Emlékezés 1956-ra és 2001-re, avagy magyarságélmények New Yorkban. A pécsváradi várban 2021. október 23-án megnyílt fotókiállítás a 2001. szeptember 11-i terrortámadás és az 1956-ban kivándoroltak emlékét is felidézi.
Ahogyan elménk fényképezőgépe vakuként világítja meg a 2001-es New York-i eseményeket, úgy mutatja be kameráján keresztül Szabó Zsolt (művésznevén Isparomar York) a terrortámadások mementóját, most 2021-ben, a huszadik évfordulóhoz és az 1956-os megemlékezésekhez kapcsolódóan.
Az egész világ tudja, mi történt New Yorkban 2001-ben, sőt a vakuemlékezet miatt arra is emlékszünk, mit csináltunk aznap,
merre jártunk, hogyan éltük meg a felfoghatatlant. A két amerikai pszichológus, Roger Brown és James Kulik 1977-es villanófényemlékezet-elmélete (flashbulb memory) szerint – amelynek iskolapéldájává vált a 9/11-es tragédia – a meglepő vagy érzelmileg megrázó világtörténelmi eseményeket úgy rögzítjük, hogy nem is pontosan a kiváltó hír részleteit őrizzük meg, hanem sokkal inkább az ahhoz kapcsolódó személyes emlékeinket.
Szabó Zsoltnak annyira bevésődtek retinájába és memóriájába a terrortámadások szörnyűségei és annak személyes lenyomatai, hogy éveken át New Yorkba vágyott, hogy lerója kegyeletét, illetve megörökíthesse sajátos nézőpontú benyomásait. A 2001-es, távolról megélt tapasztalatai mellé így társult a 2018-as szeptemberi út, amikor végigjárta New York emblematikus helyszíneit. Ez volt az ő „amerikai álma”, ezt akarta saját, analóg fényképezőgépével megmutatni, a villanófény emlékeit és egyedi 1956-os megemlékezését kézzelfoghatóvá tenni.
Szabó Zsolt érzékeny, művészi fotográfiái középpontba állítják a húsz évvel ezelőtti terrortámadás mementóit.
A fotós egyéni módon idézi fel a tragédiát Magyarországról, magyarként. Célja, hogy felelevenítse az amerikai álmot, a szabadságeszményt, John Lennon tragédiáját és mindazt, amit Amerika és New York nekünk, magyaroknak és neki személyesen jelent. Az ötvenhat képből álló sorozat mindegyike fekete-fehér filmre készült, analóg technikával, 19×19 cm-es egyedi papírra előhívva, nagyítva. A számok szimbolikusak, utalnak a 9/11 dátumra és az 1956-ban, a hazai terror elől kivándorolt nagyszámú magyarra. A fotográfiák készítésének módja a hagyományos technikák személyességét, intimitását, egyediségét hangsúlyozza.
Sok minden megváltozott az első magyarok „kitántorgása”, vagy a II. világháború borzalmai elől menekülők, illetve az 1956-ban a szabadság levegőjét kereső emigránsok érkezése óta Amerikában. A mai magyarok New Yorkba érkezve már nem a Szabadság-szobrot pillantják meg először az óceán felől hajózva, hanem (paradox módon éppen a tragédiát is eszközként felhasználó) „égi hajókkal” landolnak a John F. Kennedy repülőtéren. A légikikötőben az érkezők így nem a szabadság örök eszméjével szembesülnek elsőként, hanem az éppen ezt korlátozni szándékozó törekvések és az erre adott amerikai válaszok juthatnak eszükbe.
Szabó Zsolt fotográfiái önállóan is megállják a helyüket, ám sorozatként történetet is mesélnek.
A fotográfus kameráján keresztül csodálkozik rá a nevezetességekre, az éppen ott kiállító művészekre, valamint a terrortámadások mementóira. Az Alberto Giacometti svájci szobrász és Piero Manzoni olasz avantgárd művész alkotásai által ihletett fotók mellett megtaláljuk a Broadway vagy más sugárutak hétköznapi életképeit, ugyanakkor ellenpontként a terrortámadásokat másként értelmező tüntetők demonstratív pillanatai is felidéződnek.
A sorozat nyitóképe a Dakota-ház melletti, John Lennonnak szentelt emlékpark Imagine felirata – szimbolikusan közvetítve, hogy nem létezik lehetetlen. Ez az üzenet a minden akadályon felülemelkedés lehetőségét jelenti Szabó Zsoltnak és mindenkinek, aki nyitott erre.
A fotókat szemlélve átélhetjük a Szabadság-szoborhoz vezető hajóút élményét
és az egykori emigránsok megérkezésének pillanatait. New York utcáin át eljuthatunk a Broadwayre, majd a One World Trade Center toronyig és a Ground Zero emlékműhöz.
A perspektivikus nézőpont szemléletváltásai hol alulról, hol felülnézetből láttatják az épületeket, hogy érzékelni tudjuk a mélységeket, magasságokat, tereket. A város szimbolikus épületei, jelképei elevenednek meg előttünk, többértelműségükben is ismerősen. A Nagy Alma (Big Apple) becenevére utaló, mellékesen megjelenő Apple logó vagy az ottfelejtett kávéspohár, az utcán siető emberek mindegyike tipikus New York-i pillanatot idéz, azt a várost láttatja, amely sohasem alszik.
Az örök nyüzsgésben élő City talán csak 2001. szeptember 11-én állt meg igazán, illetve azóta a Covid tombolásának idején.
Az egyik fotó utal a terrorcselekmények politikai kontextusára is, ahol egy televízió képernyőjén látjuk megörökítve a CBS Evening News híradását a korabeli afganisztáni tudósítással. Az elmosódott fénykép felidézi a magyar származású fotográfusnak, Robert Capának a normandiai partraszálláskor készült sorozatát is.
A terrortámadásra emlékező képek érzékenyen, a részletekre fókuszálva utalnak a borzalmakra és a soha nem feledés fontosságára. A mementó helyszínén, a grandiózus vízesés mellett, a finoman kirajzolódó nevek a kegyelet- és tiszteletadás érzékeny pillanatait rögzítik.
Az utat lezáró kép, az Exit felirat egyfajta feloldás, valaminek a végét jelenti,
ám mégis értelmezhető az új lehetőségek felé nyíló átjáróként is. Minden Amerikába érkezőt (legyen az turista vagy menekült) a szabadság eszméje vezérel a lehetőségek hazájába, és bizonyára ez még sokáig így is marad. Ennek optimizmusa tükröződik Szabó Zsolt fotográfiáin, nem csupán saját visszatérésének reményében, hanem az örök újrakezdés lehetőségét is magában hordozva.
Szabó Zsolt „Take me to paradise” című fotókiállítása a pécsváradi várban tekinthető meg 2021. december 31-ig. (Az írás a megnyitószöveg szerkesztett változata.)
A borítófotó Szabó Zsolt „Take me to paradise” című 2018-as sorozatából származik.