„Az alkotói folyamatokban szűrőként funkcionálok”

Részben a koronavírus-járvány terelte az animációs filmek világa felé Králl Kevint, aki korábban a Kodolányi János Egyetem televíziós műsorkészítő szakán tanult, jelenleg pedig a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatója. A most huszonegy éves rendező azonban jól döntött, hiszen alkotásait rangos szemléken díjazták, legutóbbi munkáját, a roma holokauszt témájával foglalkozó Tükörképet például a Miskolci CineFesten is elismerték. Útkeresésről, módszerekről, trendekről beszélgettünk a fiatal rendezővel, sőt a nagyjátékfilmes tervei is szóba kerültek.

KULTer.hu: Ha jól tudom, gyermekkorod óta érdeklődsz a filmek iránt, honnan ered pontosan ez a vonzalom?

A filmes érdeklődés nagypapámtól jön, akinek hatalmas VHS-gyűjteménye volt. Sokáig csak ezeket néztem, így van is bennem egyfajta vonzódás az analóg technika felé. A korai DVD-kiadások esetében a nagy forgalmazók gyakran éltek nézőcsalogató eszközökkel, és forgalmazták különböző extrákkal a filmeket.

Vidéki kisgyerekként óriási élmény volt hallgatni például az audiokommentárokat, ez indította el bennem a filmes gondolkodást is.

Idővel aztán megfogalmaztam magamnak, hogy történeteket kell elmesélni, mégpedig a saját nyelvemen. Olyan történeteket, amelyek nem rólam szólnak, de az én nyelvemen születnek.

KULTer.hu: A történetek semmiképp sem szólhatnak rólad? Nem szeretnél olyan filmeket készíteni, amik erősen belőled, a te belső világodból táplálkoznak?

Én az alkotói folyamatokban szűrőként funkcionálok. Átmennek rajtam olyan történetek, amelyek a környezetemben zajlanak, és a belső szűrő feladata, hogy megtalálja a megfelelő kifejezésmódot hozzájuk. A lényeg, hogy tudjak a témához, az eseményhez igazodni, soha nem lehet az én személyem a legfontosabb. Azt kell megmutatnom, hogy számomra miért fontos az az esemény vagy téma.

KULTer.hu: Minden fiatal filmes számára megvannak azok az alkotók, akiket kiemelt figyelemmel követ, akik nagy hatással vannak rá. A te esetedben kik ezek a rendezők?

Darren Aronofskyt, Steve McQueent és David Cronenberget emelném ki. Utóbbi adott talán a legtöbbet az én filmjeimhez. Ő az, aki mert kísérletezni egy egyébként borzasztóan kommersz műfajjal, nem félt a legabszurdabb történetektől sem. Olyan képi megoldásokat hozott létre élőszereplős filmekben, amelyekkel korábban csak az álmaink, a tudatalattink legmélyén találkoztunk.

Itthoni filmesek közül Mundruczó Kornélt említeném, aki nagyon fiatalon, új lendülettel és provokatívan lépett színre,

és bár hiába vádolják többen azzal, hogy ma már ez kevésbé igaz rá, szerintem továbbra is felismerhetőek a kézjegyei minden munkáján. Kiemelném még Enyedi Ildikót, Böszörményi Zsuzsát és Mészáros Mártát, úgy gondolom, kifejezetten büszkék lehetünk arra, hogy ennyi elsővonalas női rendezőt adtunk a világnak, akiknek a filmjeit nézve rögtön átjön az a női érzékenység, az a finom, mégis határozott alkotói attitűd, ami különlegessé teszi őket.

KULTer.hu: Mikor kezdted el a rajongás mellett már szakmai szemmel is nézni a filmeket?

Megint csak visszatérnék nagypapám gyűjteményéhez, ahol a legkommerszebb filmek mellett olyan ínyencségek is voltak, mint Ruggero Deodato sexploitation filmjei, amelyekben olyan szakmai fogásokat ismertem meg, amik ma már nyilván túlságosan direktnek hatnak, de mégis szélesítették a filmes műveltségemet.

Így kezdtem el tudatosabban nézni a filmeket, rájöttem például, hogy az arcnál nincs fontosabb egy alkotásban.

Visszatérve Cronenbergre, tőle kiemelném a Két test, egy lélek című filmet, ahol van egy elképesztően izgalmas megoldás. Ebben a moziban egy ikerpárt látunk, az egyik testvér pedig belövi magát, majd kórházba kerül. A rendező pedig ezen a ponton ahelyett, hogy egy zajos kórtermet mutatna, csak egy ággyal és egy arra világító reflektorral ábrázolja a kórházi miliőt. Ez a jelent nagyon megmaradt bennem, elmondva mennyire abszurd ez az ötlet, és mégis milyen hatásos.

KULTer.hu: Egy korábbi interjúban említetted, hogy részben a járványhelyzet miatt fordultál az animációs filmek felé.

Igen, hiszen az élőszereplős forgatások szinte lehetetlenné váltak, de azért van ennek egy régebbre visszanyúló előtörténete is. Középiskolás koromban kezdtem filmezni, és ekkor élőszereplős filmet nyilván csak nagyon szerény eszközökkel tudtunk készíteni, ezért is fordultunk az animáció tanulása felé, hiszen a klasszikus animációhoz nincs túl sok mindenre szükség. Animációs téren egyébként csak magyar alkotókat említenék példaképként, ők hatottak rám igazán.

KULTer.hu: Nem is követed a kortárs amerikai trendeket?

Nem igazán, bár azért néhány Pixar-filmet én is szeretek, például a L’ecsót vagy a Felt.

Az a problémám azonban ezekkel a filmekkel, hogy túlságosan is egy sémát követnek,

ugyanaz a betanult, hollywoodi dramaturgia jelenik meg, mint a játékfilmekben, így nem igazán látom indokoltnak, hogy animációs formában készültek el. Az én két kedvenc animációs filmem A légy Rófusz Ferenctől, illetve Jankovics Marcell Küzdők című, Cannes-ban díjazott rövidfilmje.

KULTer.hu: A mai trendek gúzsba is kötik az alkotókat?

Ilyen erősen nem fogalmaznék, mert ez teljesen alkotófüggő,

ma is vannak olyan rendezők, akik képesek egyedit alkotni.

KULTer.hu: Korábban azt is elmondtad, hogy ragaszkodsz a kézi, papírkivágásos technikához. Miért emellett tetted le a voksod?

Egyrészt ott van a már említett vonzódásom az analóg technikához, illetve számomra ez így alkotóként sokkal átláthatóbb, kézzelfoghatóbb.

KULTer.hu: Ha jól tudom, nem vagy elégedett a rajztudásoddal.

Valóban, ennek egyébként nagyon egyszerű oka van. Amikor az iskolánkban erősödött az animációs filmes vonal, sok rajzórát vezettek be, én ezeket viszont azzal váltottam ki, hogy forgatókönyveket írtam. Egyébként ilyenkor mindig Matt Stone és Tray Parker megoldásai inspirálnak (a South Park alkotói – a szerk.), akik szintén nem tudtak rajzolni, mikor elkezdték gyártani a sorozatukat.

KULTer.hu: Ezt előnyödre is lehet fordítani? Ki tudsz találni olyan filmnyelvet, amely illeszkedik ehhez az – általad gyengébbnek titulált – rajztudáshoz?

Abszolút! Többen mondták, hogy épp

ez a minimalizmus okozza azt, hogy az én animációs filmjeim nem hasonlítanak másokéra.

Egyébként valószínűleg ez is visszavezethető az underground vonzalmamra, nem félek a roncsolt látványt tudatosan használni.

KULTer.hu: Az eddigi animációs filmjeid (a Tükörkép mellett a Hatalom és a Cigaretta) mind-mind társadalmi problémákkal foglalkoztak. Csak ezekhez hasonló, szociálisan érzékeny filmeket szeretnél készíteni?

Számomra nagyon fontos, hogy a filmek a mával kommunikáljanak. A hatalom, az elnyomás, a fogyasztói társadalom kritikája képezi a filmjeim legfontosabb aspektusát. Az, hogy kik vagyunk, mit akarunk képviselni, még a legvégső pillanatban is megmenthet minket. A Tükörkép esetében például Kertész Imre művei inspiráltak. Nála jelenik meg talán a legerősebben, hogy hogyan lehet embernek maradni még a legsötétebb pillanatban is. Hogyan tudjuk megtalálni az identitásunkat? Tragédia az is, amikor valaki hazatér, és nem tudja ki is ő, a családját sem találja. A Tükörképben is ez a leghangsúlyosabb, elindul a főhős, és meg akarja találni az identitását, újra akarja kezdeni az életét.

KULTer.hu: Mennyire nehéz ma filmesként a holokauszt témájához nyúlni?

Fontos kérdés ez, mert bár a film a holokauszt idején játszódik, jóval általánosabb üzenete van, így semmiképpen sem holokausztfilm. A hatalmi elnyomásról szól, aminek persze vannak fokozatai, de jelen lehet bármikor, bárki életében. Emellett az is fontos, hogy a holokauszttal kapcsolatban szinte csak a zsidó áldozatokról szoktunk beszélni, holott a melegek, vagy épp ahogy a Tükörképben láttuk, a romák is érintettek voltak.

Ma Magyarországon borzasztó fontos a romakérdés.

Akár a többségi társadalom hozzáállását tekintve, akár azt figyelve, hogy a mainstream médiában megjelenő romák hogyan tudnak paródiát csinálni magukból azzal, hogy megfelelési kényszerből rájátszanak a sztereotípiákra. Sajnos még mindig azt látom, hogy bár szélsőséges erőszakcselekmények nem is történnek Magyarországon, mint például a 2008–2009-es romagyilkosságok,

nagyon nehéz a kisebbségek helyzete, nem tudnak érvényesülni a saját identitásukkal,

ráadásul sok esetben a médiában is káros képet sugároznak azzal, hogy azt gondolják, a poénnal könnyebben érvényesülhetnek.

KULTer.hu: Egy háromperces rövidfilmnél nehéz elkerülni a sztereotipikus ábrázolást?

Az animáció ilyen tekintetben nagyon sok lehetőséget biztosított számomra.

A szimbólumok tekintetében igyekeztem letisztult maradni.

Ott van például a rácsra szálló pillangó, a holokauszt ismert jelképe, amely nálam tradicionális roma színekben jelenik meg. Vagy a lány ruháján lévő százszorszép, amely a tisztaságra utal. Nem akartam túl direkt lenni, így próbáltam elkerülni a sztereotípiákat.

KULTer.hu: Egy korábbi filmedben, a Hatalomban is fontos szerepet kapnak a szimbólumok, az SZFE diákjait békaként ábrázoltad.

Amikor elkezdtem azt a filmet, rögtön tudtam, hogy állatként szeretném megjeleníteni őket, elsősorban azért, mert a művészet számomra valami nagyon ösztönösből indul ki. És az állatok ilyenek, az ösztöneik irányítják őket.

Az SZFE diákjai is a zsigereikben érezték, hogy nem szabad megalkudniuk.

Elcukiskodni semmiképpen sem szerettem volna a történetet, de a béka kézenfekvő volt, megjelent a fejemben a kép, ahogy a békák a forgalmas úton is átmennek, nem ijednek meg a kihívásoktól.

KULTer.hu: A Cigarettánál mi volt a fő elképzelés?

Ez a legvitatottabb filmem a szimbólumok tekintetében. Azért ábrázoltam a főszereplőt a függőségének képében, mert szerintem a fogyasztói társadalom is így működik. Eszembe jut például az egyik csokoládéreklám, ahol a csokik magukat eszik meg. Tulajdonképpen magunkat fogyasztjuk el ebben a mókuskerékben.

KULTer.hu: Egy korábbi interjúdban szóba hoztad, hogy vannak készülőben lévő projektjeid. Ezekről elárulhatsz már valamit?

A kodolányis osztályommal izgalmas vállalkozásba fogtunk még tavaly, egy egész estés vizsgafilmmel készülünk, amely több szkeccsből áll majd, ebből az egyiket én írtam és rendeztem. Két srác parkbéli találkozása lesz majd a középpontban, az ő beszélgetésük adja majd a film gerincét. Jelenleg éppen az utómunka végénél tartunk.

Ezen kívül is több forgatókönyvön dolgozom, az egyik szkriptem kapott is év elején egy kisebb fejlesztési támogatást.

Ebben egy negyvenes évei közepén járó színészt látunk, aki bár színházi közegben dolgozik, filmekben soha nem kapott lehetőséget, pedig nagyon szeretne ismert filmszínész lenni. Az ő motivációit szeretném megérteni, azt, hogy miért fontos neki ennyire az ismertség. Van még egy tervem, amit már kifejezetten nagyjátékfilmnek szánok, ebben a gyermekvállalás témája és az apa-fiú kapcsolat lesz majd a fókuszban. Az is lehet, hogy ez végül nem élőszereplős formában, hanem animációs filmként fog megvalósulni, sőt elképzelhető, hogy keverni fogom a két technikát.

KULTer.hu: A Tükörképet a pároddal, Vasas Petrával közösen készítetted. Jól működött a közös munka? A jövőben is terveztek hasonlót?

Petrával még a Kodolányin ismertük meg egymást, de valóban, ez volt az első alkalom, hogy közösen dolgoztunk. Nagyon pozitív tapasztalat volt, az érzékenységével, a látásmódjával rengeteget segített, könnyen lehet, hogy épp az ő közreműködése miatt lett hiteles a filmben megjelenő női szemszög. Mindenképp tervezünk további közös projekteket.

A borítókép forrása: Cinefest