Négy évvel az Alien: Covenant és A világ összes pénze után Ridley Scott ismét duplázott egy éven belül, de amilyen veretesre sikerült az októberben debütált Az utolsó párbaj, olyan kényelmetlen benyomásokat ébreszt a divattervező-család grandiózusnak szánt freskója.
Káprázatos ruhaköltemények mindenhol, slágerek a ’70-es évek végétől a ’90-es dekád közepéig, olykor bámulatos, dinamikus kameramozgás. Vizuális szempontból nem érheti szó a ház elejét, de rendkívül fájó, hogy a Sara Gay Forden könyve nyomán tető alá hozott A Gucci-háznak pusztán ennyire futja. Csodálkozhatunk is rajta, hogy a direktor miért tekintette lassan 20 éves szívügyének, esszenciáját pedig a film egyik lazán elejtett mondata summázza: „Ne téveszd össze a csokoládét az ürülékkel. Egyformának tűnnek, de teljesen más ízűek.”
Scott fiaskója – mely a Gucci-dinasztiába beházasodó, végül dühében a „trónörökös” Maurizióval végző Patrizia Reggiani inverzbe fordított karriersztorija – leginkább azért bosszantó, mert a jószerivel semmire nem elegendő 157 perce üvölti, hogy igazi remekmű húzódik a csacskaságokból összekutyult felszín alatt. Regélhetne a hatalom mindenkori, erkölcsöt és lelket rontó természetéről, családon belül és azon kívül is támadó bizalmatlanságról, valamint szintén juthatna idő az üzlet mint gengszterizmus-toposzra, de A Gucci-ház pusztán sorvezetőként használja a lényeget.
Pontokba szedve, gondolatjelekként ugyan előkerülnek a részletezett dilemmák, viszont a film súlyos aránytévesztésben szenved.
Arcba tolja a jelentéktelenségeket, helyesebben a szemkápráztató kulisszákat, de a karakterábrázolástól, drámaiságtól úgy ódzkodik, mint a tűztől – valószínűleg azért, mert a készítőknek halvány dunsztjuk sincs róla, hogyan fonják össze a szálakat, netán alapszinten mit áruljanak el illusztris figuráikról.
Radikális feminizmusról szóló kiáltványként ugyancsak briliáns darab lehetne: A Gucci-ház centrális alakja, Patrizia ugyanis nem elnyomottként igyekszik szembeszegülni a tekintélyelvű férfiuralommal, sőt végképp hiányzik belőle az őszinte, nemes érvényesülési szándék. Kizárólag saját boldogulását tartja szem előtt,
galád eszközökkel vágyik mesés pénzekre, fejedelmi rangra, vagyis a Gucci-nemzedékben elfoglalt császári helyére.
A Lady Gaga játszotta, való életből származó karakter radikális ellentéte Az utolsó párbaj megalázott, akaratán kívül trófeaszerepbe kényszerített, onnan szabadulni vágyó, ugyancsak létezett Marguerite-jának. Igaz, a popénekesnő alakítása nem váltja meg a világot, de hűen reflektál az ugyancsak hasonló ambíciókat dédelgető Sharon Stone-figurára a Casinóból: Ridley Scott művéből kiderül, Az utolsó párbajt és A Gucci-házat az önzés, a veszélyes egoizmus természetrajza köti össze.
Scott a hagyományosan férfiorientált Guccik konzervatív felfogásáról is elmélkedhetne, mégis beéri a sablonokkal – Maurizio halkszavú, naiv könyvmoly, édesapja ódivatú, ám bölcs családfő, nagybátyja túlzottan extrovertált, míg unokabátyja önnön képzelt nagyságába habarodott félőrült. Kiviláglik, cseppet sincs rendben a patriarchális berendezkedés, a férfiaknak ugyanúgy vaj található a fejükön, így az úttörő ruhakollekciók, hovatovább a nagybetűs Kapitalizmus nem más, mint a bűnbe forduló dekadencia melegágya. Próbálkozik ugyan a rendező, de
színészei harsány, bazári játékstílusa, valamint a rajzfilmszerű megoldásokhoz folyamodó hangulatfestészet ellene dolgoznak.
Joviális, ám összképet tekintve halovány áldozatfigurát hoz Adam Driver, az apját megformáló Jeremy Irons csalódást okozó Corleone-paródia, Al Pacino a rá telepedett színpadias gesztusokat viszi túlzásba, míg a tonnányi smink alatt pozőrködő, irritáló hangon szövegelő Jared Leto paródiába illő húzásokkal szipolyozza ki a figurájában lappangó drámai tartalékokat – A Gucci-ház pejoratív értelemben üzemel divatbemutatóként, egyszerűen alig több viaszfigurákként járó-kelő, néha zombivá sminkelt, felesleges nyavalyákon siránkozó gazdagok panoptikumánál.
Bűnös élvezetként is leltározhatnánk a mozit, csakhogy a mérhetetlen hátbadöfések, biznisz-tranzakciók, kivásárlások, egymás ellen forduló családtagok shakespeare-i tragédiájából ráébredünk: A Gucci-házhoz pont e stílus nem illik, Ridley Scott így mintha nem is venné komolyan saját történetét.
Vígjátéki fogásaival ügyet sem vet a tényleges fordulatokra,
az emberre csekélyen emlékeztető, papírmasévá redukált karaktereire – innen nézve teljesen érthető, miért rázzák az öklüket a dehonesztáló ábrázolásmód miatt a börtönben ülő Patrizia Reggiani vagy a még élő Guccik. Campbe forduló tónusának újabb ígéretes dilemmák esnek áldozatául az apai teherautócégből kitörni vágyó, idővel torz valóságérzékelésű, talmi Gucci-szerepébe görcsösen kapaszkodó Patriziától az olasz divatházat végül bekebelező, Tom Ford fémjelezte amerikai befolyásig.
Mi több, A Gucci-ház a nagy dérrel-dúrral beharangozott Maurizio-gyilkosság, vagyis a zárlat idejére fullad ki: Scott újabb, cserébe abszolút kidolgozatlan, sőt sztereotípiákká degradált figurákat hoz be a képbe új feleségtől bumfordi bérgyilkosokig és jósnőig, dátumokat villant fel, ám a sorsfordító pillanatokat átkötés nélkül, bármiféle árnyalat híján, lustán skicceli vászonra.
Nincs felvezetés, részletes kidolgozás, csak egy-egy történelmi fordulópont vége.
A Gucci-ház funkciótlanul ugrál egyik mozzanatról a másikra, így a karakterek végképp érdektelenek, a thrillerbe, gengszterfilmbe illő feszültség elenyésző. Olyan az egész, mintha egy összefüggéseket hírből sem ismerő, pusztán adatoló történelemkönyvet lapozgatnánk, és ez a vásári komédiába torkolló hangnemmel együtt szinte gyilkos kombináció.
Csillogó, jó minőségű papírra nyomott, de valójában semmit nem kínáló brossúra A Gucci-ház, nívója az említett salakanyag-csokoládé párhuzamon túl a Jared Leto alakította Paolo teatralitásával is szemléltethető: tarkabarka, színes-szagos, fülsértően hangos, önelégült. Külsőségeit szemrebbenés nélkül azonosítja a belbeccsel, ám mögé nézve hamar világos, az áru romlott és hiába a ráfordított súlyos összeg, enyhén szólva sem azt kapjuk, amire befizettünk.
A Gucci-ház (House of Gucci), 2021. Rendezte: Ridley Scott. Írta: Becky Johnston, Roberto Bentivegna. Szereplők: Lady Gaga, Adam Driver, Jared Leto, Jeremy Irons, Al Pacino. Forgalmazza: Fórum Hungary.
A Gucci-ház a Magyar Filmadatbázison.
