A Csokonai Színház lányszereplőket keres a Ráckevei Anna rendezésében készülő Für Elise című produkcióhoz, amely a Csokonai Fórum május 27-i nyitóelőadása lesz.
8-10 év közötti, énekelni tudó szereplőket keres a színház. Azt kérik, a gyerekek a meghallgatásra egy szabadon választott énekkel vagy verssel készüljenek. A válogatást március 25-én rendezik, jelentkezni március 22-ig lehetséges fényképpel együtt a kovacs.andrea@csokonaiszinhaz.hu e-mail-címen.
A dehir.hu szerint 2022 májusára tűzték ki az új színház átadását.
Eredetileg Latinovits Színháznak tervezték keresztelni a játszóhelyet, amelynek elkészülte, átadása többször halasztódott. Az egységes márka érdekében azonban végül a Csokonai Fórum nevet kapja a helyiség. A díszelőadás egyben Szabó Magda regényének színházi ősbemutatója is, Ráckevei Annának pedig rendezői bemutatkozása.
Szabó Magda Für Elise-e ugyan önéletrajzi ihletésű, a regénybeli Bogdán Cecília ismeretlen volt az olvasók előtt, amíg az író nyolcvanévesen meg nem írta magának a testvért. Az író talán gyerekkori barátnőjét mintázta meg Cili alakjában, talán önmagát. A történet szerint Cili trianoni árva, Zentáról származik, az árvaházból kerül Debrecenbe, négyévesen fogadja be új családja. Ő a bájos szőke gyermek, akit minden bajtól óvnak, akit dédelgetnek ismerősök, ismeretlenek és a tanárai is, ám sorsa nem zárul le megnyugtatóan a regényben, annak Magdolna címmel tervezett folytatást a szerző.
Borítókép: Debrecenben Hallottam