Hazatalálni
Ma nekem kell bolyonganom,
s neked ellenállni a kérők hadának,
majd holnap cserélve;
felrúgni az élet együgyű megszokásait,
átlépni, sőt ugrani
az árkot előlegező árnyékot,
átmenni a zebrán, pedig utálok
tejet inni, mert betegít,
transzba esni a mozgólépcsőn,
és mosolyogni, ha ütni volna jó.
Nem csak a száraz és sárga avar becses,
figyelj a jótékony rothadásra,
saját színe, illata, tapintása
szólít az alku felrúgására,
hogy hagyd azt a kurva zebrát,
a hívogató gyalogátkelőt szeresd és engedj neki,
vagy szeresd és kerüld el.
Ma Penelopé, holnap a férje, nem számít,
lesznek kérők és szirének, lakomák és éhezések,
s tudni kell, melyik kísértésnek engedj;
tudnod kell megállni a sarkon és kiköpni
a megkeményedett rágót akkor is,
ha a szemetes azon a szigeten van,
ott, szemben, ahová eddig nem volt merszed;
pedig szép sziget.
De ha át kell törnünk, jobb toppantva elrugaszkodni,
mint a nyugalomtól megfulladni
a kihűlt fürdőkádban;
ha kezed zsebedbe dugod
jobban esik a lélegzés,
magadat bezárod, tudatod issza a levegőt,
s csak arra figyelj, se szirén, se kérő ne légy.
Akkor majd orroddal böksz
egy távoli felhőre,
és suttogod felém, nézd,
az ott olyan, mint a zabtej foltja
a reggeli kávémon.
Borítókép: Körösényi Dániel
