Igaz, visszatérésükre a vírushelyzet miatt sokat kellett várni, azonban a My Chemical Romance jövőre masszív világ körüli turnéval hálálja meg a közönség kitartását. 2022. június 7-én a Budapest Parkban lép fel az együttes.
A zenekar eddigi utolsó, negyedik nagylemeze 2010-ben jelent meg Danger Days: The True Lives of the Fabulous Killjoys címmel. 2013 márciusában aztán a My Chemical Romance bejelentette feloszlását.
A tagok külön-külön is aktívak maradtak, majd hat év kihagyás után, 2019 decemberében tértek vissza a színpadra.
Az eredetileg egyszeri alkalomnak hitt koncertre a jegyek percek alatt fogytak el, és most turné formájában is érkezik a ráadás.
A zenekar története a 2001. szeptember 11-i terrortámadás hatására indult el. Ekkor határozta el a frontember, Gerard Way, illetve az akkori dobos, Matt Pelissier, hogy együttest alapítanak. Miután maguk mellé gyűjtöttek pár kiváló zenészt, mindössze három hónappal megalakulásuk után meg is jelentették bemutatkozó lemezüket Brought You My Bullets, You Brought Me Your Love címmel.
Bár saját zenéjüket sokszor szimplán rockként vagy durva, veszélyes popként definiálják,
valójában sokféle hatás keveredik benne a pop-punktól az emón át egészen a glam rockig. A nemzetközi áttörést 2004-ben megjelent Three Cheers for Sweet Revenge című lemez hozta meg számukra, amely több országban is platina minősítést ért el.
2005-ben már a Green Day előzenekaraként indultak turnéra, majd önállóan is körbekoncertezték a világot. Rendkívül termékeny időszak volt ez számukra, 2006 őszén egy újabb albummal jelentkeztek The Black Parade címmel, ami rockoperaként épül fel, középpontjában pedig egy rákos, haldokló karakter áll. A lemezt több zenei magazin az év legjobb megjelenései közé válogatta, így az NME, a Spin vagy az Entertainment Weekly.
Az együttes alapítása óta több tagcserén is átesett, és újra összeállva június 7-én a Budapest Parkban a magyar közönségnek is megköszöni a ragaszkodását.
Borítófotó: Pooneh Ghana