Az év sorozata, a Netflix aktuálisan legnézettebb produkciója, az utóbbi idők legnagyobb visszhangját keltő szériája. Sikerének titka, hogy alkalmat kínál megélni az amúgy gondosan takargatott állatias ösztöneinket, ami olyan csali a civilizáltság súlyától nyomorgó kisember számára, amelyre akkor is mohón ráharap, ha tisztán látja az alatta csillogó horgot. Spoileres kritika!
Nehéz hozzákezdeni egy ennyire szokatlan produkció elemzéséhez. Problémásan illeszthető ugyanis kontextusba, hiszen Hwang Dong-hyuk túlélődrámája sok szempontból nem követi az ismert mintákat. A szegénység és az egyre szélesebbre nyíló társadalmi olló témája sajnos örök érvényű, de kevesen dolgozzák fel olyan hitelességgel, mint a dél-koreai rendezők. Ott a sebesen fejlődő gazdaság ugyan látványosan emeli az életszínvonalat, ugyanakkor a multicégek kiváltságaiból kimaradó idősebb korosztály fokozatosan elszegényedik, a fiatalok egy részének pedig a mindennapi túlélésen kívül másra nem futja. Közülük sokan a Szampo-generáció elveit vallva
lemondanak a randizási, a házassági és a családalapítási terveikről is, tudván, hogy anyagilag nem engedhetik meg maguknak.
Jóllehet a dél-koreai filmek már korábban is beszéltek ezekről a témákról (Obaltan, Crying Fist, Snowpiercer), nemzetközi figyelmet azonban csak igen ritkán szereztek. A 2019-es Élősködők című, nagyon hasonló témát boncolgató film Oscar-díja óta azonban jobban figyel rájuk a nagyközönség. Ezt meglovagolva a Netflix (a tokenizmus jegyében) bizalmat szavazott az egyébként már 2009 óta megvalósításra váró forgatókönyvnek, amely arról szól, hogyan csinál állatot az emberből a nincstelenség. A pénzéhség, ami általában a kapzsiság és a határtalan hatalomvágy pejoratív tartalmát hordozza, a sorozatban reprezentált elszegényedett, nyomortelepeken élő réteg számára gyakran a túlélés feltétele, ami azért nagyon fontos, mert így nem az ítélkezés álláspontjából indul a befogadó, amikor egy nagyobb összegért gyilkolásra kész embertömeget lát. Bűntudat nélkül és nagy átérzéssel adja hát át magát annak a borzongató élménynek, amely a kilenc rész során vár rá.
Seong Gi-hun (Jung-Jae Lee) egy nincstelen középkorú férfi, aki az anyjával él, lányát pedig csak ritkán látogathatja, mióta felesége elvált tőle. Nyomorúságos életéből az egyetlen kiutat a szerencsejátékban látja, mely azonban csak még mélyebbre süllyeszti őt a kilátástalanságban. De miután hitelezője halálosan megfenyegeti, egészen különös dolog történik vele.
Lehetősége nyílik egy játék keretein belül óriási összeget nyerni,
amellyel nem csak adósságait fizetné vissza, hanem további élete és lánya jövője is biztosítva lenne. Ennek azonban ára van, amelyet egyenesen az életével kell megfizetnie, ráadásul nemcsak neki, hanem annak a több száz embernek is, akik vele együtt egyszer csak egy tornaterem emeletes ágyain ébrednek.
Hat különböző gyerekjátékot kell végigjátszaniuk, de a legkisebb hiba is azonnali fejlövéssel jár. Minden játékos egy adott összeget ér, így ahányan kiesnek, annyival növekszik az az össznyeremény, amelyet az életben maradtak közt osztanak szét. Így értelemszerűen hamar farkastörvények kezdenek uralkodni a közösségben. Bár az első, tömeggyilkosságba torkolló játék után sokan igyekeznek elhatárolódni tőle, a legtöbben nem tudnak szabadulni a vagyon lehetőségének hívogatásától, ezért újra visszatérnek, annak ellenére, hogy ezúttal már pontosan ismerik a borzalmas játékszabályokat.
Egyenruhás, arctalan őrzők védik a játék tisztaságát (és lövik fejbe a játékosokat),
az egyetlen szabály ugyanis, hogy „idebent mindenki egyenlő”. Mindeközben egy testvérét kereső rendőr az őrök közé beépülve lassan felfedi az események mögött meghúzódó rejtélyeket, a szálak pedig egy csapat megalomán milliárdoshoz vezetnek, akiknek már semmi más nem okoz örömet az egymást gyilkoló nyomorultak látványán kívül. Azonban a legfelső embert, akinek a kezében mindez összefut, még betegebb motivációk mozgatják.
A gyerek olyan véresen komolyan veszi a játékokat, mintha az élete múlna rajta: „bumm, meghaltál”, és máris holtan terül el, végleg kizáródva a játékból. Ezek a való életben is hordoznak egyfajta megmagyarázhatatlan, vészjósló hangulatot, nem véletlenül alkalmazzák gyakran horrorfilmekben is a játszó gyermek motívumát. Mivel a sorozat végig erre a jelenségre épít, egy sokkal visszásabb, kifejezetten bizarr atmoszféra teremtődik meg. Mindez az emberi élet arcul köpése a feltaláló részéről, hiszen csúszdák és mászókák árnyékában játszadozva, kötelet húzva gyilkoltatja le egymással a résztvevőket, akik ráadásul szinte könyörögnek azért, hogy játszhassanak.
Érdemes megvizsgálni a széria egyedi látványvilágát is.
A retinánkba ég a szürreális „felnagyított óvoda” látványa, a hatalmas babával és óriási játszótérrel.
A színek élénk rózsaszínje és zöldje váltakozik a lépcsők labirintusában, az őrzők szintén harsány pink uniformist viselnek, rajta a legalapvetőbb kör-kocka-háromszög formákkal. A játékosok számmal jelzett egyenruhában játszanak (ami nem mellékesen a koncentrációs táborokat is felidézi), így a névtelenség megkönnyíti a gyilkolást is. Minden letisztult, sematikus, semmi sincs, ami ne szolgálna közvetlen célt, így a néző figyelme nem kalandozik el, irányított marad.
A zárt mikrokozmosz, akárcsak egy börtönsorozat esetében, a társadalom makettjévé válik. A nyereményért ölre menő játékosok hitelesen reprezentálják a jelenlegi fogyasztói társadalmat. Mindenkinek csak saját maga számít, szerveződéseik is többnyire érdekalapúak és a pillanatnyi túlélésüket szolgálják. Megjelenik a kiszolgáltatott női karakter (212-es), aki ebben az állatias rendszerben testével kénytelen sáfárkodni, hogy versenyképes maradjon. Képviselteti magát az értelmiségi réteg, amellyel szemben – a 218-as játékos jellemhibáit tekintve – elég komoly kritikát fogalmaz meg a sorozat készítője, aki nyilvánvalóan többre becsüli az alapvető emberi értékeket a társadalmi privilégiumoknál.
Megjelenik az idős korosztály is (001-es), amelyet láthatóan kiemelt tisztelet övez a távol-keleti országban,
jelentősége mind a játékon belül, mind azon kívül meghatározó, illetve itt van a hátrányos helyzetű bevándorló is (199-es). A játszótér másik oldalán, az egyenlőséggel éppen szembemenő hierarchikus rendszer tetejére helyezett nyugati befektetők ábrázolása azonban korántsem sikerült olyan pontosra, mint a játékosoké. Karaktereik hanyagul felskiccelt, triviális szövegekkel ellátott sztereotipikus figurák, ami szintén értelmezhető Dong-hyuk Hwang véleményének megnyilvánulásaként. Fontos szerepet kap természetesen a cselekményt mozgató „rossz ember” archetípusa (101-es), aki bárkit a golyó elé vetne, csak hogy ő akár egyetlen lépéssel is előrébb jusson, azonban érdemes elgondolkodni, hogy a többiek sem különbek nála, végül mindannyian gyilkolni kényszerülnek.
A sorozat mindezt a kegyetlen, önző és törekvő berendezkedést szembeállítja az ebben a helyzetben egyébként természetellenesen emberséges protagonistával.
Talán nem túlzás messianizmust kiáltani a 456-os esetében,
aki az utolsó falatokat is megosztja a kóbor macskával, és egyaránt megmenti a gyerekeket és az időseket is. Hiteltelennek nem, de irreálisnak mondható, ahogyan megingathatatlan erkölcsösséggel viszi végig a játékot, lemond a győzelméről, sőt a nyereményét is visszautasítja. Ez az egyetlen pont, ahol a Squid Game háttérbe helyezi a realitást az ideák javára, nemzete nyomorban tengődő rétegét azzal az üzenettel biztatva, hogy lehetsz akármilyen elnyomott és elesett, ha sikerült embernek maradnod, te nyertél!
Ahogyan a konklúzió, úgy maga a történet sem teljesen újszerű, hasonlót láthattunk már a Játssz a túlélésért! című drámában, de ugyanezen az elven működik a Fűrész-sorozat és az Az éhezők viadala, sőt a Westworld is. És ez a nagyon érdekes ebben a sorozatban. Az említett alkotások mindegyikében a résztvevők önhibájukon kívül, illetve kényszer hatására voltak ott, míg a Nyerd meg az életedben folyamatosan hangsúlyozzák, hogy itt valamennyien saját szándékukból játszanak és mindenki egyenlő. Igen komoly demokráciakritika bújik tehát meg a sorok között, hiszen látható, ha az ember maga dönt saját életéről egy ilyen szituációban, ahol ekkora nyeremény a tét, ugyanabba a véres gyilkolászásba és totális pusztulásba fullad a történet.
Azért ekkora világsiker a Nyerd meg az életed, mert minket reprezentál.
Könnyen azonosulható karakterekkel, vivid látványvilággal mutatja be, mi lenne, ha egyszer tényleg hozzájutnánk a vegytiszta szabad akarathoz, amelyet nem kereteznek a civilizáltság és a társadalmi normák íratlan szabályai. Még ha a győzelem kötelezően a jóé is, maga a játék a gonoszé, aki világégésbe vezeti a tömegeket, akik – a széria nimbuszából kiindulva – meglehetősen élvezik is ezt.
Nyerd meg az életed (Squid Game), 1. évad, 2021. Alkotó: Dong-hyuk Hwang. Rendezte: Dong-hyuk Hwang. Szereplők: Jung-jae Lee, Hoyeon Jung, Edward Hong, Yuuki Luna. Forgalmazza: Netflix
A Nyerd meg az életed a Magyar Filmadatbázison.
