Az Initials sajátosan álmos hangulatával bátor és autonóm lemez, amely izgalmas utakat nyit meg az Alas! előtt. A zenekar első albuma nemcsak koncertlehetőségek és ismertség tekintetében jelent kiugrási lehetőséget, hanem egyben saját zenei nyelvük megalapozása is, amelyre a későbbi dalszerzés során bátran építhetnek.
Az Alas! első lemeze semmilyen tekintetben sem nevezhető biztonsági játéknak. Az Initials álmodozó, elnyújtott hangulata ellenére nem szűkölködik váratlan zenei fordulatokban, nem ódzkodik kísérleti megoldásoktól és nem veti meg a disszonancia eszközeit sem. Az Initials nem egovezérelt zene; a megvalósítandó elképzelések és a zenei alapanyag a benne rejlő potenciál kiaknázásával valóban kiteljesedik, nem viszi félre az egyéni teljesítményhajhászat. Az Alas!, habár nyugati könnyűzenei mintákból merít, saját koncepció igényével lép fel, melynek megvalósításában ugyan hibázik, de végeredményben
sikeresen harcolja ki magának azt az autonómiát, amely alapján Alas!-os zenéről beszélhetünk.
Az Alas! zenekar mexikói csengésű neve ellenére sokkal inkább kötődik az USA nyugati partjához: a kaliforniai indie/alter rock szcéna bizonyos kultikus zenekarainak – mint a Dot Hacker vagy a Warpaint – hangzása köszön vissza a budapesti formáció megszólalásában is, különös tekintettel a piszkos-súrlódó lábcinhangszínre, John Frusciante-i gitártónusokra vagy a gitárok effektelésére. Az Alas! azonban továbblép a külföldről már ismert hangzásvilág egyszerű újraalkotásánál; az eltanult formulákat ténylegesen saját zenével töltik fel, amely a 37 perces album jelentős részében képes önkifejező és autonóm maradni.
Az Initials (jórészt) instrumentális jellege miatt a hangszeres játék nagyobb figyelmet kap, mint egy vokális lemezen. A hangszerelés tekintetében hasonló könnyűzenei albumokon gyakran találkozunk azzal a megoldással, hogy a hiányzó énekszólam feladatát átveszi egy dallamhangszer, amely szólóival vezeti végig a hallgatót a többnyire verze-refrén-harmadik rész formulából álló dalokon. Az Alas! esetében azonban nem beszélhetünk erről az unalomig ismert sablonmegoldásról;
első lemezük tudatosan vállalja fel a szólóhangszer „hiányát”.
Az Initials zenei terében nincs szükség sem énekesre, sem szólóhangszerekre, ugyanis a karakteresen megszólaló álmos-melankolikus zenei tér hamar képes lekötni a hallgató figyelmét – ennek pedig egyik fő eszköze az ismétlés. A kreatív gitártémák, egyszerű basszusszólamok és éles-zörgő dobszólamok által alkotott groove-ok jól kimérten pont annyiszor szólalnak meg egymás után, hogy bódulatba ringassák a hallgatót, de ne legyen zavaró a már hallott téma újrajátszása. A repetíció megszakításaként az Alas! ügyesen adagolja a hangnemből kikacsintó akkordokat és hangokat, a megszokott zenei textúrákból kizuhanó hangzásokat, a váratlan fordulatokat. Ez azonban csak a dalokra külön-külön igaz,
a koncepció egészében hagy kívánnivalót maga után.
A lemez negyedik trackje, a Black Dog végéhez érve lassan kialakulnak azok a keretek, amelyekben a hallgató a lemez hátralévő részét el tudja képzelni. Ezután teljesen váratlan és végtelenül elcsépelt funkrock jammelés következik Oh, my! címmel. A dal felejthető, sablonos témával vicceli meg a hallgatóságot, ezzel felveri az azelőtt szépen megalkotott komótos hangulatot, tönkreteszi az eddig jól konstruált hangzásvilágot, amelyen egyébként a funkrock sablontól stílusidegen, kifejezetten artrock hagyományokból (például David Bowie Berlin-trilógiája, Európa Kiadó) táplálkozó atonális zajszóló sem segít.
Az olcsó és felesleges funkrock-poén után nehéz az ezelőtt szervesen és jól kiépülő zenei világot megmenteni. Az album tétje az Oh, my! után nem lehet más, minthogy képes-e visszatalálni az első négy dalban szépen és gondosan felépített trackek által körvonalazott zenéhez. Erre tesz kísérletet a Weed egyszerű, (újra) álomszerű gitártémájával. Habár ebben a dalban a bluesalapú gitárzene dominál,
az Alas! egyedisége mégis megmutatkozik abban,
hogy a megszokott bluessablonokat képesek sajátos világukba beépítve megszólaltatni. A Why, baby, why felejthető 2 perc 10 másodperce után végül a Yes, my lord menti meg az albumot. Ez a lemez leghosszabb és legösszetettebb dala, amelyen erőteljesen érződik, hogy több különálló jammelés szerelemgyerekeként született meg. Ezek a különálló témák egymásra pakolva képesek megmutatni az Alas! erejét: a melankólia világában lüktető rock’n’rollt.
Az Initials független és izgalmas első lemez, melynek néhol kissé demószagú anyagai lerakták az Alas! zenei nyelvének stabil alapköveit, amelyekre lehet és érdemes építkezni. A nyolctrackes lemez kreatív és felszabadult zenekart mutatott be, akik szeretnek kísérletezni, belefeledkezni sajátos hangzásukba és álmos-melankolikus világuk minél több árnyalatát bemutatni.
Alas!: Initials, 2022, szerzői kiadás.
A borítókép forrása az Alas! Facebook oldala.
