Felforgatások és jótettek

Mit csinál a trickster? Ravaszkodik, lázad, szabályokat von kétségbe, amivel tönkreteszi saját magát vagy másokat, de az is lehet, hogy újraalkotja a világot. Hazudik és igazat mond, határokat nyit meg, belakja a senki földjét. Közben pedig gyermekvédelmi gondoskodásban élőknek segít fennmaradni. Legalábbis ami Zalka Csenge Virág legújabb mesekönyvének sok-sok tricksterszereplőjét illeti.

A Törpeszarvas és a déli álom című kötetbe a világ minden tájáról kerültek népmesék, mítoszok, mondák, vagyis az úgynevezett „hagyományos történet” kategóriájába tartozó szövegek, a szerző/újramesélő által válogatva, összeillesztve, egységes koncepció szerint elrendezve és magyarázva.

Ahogyan Zalka korábbi kiadványait, úgy ezt is alapos kutató- és mesemondó munka előzte meg.

2016-tól kezdve vezeti blogján a Népmesék nyomában a világ körül című sorozatát, amelynek bejegyzéseihez kétszáz(!), önálló kulturális identitással bíró állam/országrész szöveghagyományait használta fel, mindenhonnan egy-egy gyűjteményt választva, két világnyelv segítségével közvetítve. Így kerülhettek bele ebbe a kötetbe is távol-keleti, észak- és közép-amerikai, afrikai, közép-ázsiai vagy éppen óceániai mesék és skandináv mítoszok is. Természetesen minden esetben pontosan jelölve, mely nép(ek) történetkincsében szerepelnek az egyes elemek. Levéltári-néprajzi kutatásai során pedig olyan magyar népmesékre is ráakadt Zalka, amelyeket addig a közönség alig vagy egyáltalán nem ismerhetett.

Ezekből a történetekből épültek fel a szerző/újramesélő Ribizli-sorozatának kötetei éppúgy, mint a jelenlegihez hasonlóan egyetlen fogalom (a család) köré épülő Széltestvér és Napkelte. Amiben a Törpeszarvas és a déli álom különbözik a korábbi kiadványoktól, az a szakirodalmi háttér erőteljesebb jelenléte.

Felnőtt olvasók is haszonnal forgathatják,

mert számos érdekességet megtudhatnak belőle a történetek hazájáról, kulturális hátteréről. Egzotikus országok mindennapi életéről, jellegzetes ételeiről, szokásairól, hiedelmeiről, állat- és növényvilágáról is beszámolnak a bevezetők és a jegyzetek. Akad olyan trickster, akinek hazájában még szobra is van, például Oszan asszonynak, a rókaszellemnek Hirosimában. Mivel ezek a történetek több száz éve élnek hazájuk szájhagyományában – de akad közöttük olyan, amelyik ezerévesnél is idősebb –, segítenek feltárni közönségük gondolkodásának történelmi gyökereit, és ezáltal a jelenét is.

Ebből kiindulva válhat nyilvánvalóvá a jelenleg tárgyalt kiadványból is, hogy amikor az úgynevezett „hagyományról” beszélünk, akkor nem egyetlen egységes, oszthatatlan tömbről van szó, hanem rendkívüli sokféleségről. Olyan képződményről, amely nemcsak időben, hanem közösségenként, sőt mesemondónként is változik. Nincs szükség arra, hogy a mai igényekhez igazítsuk a hagyományos történeteket. Zalka nagyon ritkán változtat a szövegeken (ha igen, azt jelzi). Ehelyett – itt is felvázolt munkamódszere szerint –, miután felkutatta a történet szövegváltozatait,

mindből a saját koncepciójának megfelelő elemeket válogatja ki, és dolgozza össze, hozzájuk adva sajátos stílusát.

A megfelelő helyekről átemelt történetek kiválóan megfelelnek arra, amire a mai közönségnek szüksége van. Hiszen a trickstereknek – bármennyire a hagyomány részei – egyébként is az a céljuk, hogy áthágják a határokat, és arra figyelmeztessenek, hogy a megszokott szabályokat esetleg újra kell gondolni. Előfordulhat, hogy győznek, mint ahogy az is, hogy alulmaradnak, és kénytelenek szépen beilleszkedni a többiek által meghatározott rendbe. Közben azonban mindig játszanak, „puszta kíváncsiságból vagy a saját szórakoztatásukra” tréfákat űznek (94), akár gusztustalanul, akár világmegmentő módjára, akár a kettőt összekapcsolva. Hiszen tudást átadni és elsajátítani, törvényeket hozni, igazságokat kimondani a nevetés segítségével is lehet.

Bőven van tehát a felnőttek számára is mondanivalójuk a trickstertörténeteknek. Utalnak is rá a kötetben szereplő jegyzetek, hogy közülük több csak felnőtteknek való. Gyerekek számára túlságosan nyomasztó volna, ahogyan a trickster szándékosan gonoszkodik a kiszolgáltatottakkal, vagy belepusztul abba, hogy az elérhetetlenre vágyik. Részemről boldogan fogadnék egy ennél jóval bővebb kiadványt, amely a szakirodalmi hátteret is sokkal inkább részletezi – ilyenek egyébként szintén kikerültek már Zalka műhelyéből. De ez a mesekönyv más céllal készült, itt a felnőtt történeteknek csak a forrásait adja meg a szerző.

A kötetben lévő szövegek korosztályi besorolás szerint hatéves kortól mesélhetők

(de idősebbek számára is minden további nélkül nyújthatnak szórakozást). Ahogy pedig első mondataimban említettem: vannak gyerekek, akiknek az életéhez szó szerint is hozzátesznek valamit: a könyv teljes bevétele ugyanis a Világszép Alapítványhoz kerül, amely a gyermekvédelmi gondoskodásban (gyermekotthonban vagy nevelőszülőknél) élőket segíti.

Zalkát végzettsége és tapasztalata egyaránt hozzásegíti ahhoz, hogy jó mesemondó legyen. Minden, a kötetben szereplő mesét számtalan közönség előtt kipróbált már. Látszik is a kötet nyelvezetén, amely

úgy tud választékos lenni, hogy közben egyszerű és hétköznapi marad, adott esetben pedig a szleng használatától sem riad vissza.

A közönsége legtöbbször gyerekekből, kamaszokból áll, akiknek körében érthető módon sikerük van a furfangos, bajkeverő, lázadó szereplőknek. A kortársaik körében népszerű mesékhez/médiatartalmakhoz, saját tapasztalataikhoz is könnyűszerrel köthetik őket, hiszen a klasszikus tricksterek és utódaik sorra felbukkannak a mai popkultúrában: a rókaszellem vagy a nyestkutya a mangákban és animékben, Maui vagy Nyúl koma a Disney-filmekben és a Bolondos Dallamokban, Loki a Marvel filmjeiben, Ananszi Neil Gaiman könyveiben. De találkozhatnak itt Mátyás királlyal vagy akár Petőfi Sándorral is, úgy, ahogyan még nem látták őket korábban. (Az utóbbiról például kiderül, hogy a magyar néphagyományban táltosként vagy garabonciásként is felbukkan, Csokonaival együtt.)

Ahogy a fentiekből is látszik,

a tricksterek valóban képesek határokat átlépni, beleértve a korszakok, az országok és a kultúrák határait.

„A kópék az átkelőhelyek lakói” – írja a jegyzet (10). Hol az úttal, hol a véletlennel, hol a jó- és balszerencsével állnak kapcsolatban, vagyis mindig azzal, ami ellentétes a megszokott, tervezhető, helyhez kötött létezéssel. A róka, a nyúl, a törpeszarvas, a teknős, a tengerimalac vagy éppen az alakváltó szellem jelenlétében bizonytalanná válik, hol végződik az élet és hol kezdődik a halál: a kőről kiderülhet, hogy eleven (és ragacsos) csapda, a fatörzsről, hogy krokodil, a holttest pedig tüsszögni kezdhet a koporsójában.

A testük körvonalai is állandó változásban vannak.

Tagjaik olykor levehetők-visszatehetők, és – hogy finoman fogalmazzak – rendszeresen szerepet játszik történeteikben mindaz, ami a nyíló testből kijön. Többek között ezért is kelthetnek undort, de viccessé is válhatnak. Ha pedig már a nyíló testről szólunk, nem lehet elfeledkezni a tricksterek nagy szájáról, amellyel minden létező helyzetből ki tudják beszélni magukat. Lehetnek (akár egyszerre) jók és gonoszok, lusták és hősiesek, furfangos segítők és akadályozók; lehetnek fiatalok és öregek, férfiak és nők. Működhetnek egyedül, de kerülhet melléjük barát vagy szerelmes, aki segít nekik, vagy éppen leállítja őket, ha arra van szükség.

Mindenképpen meg kell említenem Bertóthy Ágnes illusztrációit is, amelyek megnyugtató pasztellszíneikkel, puha körvonalaikkal kiválóan egészítik ki a szövegeket. Mindvégig megtartják egységes stílusukat, miközben egy-egy elemük az adott trickster hazájának művészete előtt is tiszteleg. A bájos figurákon változatos módokon látszik a tricksterség: láthatjuk, amint átváltoznak, szerepet játszanak, bujkálnak, vagy csak ravasz-mosolygós arccal figyelnek. Színvonalas, sokoldalú, esztétikus kiadványt foghat tehát a kezébe az, aki beszerzi ezt a mesekönyvet. Ráadásul jót is cselekszik a megvásárlásával.

Zalka Csenge Virág: Törpeszarvas és a déli álom, Világszép Alapítvány, Budapest, 2021.