1939-es képregényes bemutatkozása óta rengetegen feldolgozták már Batman történetét és világát, úgyhogy kérdés, mit tud hozzátenni a Batman-legendáriumhoz Matt Reeves új, Robert Pattinson főszereplésével készült filmje. Sok mindent!
Sokan talán már nem tudják, de Batmant részben Sherlock Holmes ihlette, és kezdetben „a világ legnagyszerűbb detektívje”-ként reklámozták. A nyomozó Denevérember imázsától persze egyre távolabb kerültek a képregények és a filmfeldolgozások is az évtizedek során. A karakter reneszánszát a nagyvásznon a Tim Burton-féle 1989-es film hozta el, amelyben nagy szerepet kapott az irónia, akár az 1960-as években futott Adam West-sorozatban és mozifilmben. Azonban Michael Keaton hőse és a város is sötétebb, komorabb atmoszférát árasztott. A „karácsonyi lidércnyomás”-ra emlékeztető folytatást, a Batman visszatért követő Joel Schumacher-filmek, a Mindörökké Batman, valamint a Batman és Robin karneváli hangulatukat, szereposztásukat és hősábrázolásukat tekintve is nagyon félrementek.
Innen volt szép nyerni, és Christopher Nolan nyert is a Batman: Kezdődik!-kel indított Sötét Lovag-trilógiával, amelyben
érett, okos, összetett történetet és földhözragadtabb megközelítést kaptunk.
Zack Snyder ebből a sötét tónust vitte csak tovább az Igazság Ligája-sztorira kihegyezett filmsorozatában Ben Affleckkel mint Batmannel, de kreatív nézeteltérések és a konkurenciaharc miatt a DC Moziverzum, illetve annak kulcsfilmje, Az Igazság Ligája (Joss Whedon vette át a rendezést, de bemutatóját követően pusztító visszajelzéseket kapott) összeomlott. Így nem valósulhatott meg Affleck önálló Batman-filmje sem, holott a színésznek jól állt a szerep. Ebből nőtt ki a DC fősodrától elválasztott Matt Reeves-féle Batman, amellyel szemben sokaknak már csak a főhőst megformáló Robert Pattinson miatt is voltak fenntartásai, de
Reeves és Pattinson szövetségéből az eddigi egyik (ha nem a) legjobb Batman-értelmezés született meg.
Matt Reeves forgatókönyvíróként jelentősen változtatott Ben Affleck korábbi koncepcióján, azaz egy idősebb, a pályája alkonya felé közelítő Batman helyett egy még zöldfülű, legalábbis kevésbé kiforrott önbíráskodó igazságosztóra hegyezte ki a sztorit, amelyre bevallottan olyan film noir- és thrillerklasszikusok hatottak, mint a Francia kapcsolat, a Kínai negyed, a Bosszúvágy és a Hetedik, képregények közül Frank Miller műve, a Batman: Az első év. Igaz, a Batman nem az első évben játszódik, hanem a másodikban.
Pattinson hőse Gotham mocskában gázol minden éjszaka, hogy ha már szülei gyilkosát nem tudja felkutatni soha, újra és újra
elintézzen egy vagy lehetőleg több „rosszembert”, legyen szó utcai huligánokról vagy komolyabb bűnözőkről.
Az önmarcangoló, introvertált és frusztrált Bruce Wayne-t kezdetben alig különbözteti meg valami a halálos rejtvényeket kieszelő Rébusztól (Paul Dano), aki a Hetedik őrült sorozatgyilkosához hasonlóan maga is az igazságot keresi és osztja kegyetlen csapdákon és leszámolásokon keresztül, amelyeket a város korrupt rendőreinek és politikusainak állított fel.
Két dudás persze nem fér meg egy csárdában, úgyhogy Gordon felügyelő (Jeffrey Wright) révén Bruce is nyomozásba kezd denevérjelmezében. A szálak a befolyásos gengszterhez, Carmine Falconéhoz (John Turturro) is elvezetnek, aki jó kapcsolatot ápolt Thomas Wayne-nel, a hős elhunyt édesapjával. És akitől a mestertolvaj, Selina Kyle, azaz Macskanő (Zoë Kravitz) is akar valamit, ehhez pedig nem szégyelli felhasználni Batmannel folytatott viszonyát. De vajon együtt meg tudják-e akadályozni Rébuszt egész Gothamet érintő grandiózus tervének megvalósításában, illetve
egyáltalán méltó-e a bűnös város arra, hogy megmentsék?
A Batmannek először is nagyon jól áll, hogy Matt Reeves visszavezette oda a hőst, ahonnan indult: a sötét krimi, illetve thriller zsáneréhez. Reeves és Greig Fraser (Dűne) operatőr a filmformában is megidézték a noirt, rendkívül erős atmoszférát teremtettek az ízlésesen, fény-árnyék kontrasztokkal stilizált, kimért, lassú tempójú képekkel és Pattinson hősének fel-felbukkanó narrációjával.
Mindehhez pedig hozzájárulnak a filmzenét szerző Michael Giacchino hátborzongató gitárpengetésre alapozott dallamai, valamint a Nirvana Something in the Way című 1991-es számának remixe. Az atmoszférateremtéshez persze Tim Burton, Christopher Nolan és Zack Snyder is nagyon értettek, de a noir, illetve a pszichothriller esszenciája az expresszionista fényeffektusok mellett mégiscsak a komótos tempó. Reeves ehhez tért vissza, feltehetőleg az ötvenes és a hetvenes évek bűnügyi filmjei lebegtek a szeme előtt a történet kidolgozása közben.
Ehhez a detektívhőshöz nem illett volna a grandiózus akció vagy a Snyder-féle sok klipszerű, lassított felvétel.
A nyomozáshoz, a Rébusz-rejtélyek felfejtéséhez, a gothami „mocsokváros” és persze a démonjaikkal küzdő hősök és negatív hősök bemutatásához szükség volt a higgadtabb, komótosabb, „nirvanásabb” tempóra. Ezért is indokolt a majdnem három órás játékidő, mely még így is feszes, fókuszált, üresjáratok nélküli, lebilincselő cselekményt foglal magában.
Az akciók is teljesen mások. Reeves hagyja, hogy forogjon a kamera, amikor összecsapásokra kerül sor,
nem szinte követhetetlen vágással próbálja hatásossá tenni az akciójeleneteket, mint sok kortárs látványfilm.
A talajközeli, detektívmunkát végző Batman saját maga által barkácsolt eszközeivel, így például a kesztyűjére, csuklójára erősített fémrudakkal hárít és küzd, az ökölharcok során pedig szinte érezhető az ütések ereje, hallható az arc- és orrcsontok repedése. Jól koreografált, hihető, kellőképp utcaharcszerű minden bunyó, ehhez mérten pedig az üldözési jelenetek is a hetvenes évek bűnfilmjeinek (Francia kapcsolat, Bosszúvágy) realisztikus vonulatához visznek közelebb. Matt Reeves csak az előzetesekben is bemutatott pingvines (Colin Farrell) autós üldözés, illetve a Batmobil és a Batpod (a jellegzetes „denevérmotor”) dizájnját tekintve engedett a modern képregényfilmek és akciómozik csábításának. Az invenciózus kameraszögek (például a visszapillantó tükörből filmezett „üldöző”) és általában a parádés megvalósítás miatt viszont a Pingvin-hajszáról is inkább a Francia kapcsolat legendás New York-i autós száguldása juthat az eszünkbe.
Matt Reeves hozzáértése minden jeleneten és figurán érződik, az alkotó valóban elkötelezettje, sőt megszállottja a Sötét Lovagnak,
a világ legnagyszerűbb detektívjének. Ez a fajta depresszív, „nirvanás” hősábrázolás persze nem jöhetett volna létre Robert Pattinson nélkül, akit sajnos máig sokan a 14 évvel ezelőtt bemutatott Alkonyattal és annak folytatásaival azonosítanak, amelyekben ő játszotta a főhős romantikus vámpírt, Edwardot. Holott egyrészt nem Pattinsonon múlott, hogy egysíkúak voltak a karakterek az Alkonyat-sorozatban, másrészt a színész azóta számos komoly szerepet kapott független és fősodorbeli filmekben, elég a posztapokaliptikus drámára, az Országúti bosszúra, a Tarr Béla-filmeket idéző A világítótoronyra vagy a Christopher Nolan által rendezett Tenetre gondolni. Robert Pattinson abszolút felnőtt a feladathoz, hogy egy lelkileg megroggyant, befelé forduló, bosszúszomjas és már-már szociopata önbíráskodót formáljon meg. Akiből a cselekmény több pontján akár gonosztevő is válhatna, ha nem pislákolna benne az emberség és a józanság, amelyet a nem makulátlan, de erkölcsi értelemben összességében mégis jó ember Thomas Wayne, az édesapja ráhagyott.
Pattinson Batmanje nem az a tipikus szerethető hőskarakter, mint amilyen tökéletes antitézise, a mindig optimista és mindenkivel kedves Peter Parker, azaz Pókember. Matt Reevesnél Bruce Wayne közel sem az a laza és nagyvilági playboyfigura, akit Michael Keaton és Christian Bale is megformáltak, de nem is az a határozott, dühös macsó, aki Ben Affleck karaktere volt. A Batman ifjabb Wayne-je autista vonásokkal rendelkezik, képtelen az értelmes emberi kommunikációra vagy az érzelmek kifejezésére.
A Macskanővel folytatott kapcsolata ezért is olyan, mint amikor a cica játszadozik egy köteg fonállal,
és ebben a hasonlatban természetesen nem Bruce Wayne a macska. A hőst itt valóban kevés jellemvonás választja el Rébusztól, akinek szintén megvan a maga igazsága a szélsőséges őrülete mögött, hiszen akár Bruce-nak, úgy neki is kifejezetten tragikus a háttértörténete. Ezért is kérdés, hogy a két sérült lélek közül, akik egyaránt hősöknek és igazságosztóknak képzelik magukat, kiből lesz a valódi vagy klasszikus értelemben vett hős.
Az új Batman, illetve Bruce Wayne érthető módon nem fog tetszeni mindenkinek, egyesek már a bemutató előtt ráaggatták Robert Pattinson hősére, hogy „emo kid”, azaz túl depresszív és önmarcangoló a képregényhőshöz. Ám éppen az a lényege a „második évben” játszódó történetnek, hogy Batman még nincs készen. Mindenféle poéngyilkosság nélkül kijelenthető, hogy megéri Pattinson Batmanjével, pontosabban Bosszújával (így nevezik a cselekmény nagy részében) elindulni erre a sötét utazásra, mert jutalmul egy „emo kid” helyett valódi hőst kapunk az alagút végén. Avagy Reeves nem demitizálta és dekonstruálta ezt a képregényes mítoszt, hanem a film noir felől, Gotham mocskából kiindulva újjáépítette és megerősítette azt. Inkább csak azt lehet felróni az alkotónak, hogy
a háromórás játékidő ide, komótos tempó és aprólékos karakterépítés oda, az a bizonyos „első év” mégis hiányzik.
Nem egy utalást és információt kapunk arról, hogyan jutott el ez a Bruce Wayne a jelmezkészítésig és az önbíráskodás gondolatáig, de még a figura túl sokszor feldolgozott sztorijának ismeretében is jó lett volna kibontani, miért is vált ez a Bruce ennyire introvertált, szociopata karakterré, ha már sajátos értelmezésről van szó. Tim Burtonnél, Christopher Nolannél vagy Zack Snydernél ugyan szenved a hős a bűntudattól, amiért éppen a szülein nem tudott segíteni, de egyik korábbi változatnak sem esett ennyire nehezére a társadalmi interakció, sőt egyiknek sem volt ennyire a saját arcbőre helyett a maszkja az „igazi arca”, vagyis az identitása. Kívülről fújjuk már Batman eredettörténetét, ám éppen Reeves koncepciója kívánta volna meg, hogy újra, közelebbről, más fénytörésben és motívumokkal kiegészítve ismerjük meg azt.
Ugyan a főhős a legérdekesebb, leginkább gondolkodásra ösztönző figura a Batmanben, ám szerencsére rajta és Paul Dano félelmetesen zseniális Rébuszán kívül sikerült a Zoë Kravitz által jól megformált Selina Kyle-t, John Turturro rutinból előadott Carmine Falconéját, Colin Farrell felismerhetetlenségig elmaszkírozott Pingvinjét és a lehetőségekhez képest a remek Jeffrey Wright Gordon felügyelőjét is izgalmassá tenni. Mindegyik karakternek egynél több dimenziója van,
Matt Reeves nem esett bele abba a hibába, hogy típusfigurákat gyártott.
Selina ugyan dörzsölt tolvaj, de vannak neki is démonai, amelyek esendővé, kiszolgáltatottá és emberivé teszik őt, és még a Tim Burtonnél Danny DeVito által groteszk és állatias gonosztevőként ábrázolt Pingvinnek is van tartása és némi becsülete.
Azért tegyük hozzá,
a Batman mégiscsak egy intelligensebb képregényfilm,
amelyen sokszor túlságosan is érződik a Matt Reeves által rajongva kedvelt filmklasszikusok hatása. Így a 2019-es Jokerhez hasonlóan fontos kikötni, hogy a nagy elődök, ebben az esetben a Kínai negyed vagy a Hetedik motívumai adják a film egyedi ízét. Ezért például Rébusz csak a képregényfilmek sematikus gonosztevőihez képest rendhagyó karakter, ám a pszichothrillerekhez mérve tipikus mániákus sorozatgyilkosként viselkedik, aki eleinte direkt játssza túl az őrültet, később viszont őrületének ábrázolása fullad sablonokba.
Ilyen módon a történettől sem szabad túl nagy, túl sok eredetiséget várni. Matt Reeves említette Christopher Nolan filmjeit mint referenciákat, amelyek inspirálták, és a nagy finálén érződik is a Batman: Kezdődik! hatása, illetve a leszámolási szekvencia rímel a Joker, sőt a Harcosok klubja végkifejletére. Reeves ezekhez ugyan hozzátette a saját ötleteit, de a történet akármennyire is próbál grandiózussá válni, nem lesz az, mert sokszor láttuk már azt, amire kifut. Azonban ezzel együtt is örvendetes, hogy a Batman elkészült, mert a Jokerhez hasonlóan minőségi, egyedi hangulatú és felnőttes, érett képregényfilm, amelynek izgalmas, sötét és már-már horrorisztikus világát érdemes tovább bővíteni direkt folytatásokkal és kapcsolódó sorozatokkal.
Batman (The Batman), 2022. Írta és rendezte: Matt Reeves. Szereplők: Robert Pattinson, Zoë Kravitz, Paul Dano, Jeffrey Wright, John Turturro, Andy Serkis, Colin Farrell. Forgalmazó: InterCom.
A Batman a Magyar Filmadatbázison.