Klasszikus, elektronikus, jazz-, könnyű- és világzenei koncertekkel, workshopokkal, zenepedagógiai foglalkozásokkal és beszélgetésekkel, valamint interaktív zenetörténeti kiállítással várja a közönséget január 23-tól a Liget Budapest projekt keretében felépült Magyar Zene Háza.
A Magyar Zene Házát a japán építész, Fudzsimoto Szu tervezte. Az épület hívogató, üvegfalú előtere fontos szerepet kap a közönség becsábításában, a ház mellett pedig szabadtéri színpad és zenei tematikájú játszótér épült.
A nyitás utáni napokban zeneakadémisták adnak ingyenes koncerteket.
A Magyar Zene Háza sajtótájékoztatóján Horn Márton operatív igazgató elmondta, hogy január 28-tól indul az intézmény koncertprogramja, amelyre a magyarzenehaza.com honlapon január 7-én megkezdődik a jegyértékesítés. Az állandó interaktív zenetörténeti kiállítás hétfő kivételével egész héten látogatható lesz, míg a programok az első két hónapban a hét második felére koncentrálódnak, majd fokozatosan az egész hétre kiterjednek.
„A ház működésének három pillére a kiállítások, a zenei programok és a zenepedagógia” –
mondta el Batta András ügyvezető igazgató. Hozzátette, hogy itt a legkülönbözőbb zenei műfajok és stílusok, különleges produkciók és együttműködések is otthonra fognak találni. Kiemelt figyelmet fordítanak majd a szervezők a fiatal zenészekre és a Magyarországon még sosem járt előadókra, akik gyakorta magyarokkal zenélnek majd együtt. Halmos András, az intézmény koncertprogram-vezetője a külföldi vendégek közül kiemelte John Grantet, aki szólóelőadóként először lép fel Magyarországon új nagylemeze, a Boy From Michigan turnéján, március 26-án.
Először lesz hallható Magyarországon a soult, a jazzt és a rock ‘n’ rollt ötvöző Delvon Lamarr Organ Trio, a modern popzenéjébe tradicionális elemeket is beépítő görög-szudáni énekesnő, Marina Satti, a katalán újfolk-színtér kiemelkedő dalszerző-előadója, Sílvia Pérez Cruz, valamint a Grammy-díjas Aoife O’Donovan is.
A Szent Efrém Férfikar előbb a moszkvai Doros Ensemble, majd a korzikai Ensemble Tavagna társaságában lép fel. Először ad közös koncertet a tuvai Huun-Huur-Tu és a Kerekes Band, a török Kudsi Ergüner, a hatlyukú török népi síp nagymestere pedig triójával a szúfi zenéből indul ki.
Robert Henke öt, egymáshoz kapcsolt Commodore számítógéppel állít elő kortárs produkciót, fellép Berlin egyik emblematikus dj-je, a brit Sam Barker.
Kifejezetten a Magyar Zene Házába tervezett vizuális show-val érkezik az olasz Lorenzo Senni.
A jazzkoncertek közül Halmos András a japán zongorista, Makoto Ozone, valamint a magyar vibrafon- és marimbajátékos, Szaniszló Richárd közös fellépését emelte ki.
A Dalszerzők köre című programsorozat estjein négy dalszerző-előadó zenél, mesél a színpadon.
Az első est szereplői Balla Gergely, Barkóczi Noémi, Henri Gonzo és Jónás Vera lesznek. A kurátori hétvégéken egy-egy jelentős zenész, elsőként Harcsa Veronika hívja meg barátait. A Debussy női szemmel: egy nimfa gondolatai című esten Győri Noémi fuvolaművész és Szabó T. Anna író-költő a női sorssal összefonódó érzelmeket elevenítik meg zenei-irodalmi performanszukban.
Forrás: MTI, borítókép: Mohai Balázs, Liget Budapest