Mostanság a Föld mellett elsuhanó aszteroida miatt ismét porondon van a katasztrófafilmek egyik kedvelt kérdése, hogy mit tenne az emberiség, ha valóban ütközési pályára kerülne egy űrbéli égitest. Adam McKay legújabb szatírája kiábrándító választ ad erre.
A NASA nemrég indította el DART nevű misszióját, amelynek keretében egy Dimorphos nevű kisbolygón teszteli, hogy nagy erejű robbantással vagy ütközéssel el lehet-e téríteni űrbéli égitesteket. Erre reagálta azt Michael Bay, az Armageddon rendezője, hogy sokat kritizált, 1998-as katasztrófafilmjében nem is olyan meredek állítás az, hogy atomtöltetekkel meg lehet állítani például egy üstököst, csak éppen nem úgy, ahogyan Bruce Willis és Ben Affleck hőseinek csapata csinálta.
A katasztrófa azonban olykor elkerülhetetlen az efféle zsánerfilmekben.
A Deep Impact vagy a tavalyi Gerard Butler főszereplésével készült Greenland fő kérdése az, hogyan éli túl a kataklizmát az emberiség. Roland Emmerich legújabb csörtéjének, a Moonfallnak a végkifejlete még csak sejthető, de McKay (Alelnök) legújabb szatírájában, a Ne nézz fel!-ben már kezdettől tudjuk, hogy semmi jóra nem számíthatunk. A Ne nézz fel! az ausztrál These Final Hours komikummal átitatott párdarabja, azaz a katasztrófafilmek kliséit forgatja ki, hogy maró társadalomkritikát fogalmazzon meg. McKay műve az alkotótól megszokott módon hatásos, színvonalas és szórakoztató, de
vannak hibái, amelyek miatt lehetséges, hogy célt téveszt, mint egy üstökös elpusztítására küldött, rosszul koordinált rakéta.
A Ne nézz fel!-ben is egy üstökös okozza a felbolydulást, bár túl későn esik pánikba tőle az emberiség. A késés oka hogy Kate Dibiasky (Jennifer Lawrence) doktorjelölt és Dr. Randall Mindy (Leonardo DiCaprio), a Michigan State University csillagásza a Subaru Teleszkóppal dolgozva felfedeznek, illetve azonosítanak egy, az Oort-felhőből származó, eddig ismeretlen objektumot. Mivel Kate érdeme a felfedezés, így az égitest a Dibiasky-üstökös nevet kapja.
Mindy és csapata számításai szerint azonban a kozmikus vándor be fog csapódni a Földbe fél éven belül, több kilométeres átmérője és nagy tömege pedig elég ahhoz, hogy egy, a dinoszauruszokat kipusztító katasztrófánál is nagyobb csapás érje az emberiséget és a bolygó élőlényeit. A gond az, hogy nem neves csillagászokról van szó, így kétséges, hogy fog-e nekik hinni bárki is. Szerencséjükre a NASA bolygóvédelmi felelőse, Dr. Teddy Oglethorpe (Rob Morgan) segítségükre siet, mivel hitelesnek tartja a számításaikat. Ám ők és
az egész emberiség olyan inkompetens hatalmasságok kiszolgáltatottjai, mint az Egyesült Államok elnöke,
a „női Donald Trump”, Janie Orlean (Merly Streep) és arrogáns tanácsadója, fia, Jason Orlean (Jonah Hill), egy bulvár show nihilista házigazdái, Brie (Cate Blanchett) és Jack (Tyler Perry), valamint a hatalmas technológiai vállalat, az ambiciózus, de nem túl sikeres projekteket futtató BASH igazgatója, Sir Peter Isherwell (Mark Rylance). Így erősen kérdéses, hogy megmenekülhet-e a Föld, amelyet csupa önző és nemtörődöm ember irányít.
McKay még az Alelnöknél is direktebb és csípősebb szatírát alkotott, amely minden korábbinál kíméletlenebbül figurázza ki a népámító politikai hatalmat, a halálhírekből és katasztrófákból is csak viccet vagy szenzációt csináló tömegmédiát, valamint a gazdasági hatalmat képviselő nagyvállalatokat, illetve vezetőiket.
Igaz, McKay politikai kritikája kicsit idejétmúlt,
minthogy Meryl Streep amúgy zseniálisan eljátszott Orlean elnöke túlságosan is a Trump-féle populista retorikát képviseli, illetve azzal a mentalitással „kormányoz”. Azonban az Alelnök után rajta keresztül ismét betekintést nyerhetünk az amerikai politika és a Fehér Ház mocsarába. McKay műve ezen a téren is szembemegy az Armageddon-féle hősfilmekkel, amelyekben a karakán, erkölcsi tartással bíró elnök a nemzet erejét és a reményt szimbolizálja. Orlean a Ne nézz fel!-ben buta és inkompetens báb, aki egyvalamihez ért, de ahhoz nagyon: a népbutításhoz, az emberek manipulációjához. Streep tökéletesen átadja, hogy az ilyen figurák még azon sem ütköznek meg, ha mint a szókimondó Kate, a fejükre olvassák ostobaságukat vagy (szexuális) botrányaikat, amelyek veszélyeztetik támogatottságukat.
Az immorális vagy amorális embereket ilyenek nem hatják meg, ám a hajmeresztő az, hogy Dibiasky nem egy kocsmában vagy munkahelyen oszt ki egy idegent vagy egy kollégát, netán főnököt, hanem az Egyesült Államok vezetőjéről, elvileg első emberéről van szó, aki a világ sorsát is befolyásolhatja. Így
kérdés, hogy a Földre vajon a közelgő üstökös jelenti-e a nagyobb veszélyt vagy pedig annak vezetői.
A másik két hatalmi centrum, a média és a nagyvállalatok is hasonló fénytörésben jelennek meg a filmben. A Ne nézz fel! médiakritikája túlságosan is ismerős lehet Sidney Lumet klasszikusából, a Hálózatból, McKay ezen a fronton nem nagyon erőltette meg magát, sajnálatos módon továbbra is aktuálisnak és pontosnak bizonyulnak a televíziós show-k korábbi analízisei. Cate Blanchett mindenesetre érezhetően nagyon élvezte az immorális, nihilista Brie szerepét, McKay ennél többet nem is nagyon mutat meg a nőből. Persze a műfaj szatíra, a szatíra pedig éppen a társadalmi típusfigurák miatt működik. Ám Brie ehhez képest is túlságosan ellenszenves, holott még a legkíméletlenebb showmanek és showwomanek is csak emberek, az általuk működtetett gépezet az igazán kegyetlen, az, hogy a közelgő kataklizmára is szórakoztató műsort, illetve sorozatot építenek, akár a Hálózatban a főhős rendszerellenes lázadására.
A közelmúltbeli történések miatt az ezúttal is kiváló Mark Rylance vállalatvezetője, Peter szála a legcsípősebb. Peterrel, illetve a BASH-sel
McKay egyszerre figurázza ki Bill Gates-et, Steve Jobsot és Elon Muskot, illetve az Apple-t és a SpaceX-et.
Sőt, az Elon Musk-vonulat a legerősebb, mert bár maga Peter Steve Jobsra emlékeztet, de a kétségtelenül ambiciózus, ám megkérdőjelezhető hasznosságú találmányai sorra kudarcot vallanak, ami pedig Musk sikertelen rakétakísérleteit és azt a nemrég érkezett hírt is az eszünkbe juttathatja, hogy a műholdjai majdnem letarolták a kínai űrállomást. A vállalatvezető Orlean elnökhöz és Brie-hez hasonlóan immorális, de míg Orleant a politikai hatalma megtartása, Brie-t a szenzáció hajtja, Petert a tudományos kutatás, a „valami új feltalálása”, ironikus módon az emberi evolúció és a civilizáció fejlődése motiválja. Ironikus ez, mivel kétséges, hogy tud-e magán az emberiségen segíteni szupermodern drónjaival. A Ne nézz fel! egyik legnevetségesebb jelenete Peter első megjelenése egy arcpirítóan sablonos prezentáción, amelyen értelmetlen kiskutyás-csirkés videóval demonstrálja az új mobil az ember hangulatát elemző, szükség esetén őt „felvidító” alkalmazását.
A „techzsenit”, az elnököt és a showwomant továbbá az köti össze, hogy valójában nem érdekli őket az emberek sorsa, de még azoké sem, akik segítik őket a hatalomban. Peter csak azért hajlandó legalább az „elit” megmenekülését biztosítani, hogy saját tudományos-technikai innovációiban gyönyörködjön, illetve őt magát „techguruként” tisztelje az egész világ vagy ami marad belőle. Groteszk motívum, hogy amikor a katasztrófa közeledtével mindenki a családjához rohan, addig Orlean még a fiáról is megfeledkezik, Brie vedeli tovább az alkoholt, Peter pedig halálos nyugalomban csak elemez és elemez. McKay tehát kíméletlen kritikát fogalmaz meg a világot uraló politikai és szórakoztatóipari autoritásokról, és
következetesen figurázza ki a katasztrófafilmek műfaját és pátoszos ideológiáját.
A Ne nézz fel!-ben nincs közösségi összefogás, az Armageddont kigúnyoló, a világ minden népét egymás mellé állító montázsszekvenciáját csúfos, tragikomikus kudarc követi. A hatalmasságokat szolgáló és fenntartó átlagemberek pedig nem képesek nagy dolgokra, mivel az inkompetens vezetők megkötik a kezüket. A tényleges hatalommal nem bíró egyén fizeti az adókat, nézi a szennyműsorokat és veszi a BASH méregdrága, megkérdőjelezhető hasznosságú „okostelefonjait”.
A Leonardo DiCaprio és Jennifer Lawrence által kiválóan eljátszott Randall Mindy és Kate Dibiasky a „nép”-et hivatottak képviselni. Míg az antagonisták, a hatalmi centrumok fejesei szatirikus típusfigurák, addig McKay gondosan kidolgozta a főhősöket, akik bár ugyanazon az oldalon állnak, mégis más mentalitásúak, a lázadás más szintjein vannak. Kate a forrófejűbb, szókimondó karakter, aki a végsőkig kitart eszméi mellett, Randall inkább hajlik arra, hogy kooperáljon a hatalommal, de az ő tűrőképességének is megmutatkoznak a határai.
Kate felrázni akarja a társadalmat, Randall mindent megmozgat, hogy megmentse azt, még súlyos morális kompromisszumok árán is.
Ugyanakkor a radikális Dibiaskyval szemben Mindy sem feddhetetlen „Krisztus-figura”, a média és a „tizenöt perc hírnév” őt is képes megbabonázni, még olyat is tesz, ami veszélyezteti házasságát (a csillagász professzornak két felnőtt fia és felesége van).
Ugyan McKay inkább DiCaprio hősét, semmint Lawrence hősnőjét ábrázolja groteszk figuraként, minthogy előbbi pánikrohamokkal küzd, amelyek tragikomikus helyzetekbe sodorják őt, ám ettől még nem bagatellizálja el a karaktereket. Bár ők „kiemelt átlagemberek”,
kapcsolatuk az uralkodó osztállyal híven demonstrálja, hogyan vélekedik a politikus, a celeb és a vállalatvezető azokról, akikből élnek,
akikre gazdagságukat, fényűző életüket alapozzák. A Ne nézz fel!-ben végig ott motoszkál a kínzó kérdés, hogy ha az emberiség elpusztul, és valahogy az elit mégis túléli a kataklizmát, akkor vajon mit kezdenek majd az életükkel a tömegek nélkül. McKay erre is ad egy roppant szarkasztikus választ a stáblistába ékelt jelenettel.
A Ne nézz fel! tehát találó, igen aktuális szatíra, amely pontosan megragadja, hogyan működik az elvadult, vállalati kapitalizmus által meghatározott civilizációnk. Vagy lehet, hogy McKay is csak egy populista olvasatát adta annak, amit a „nép” érez és elfogadhatónak tart? McKay művével két nagy probléma van. Az egyik az, hogy didaktikus, a másik pedig hogy
nem ás a dolgok mélyére, megelégszik a demagóg retorikával, amely ellen korteskedik.
Sokszor túlságosan is direkt, és itt nem azzal van a gond, hogy Orleanben Trumpot, a BASH vezetőjében pedig többek között Elon Muskot lehet felismerni, hanem azzal, hogy gazdasági, társadalmi és politikai kritikáját olykor szó szerint, dialógusok szintjén is megfogalmazza. A Ne nézz fel! más fronton sem olyan kifinomult gúnyirat, mint amilyen az Alelnök, amely úgy volt okos, hogy közben valós nevekkel és intézményekkel dolgozott. Mostani filmjében McKay mintha attól félt volna, hogy a nézőket nem érinti meg a komplexebb kritika, így már-már vulgáris poénokhoz, kabarészintű motívumokhoz folyamodott. Ilyen például az az Orlean által indított politikai mozgalom, amelyre a cím is utal.
A „Ne nézz fel!” egy rendkívül buta kampány, persze érezhető benne az abszurd túlzás,
sőt olykor tényleg igen átlátszó és suta szövegekkel lehet megmozgatni embertömegeket (elég csak Trump utolsó „kirohanására” gondolni, amely a Fehér Ház ostromát eredményezte). Ám még a film műfajához képest is meglehetősen hiteltelen, hogy ennek, ha ideiglenesen is, de bedőlnek az emberek.
Mindettől függetlenül a Ne nézz fel! jól összerakott, átgondolt szatíra. McKay jól bánik a vágással is, ironikus montázsszekvenciái nagyban hozzájárulnak az egyszerre nevettető és elkeserítő társadalomkritikájához. Más kérdés, hogy lesz-e a filmnek bármilyen hatása ebben a formában, vagy egyáltalán McKay belegondolt-e az abból fakadó problémába, hogy nagy sztárokkal, szórakoztató céllal és maró gúnnyal készít filmet a hataloméhségből potenciálisan következő világvégéről. Fennáll a veszélye annak, hogy az emberek jól szórakoznak a Ne nézz fel!-en, de rákattintanak a „tetszik” gombra a Netflixen, és minden marad a régiben. Azaz McKay művének a témája rendkívül fontos és aktuális, éppen ezért érdemelne sokkal mélyebb, komplexebb kifejtést, emlékezetesebb, kevésbé populáris vagy populista megvalósítást.
Ne nézz fel! (Don’t Look Up), 2021. Írta és rendezte: Adam McKay. Szereplők: Leonardo DiCaprio, Jennifer Lawrence, Jonah Hill, Meryl Streep, Mark Rylance, Rob Morgan, Cate Blanchett, Ron Perlman, Timothée Chalamet, Ariana Grande. Forgalmazó: Netflix.
A Ne nézz fel! a Magyar Filmadatbázison.
