, hogy egy fiatal nőnek nem szabad ilyet csinálnia. Azt is
megkérdezte, mi a jó benne. Dóra, miközben Betadinnal itatták át
a bokáit, fel-felszisszent, és azt válaszolta, hogy megnyugtatja,
miközben csinálja, lelki fájdalmát testesíti meg azáltal, hogy a
testébe vagdos. Az előszivárgó vért látni olyan, mint amikor az izzó
júliusi nap eltűnik a horizonton, de ezt már nem Incikének mondta,
csak úgy magának. A hasfalcolásban az a legjobb, hogy bármilyen
mintázatot bele lehet karcolni a hasfalba, egy szívet vagy hogy love.
A csuklóvasalásban meg ahogyan a forró vasaló hegye érintkezik
a csuklóval, annyira fáj, hogy már nem is fáj. Inkább csíp. És ezt
többször meg kell ismételni ahhoz, hogy igazán jó legyen. Aztán
azt is mondta egyszer Dóra, hogy ahogyan múlik a seb, úgy kell felül-
horzsolni a felületet, hogy meglegyen a kellő fájdalomérzet. Kötszert
így visel a lélek. A hegedülés nem szép látvány.
Csuklópánt alatt csörgedezik a lét fájó közönye.
Borítókép: Stocksnap
