Az Opera saját rögzítésű felvételeinek választékából álló video-on-demand szolgáltatás két előfizetési kategóriában indul, a kínálatban szerepel A Mester és Margarita, a Don Carlos, valamint balettek is, köztük a Párizs lángjai.
A 2020/2021-es évadban a világjárvány okozta egészségügyi zárlatok az élet szinte minden területén, így az Opera működésével kapcsolatban is új kihívások elé állítottak és új tapasztalatokat hoztak. Bár az intézmény továbbra is a közönség előtt megtartott színpadi előadások elkötelezett híve, az online közvetítések bevezetése megerősítette azt a felismerést, hogy
az Opera nem hagyhatja válasz nélkül a nézőit, akik igénylik az előadásait, de a távolság vagy más akadály miatt nem vehetnek részt élőben.
Az Opera Otthonra video-on-demand szolgáltatása mindemellett lehetőséget biztosít arra is, hogy a dalszínház előadásai egész évben hozzáférhetők legyenek, nem pusztán akkor, mikor azokat a társulat műsorára tűzi. Ezért több ez az újítás az Opera korábban is élőben közvetített premierjeihez képest.

Mindkét árkategóriában
egy héten át full HD (1920×1080 képpont) minőségben, sztereó hangzással, feliratozva nézhetők vissza a választható előadások.
Az Opera elmúlt, 2020/21-es évadának egész estés premierjei és egyes kiemelt repertoárelőadások tartoznak az első, 2990 forint értékű kategóriába. Induláskor itt található Gyöngyösi Levente A Mester és Margaritája és Verdi Don Carlos című műve, balettek közül a Vaszilij Vajnonen — Michael Messerer — Borisz Aszafjev-balett, a Párizs lángjai. A második, 1990 forint értékű árkategóriában található a repertoárelőadások többsége, így Purcell A tündérkirálynő című operája, a balettek közül pedig Anna-Marie Holmes — Solymosi Tamás — Adolphe Adam A kalóza.
A szolgáltatás elindulásával párhuzamosan folyamatosan bővül a legnagyobb zenei streaming-szolgáltatók (Spotify, Apple, Tidal, Deezer stb.) kínálatában a Magyar Állami Operaház által rögzített felvételek száma. Pillanatnyilag tizennyolc magyar mű, köztük tizenhét opera és egy balettzene felvételei érhetők el, többségében a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara közreműködésével. Elérhető például a Bánk bán ősváltozata, Gryllus Samu Két nő és Dés László A vágy villamosa című szvitszerzeménye.
A képek forrása a Magyar Állami Operaház.