Életének 88. évében meghalt Kalász Márton Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas költő, író, műfordító, egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, a nemzet művésze.
Kalászt december 30-án Budapesten érte a halál. A halálhírt először Facebookon tette közzé L. Simon László, aki tanárának tekintette a szerzőt, majd az MMA adott ki közleményt. L. Simon így fogalmazott:
„a legnehezebb időkben, a méltatlan politikai támadások közepette volt az Írószövetség elnöke,
s ezalatt mellette dolgozhattam, tanulhattam tőle. Ilyen tiszta, jószándékú emberrel talán még sosem találkoztam.”
Kalász Márton 1934. szeptember 8-án született Krisztmann Márton néven a Baranya megyei Sombereken. Tízéves koráig csak németül beszélt.
Gondolkodását és életét meghatározták anyanyelvével és választott anyanyelvével, a magyarral kapcsolatos élményei,
amelyek minden alkotásában tetten érhetők. „Egyszerre német is vagyok és magyar is vagyok. Van egy anyanyelvem, a német, és van egy szellemi anyanyelvem és habitusom, amely összeköt engem a magyar kultúrával” – vallotta.
Első költeményeit magyarul írta.
1953-tól Kalász Márton néven publikált, két évvel később hivatalosan is felvette írói nevét. Abban az évben jelent meg első verseskötete Hajnali szekerek címmel. 1960-tól az Európa Könyvkiadó, 1967-től az Új Írás munkatársa volt, majd a nyolcvanas években a Vigilia és a Jelenkor szerkesztőjeként dolgozott.
Pályája során fordított és lektorált német szövegeket, többször járt Berlinben ösztöndíjasként, dolgozott a berlini Magyar Kulturális Intézet munkatársaként (1971–1974) és a stuttgarti Magyar Kulturális és Tájékoztatási Központ igazgatójaként (1990–1994). Évtizedekig gyűjtötte a Magyarországon élő németek múltjára vonatkozó visszaemlékezéseket. Prózaíróként a bűnösnek bélyegzett németség meghurcolása foglalkoztatta leginkább. Ez ösztönözte két regény, a Téli bárány és a Tizedelőcédulák megírására.
A két prózakötet mellett legfontosabbnak az 1987-es Ki olvas éjszaka verset? és a 2006-ban megjelent Kezdő haláltánc című versesköteteit tartotta, mert ezekben gyermekkorát és édesapjával kapcsolatos élményeit írta meg. A hajdani szülőföld őseinek világát és hagyományát idézte fel 2015-ben novellák, versek és esszék által a Gyermek-Bábel című kötetében. 85. születésnapjára, 2019-ben jelent meg az elmúlt években írt, de ki nem adott verseiből Zsille Gábor összeállításában az Annyi ábrándunk című válogatás.
Utolsó kötete, a Virrasztó – távol a költő harmincegyedik verseskönyve.
A hatvan verset tartalmazó kötet a közelmúltban készült el, várhatóan 2022 januárjában vehetik kézbe az olvasók. Új verseinek többsége a koronavírus-járvány szorongató helyzetében íródott. Az őrmezei lakótelepen található nyolcadik emeleti lakása, akár a hölderlini toronyszoba, központi motívuma lett a kötetnek, egyfajta mikrouniverzumként jelenik meg: az a hely, ahol a költő a mindennapokból kiemelkedve átfogóbban szemlélheti, értelmezheti a válságot.
1988 és 1991 között a Vörösmarty Társaság, 2001 és 2007 között pedig a Magyar Írószövetség elnöke volt.
Csaknem két évtizeden át tanított a Károli Gáspár Református Egyetemen. 2009-től az MMA társadalmi szervezet tagja, 2011-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt. Az MMA megbízásából 2016-ban Változatok a reményre címmel készült róla portréfilm. A köztestület Közelképek írókról című kismonográfia-sorozatában 2017-ben jelent meg összegzés irodalmi pályájáról.
Munkásságát kétszer ismerték el József Attila-díjjal, 1971-ben és 1987-ben,
a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével 1996-ban tüntették ki, a Kossuth-díjat 2013-ban vehette át, 2016-ban választották a nemzet művészévé. Ezek mellett is számos elismerést kapott, többek között Radnóti-díjat 1985-ben, két évre rá IBBY-díjat, 1996-ban Weöres Sándor-díjat és az Artisjus Irodalmi Nagydíjat, a Magyar Írószövetség Arany János Alapítványa díját 2001-ben.
Az alkotót az MMA és az EMMI egyaránt saját halottjának tekinti. Művei a DIA oldalán is olvashatók.
Forrás és borítókép: MTI
