három
unja már kicsit bökte ki végre
tudja hogy szokatlan de ez van
próbálta húzni-vonni mégis
érzi nincs tovább nagyon elfáradt
igyekezett és tudta hogy ha
sokat mosolyog majd attól belül is
meg hogy mondogatni kell
mantrázni venni nagy levegőket
de pont ez az szúrom közbe
nem lehet hogy épp ezért
végülis mintha mondaná a szeme
kezdi belátni nem csak miattam
ezt persze nehéz elismerni
én aztán tudom nem áll távol
tőlem sem a hárítás
de akkor is ő nem bírja tovább
neki ez sok ez legalább öt perc séta
lenne és ráadásul hegymenet
mondom neki hogy akkor induljon
mire vár nyugodtan elmehet
de csak néz nem lép el számolni
kezdi napi háromszáz méter
ennyit jár a két vesénk fel-le
egyszerűen attól hogy lélegzünk
de ha velem van ez kétszer annyi
és hatszáz méter múlva fordulj motyogja
te is inkább másfelé de hogy lehet
megfordulni és elmenni ha
húszezer neutron van a szívben
és az enyémben ebből
tizenkilencezer-kilencszázkilencvenkilenc
kettő
padokban lépcsőkön magas belterű polgári lakásokban
nehezen záródó ajtók mellett csatlakozást lekéső vonatok ülésein
csendben
engedelmesen nyeled a világot
a testek és épületek felfoghatatlan fizikáját
mitől korog egyszerre a gyomrunk fordul felfelé a szemünk csapódnak össze a szemhéjaink naponta huszonötezerszer
és miért szereted mikor a hátadon a hideg kezemmel a csigolyáid számolom
vagy mikor akácfák virágát tűzöm a hajamba
ez a lila édes íz hányféleképpen ült már a nyelvedre
hány alakban találkoztál az ördöggel hány tekintetben láttad meg a kezdetet hányban a véget hányban mindkettőt
hányszor keverted a méhet a fürkészdarázzsal
a jobb kezedet a ballal a magányt az egyedülléttel
álmodtad hogy alszol béreltél gondolatban hotelszobát
makacs hülyeséggel álltál tovább akkor is ha szédültél
ijedtél meg kirakatban próbababától
hajnalban kutyaugatástól ébredtél
csurom vizesen számoltál háromtól visszafelé
engedtél másokat magad elé
emelték fel a hangjukat vezettek körbe albérletekben
hagytak tenyérnyomot a tükrödön
téged sírva az előszobádban
hányszor kértél és kaptál kértél és nem kaptál nem kértél és nem kaptál nem kértél és mégis kaptál
ha megvannak ezeket a számokat add össze és becsüld meg ha kétszer-háromszor ennyi idős leszel
vajon ez a szám addig arányosan vagy exponenciálisan nőni fog-e vagy csökken vagy stagnál
ezek alapján pedig most vagy sétálj el
és csak annyiszor nézz vissza mint az első és egyetlen páros prím
vagy hajolj közel végre
úgy hogy közben semmin
semmin sem gondolkozol
egy
kérdezd meg újra de ne várd meg a választ
írj kisbetűt vagy nagyot nem érdekel
fojtsd belém a szót vagy szedd ki az igazat
szeretném nem tudni mit szeretnél
elhagyni magam és sose találni újra rá
elrepülni délre nem lépni egyet sem az évben
bezárva és összetörve lenni
lerobbanva és kivonva a forgalomból
három betű három szám az élet és
amelyik az enyém lett volna már foglalt
kaptam helyette ezt de sehogysem működik
bütykölik kék overállban az angyalok hiába
adogatják a kulcsokat még a szentpéter-félét is
ráncolják a homlokukat pislog a harmadik szemük
talán te sem érted nem is hibáztatlak érte
hiányzik egy alkatrész vagy összeköttetés én sem tudom
kérlek ne idegeskedj csak ülj le végre és nézd velem ezt a csillagmaszatot amit
istennek sikerült a müzlistálja mellé kilöttyinteni –
nincsen olyan hogy tökéletes
mégis létezik a szó
Borítókép: PxHere
