Kis Hajni első nagyjátékfilmje, a Külön falka erőteljesen és manírok nélkül ábrázol egy nem mindennapi szülő-gyerek kapcsolatot, tökéletesen találva meg a komédia és a dráma közti egyensúlyt.
Ritka, hogy egy első filmet annyira komoly várakozás előz meg, mint amilyen a Külön falka bemutatója előtt tapasztalható volt. Ez persze nem véletlen, Kis Hajni első két rövidfilmjét, a Szép alakot és a Last Callt lelkesen fogadta a szakma, mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy előbbi még a Nemzeti Filmintézet Alapfilmek elnevezésű gyűjtésébe is bekerült, hovatovább diák Oscarra jelölték. A Szép alak egy tinilány és egy középkorú takarítónő kezdetben is bukásra ítélt kapcsolatát, a Last Call pedig egy nagymama emigrálás előtti kálváriáját mutatja be. Ha ehhez hozzávesszük, hogy
a Külön falka egy vadóc kiskamaszról és a börtönből frissen szabadult édesapjáról szól,
akkor jól látszik, hogy Kis Hajni a filmjeiben a legkülönfélébb embereket mozgatja. Egy dolog azonban állandó nála: az empátia, az odafordulás igénye. Kis Hajni keresi és meg is találja karakterei igazságát, nem ítélkezik felettük, igyekszik mindenkit megérteni. Épp ez teszi a Külön falkát az év egyik kiemelkedő darabjává nem csak a magyar filmes felhozatalt tekintve.
Tibivel (a volt MMA-harcos Dietz Gusztáv) egy klubban találkozunk először, hiszen a pesti éjszakában dolgozik kidobóként. Most szabadult, próbál visszailleszkedni a társadalomba, ám ez nem olyan egyszerű. Lánya, Niki (Horváth Zorka) szintén nehezen jön ki kortársaival, az iskolában gyakran csúfolják. Idővel felkeresi az édesapját, de újraéledő kapcsolatukat sokan nem nézik jó szemmel.
A Külön falka két filmes hagyományhoz kapcsolódik szervesen.
Adja magát a családi filmekkel való párhuzam, azon belül is leginkább azokkal, melyek a szülő-gyerek kapcsolatot problematizálják, akár pozitív, akár negatív értelemben. Eszünkbe juthatnak azonban olyan filmek is, amelyekben bűnözőket követünk, és rájövünk, hogy sokszor nem olyan éles a bűnös és a nem bűnös, a jó és a rossz közötti határvonal, mert megtaláljuk a morálisat az immorálisban. A közelmúltban ilyen alkotás volt a Justin Timberlake főszereplésével készült Palmer, illetve az HBO GO-ra nemrég felkerült Lorelei, amelyben az egyik főhős szintén hosszú börtönbüntetés után szabadul. Mert az is érez, aki hibát követett el, s létezik megbánás, második esély.
Óriási erénye egyébként a filmnek, hogy Kis Hajni a negatív dolgokat sem kendőzi el. Merthogy Tibit nem a korrupt rendszer juttatta börtönbe, nem mások helyett vitte el a balhét, hanem egy olyan baleset miatt került rács mögé, amelyért valóban ő volt a felelős (még ha ennek körülményei később árnyalódnak is a cselekményben). Ráadásul
Tibi tényleg komplikált eset, agresszív, nehezen kezelhető,
sokáig egyáltalán nem lehetünk meggyőződve arról, hogy nála van a legjobb helyen Niki. Ám Kis Hajni világában a szülő-gyerek kapocs valami olyan megbonthatatlan egység, amelyet hiába próbál kikezdeni a társadalom. Ahogy találkozik Nikivel, az addig zabolátlan férfiben felébred a gondoskodás ösztöne, és rögtön azt helyezi előtérbe, ami a kislánynak jó. Kezdetben ez nem olyan egyszerű, hisz Niki is bizalmatlan, ám hamar rájön, hogy tulajdonképpen az édesapja az egyetlen, aki igazán megérti őt.
Kis Hajni a banalitásból épít drámát.
Mert valóban komoly probléma a kiskamaszoknál, hogy kinek melyik cipő tetszik, és kinek a szülei engedhetik meg maguknak a drágábbat. Ehhez kapcsolódik a film egyik leghumorosabb jelenete, egy iskolai beszélgetés, ahol Tibi szembesíti Niki osztálytársainak gazdag szüleit prüdériájukkal és igazságtalanságukkal.
Egyébként is jellemző, hogy a film jól használja a nüanszokat, sokszor egy-egy tekintet, egy-egy apró változás jelzi, épp hol is tart a szereplők jellemének változása. Ezért is kulcsfontosságú a színészi játék, a rendező pedig két amatőrre bízta a két főszerepet. Az olasz neorealizmus óta sokan vallják,
azért van szükség amatőrökre, mert az ő létezésük a kamera előtt sokkal természetesebb, már a jelenlétük is képvisel valamit,
míg egy profi színész nem tud nem játszani. Valami ilyesmi járhatott Kis Hajni fejében is, amikor kiválasztotta Dietz Gusztávot és Horváth Zorkát, a döntések helyessége pedig beigazolódott. A kislány, amellett, hogy természetesen viselkedik, egy-egy pillantásával számtalan érzelmet tud megjeleníteni, Dietz pedig nemcsak jelenlétben erős, de az alakítása is árnyalt, Tibi karakterfejlődésének minden stádiumát hitelesen viszi színre.
Ha már hitelesség, fontos, hogy a filmben ráismerünk a jelen Magyarországára, a lakótelep, az iskola, a lepukkant szórakozóhely, az éjszakai busz figurái mind-mind ismerősek lehetnek.
A Külön falka úgy tud szociálisan hiteles lenni, hogy közben nem esztétizálja a nyomort.
Az operatőri munka nem tolakodó, de ötletes megoldásai hagyják érvényesülni a két főszereplőt. Kiemelendő még a zene is, a saját taktusok mellett a már létező számok beemelése is kitűnően működik, ezek hol felerősítik az adott jelenet hangulatát, hol épp ellentétet képeznek azzal.
Kis nagyon szépen egyensúlyoz a jó értelemben vett hatáskeltés és a giccs határán, egy rossz mozdulat, egy irreális befejezés azonban mindent felülírhatott volna. Ám
a rendező tökéletesen kerekíti le a mozit.
Egyértelmű, hogy a cselekménynek valamikor konfrontálódnia kell a valósággal, hiszen Niki és Tibi kapcsolata – szépsége ellenére – nélkülözi a realitást. Kis azonban ezt is elegánsan oldja meg, úgy zárja le a filmet, hogy az nem hazudtolja meg a karaktereket, sőt képes új szintre emelni a mozi mondanivalóját. A Külön falkát már most kisebb kultusz övezi. Okos, sallangmentes, szép film, Kis Hajnira pedig érdemes lesz figyelnünk a továbbiakban is.
Külön falka, 2021. Rendezte: Kis Hajni. Írta: Kis Hajni és Szántó Fanni. Szereplők: Dietz Gusztáv, Horváth Zorka, Andai Kati, Derzsi Réka, Galkó Balázs, Füsti Molnár Éva. Forgalmazza: Mozinet
A Külön falka a Magyar Filmadatbázisban.
