Magyarországon 12. alkalommal rendezik meg a Frankofón Filmnapokat. Összesen huszonhárom alkotást vetítenek március 17. és 27. között, lesz azonban opera, táncelőadás és stand-up is az események között.
A frankofón több mint francia: belga, kanadai, marokkói, svájci és tunéziai film is látható lesz a Frankofón Fesztivál keretében rendezett vetítéssorozaton. Pierre Pedico, a budapesti Francia Intézet igazgatója elmondta: a programban
számos fesztiválgyőztes filmet vetítenek – a legtöbbet premier előtt –,
olyan színészek szereplésével, mint Catherine Deneuve, Chiara Mastroianni, Gérard Depardieu, Sophie Marceau, Audrey Tautou, Charlotte Rampling, Xavier Dolan, Béatrice Dalle és a nemrég elhunyt Gaspard Hulliel.
Paul Verhoven Benedetta című történelmi filmje a 17. századi Toszkánában játszódik egy pestisjárvány idején,
Jacques Audiard Les Olympiades (Ahol a nap felkel Párizsban) című romantikus mozija négy önmagát kereső fiatal szerelmi körtáncát mutatja be. Francois Ozon Tout s’est bien passé (Minden rendben ment) című drámájában pedig a Sophie Marceau által megszemélyesített Emmanuelle idős és beteg édesapjának segít méltón lezárni az életét. Siegfried Peinen, a Belga Királyság magyarországi nagykövete a filmnapok programjából a Les Intraquilles (Nyughatatlanok) című belga filmdrámát emelte ki, amely egy zaklatott lelkületű festő életébe nyújt bepillantást.
Március 18-án, pénteken 16:45-től éjszakába nyúló horrorfilm maraton színesíti a programot. A Külgazdasági és Külügyminisztérium pedig az anyagi támogatás mellett idén is egy francia felirattal vetített magyar filmmel, az 1945-tel járul hozzá a filmnapokhoz, ennek kivételével a filmeket magyar felirattal vetítik több helyszínen, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Toldi moziban, az Art+ Cinemában és a Francia Intézetben.
Pedico hangsúlyozta, hogy a Frankofón Fesztivál számos egyéb műfajban is kínál programokat. A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar a Versailles-i Barokk Zenei Központtal koprodukcióban mutatja be a Zeneakadémián Jean-Marie Leclair Szkülla és Glaukosz című
barokk operáját. A Trafóban Catherine Gaudet A csodálatos elhalványulása című kortárs táncelőadása lesz látható, míg a Francia Intézet Médiatárában könyvbemutatót tartanak március 23-án.
Peinen a belga Bruno Coppens Loverbooké című stand-upjára hívja fel a figyelmet, amelyet közönségtalálkozó is követ majd.
A Frankofón Filmnapok teljes programja a Francia Intézet honlapján érhető el.
Borítókép: Bergman szigete