Március 31-én a KULTopik című rendezvénysorozat legújabb, Írás-Kép című eseményén Láng Eszter és Géczi János válaszolt Juhász Tibor kérdéseire. A zenés, páros kötetbemutató a DESz24-ben kapott helyet, a művészetek és a tudomány összefüggéseiről, az életterületek határairól is szó esett rajta.
Az eredeti elképzelés szerint egy másik helyszínen, a két vendég képzőművészeti alkotásainak kiállításával jött volna létre az est. Végül az azonos címet viselő tárlat a Pásti utcai ortodox zsinagógában nyílt meg a beszélgetés előtt két órával. De nem ez volt az egyetlen csavar. A tervek szerint Áfra János kérdezte volna a két művészt, azonban ő alig egy nappal az esemény előtt lebetegedett, így a KULTer.hu felelős szerkesztőjének, Juhász Tibornak kellett átvennie a szerepét. Képességeinek és Áfra jegyzeteinek köszönhetően ez nem jelentett problémát a számára, remekül terelte a beszélgetés ívét.
Esett az eső, szorított az idő, sehol egy néző. Láng és Géczi az est harmadik sztárvendégével, Buborékkal, Géczi kutyájával érkeztek. Épphogy lepakoltak, elkezdett egyre több érdeklődő belépni a DESz24 terébe, míg majdnem telt ház lett.
Visszautalva a kiállításmegnyitóra, az Írás-Kép cím játékba hozatalától indult a beszélgetés. Láng szerint ez a tárlat összművészetiségére, művészetköziségére reflektál. Ő inkább a képzőművészethez húz, Géczi pedig az íráshoz, ugyanakkor mindketten foglalkoznak különböző artefaktumok létrehozásával.
Jelen kiállításon olyan alkotások szerepelnek, amelyek esetében „hangsúlyos szerepet kap a betű és az írás mint kép”.
Géczi gimnazista kora óta dolgozik művészeti területen, de sosem tudott különbséget tenni a műfajok vagy a műnemek között. Elmondta, hogy bár képzőművészetet nem tanult, a képgyűjtés konstans része az életének. Rendszeresen keresi az idő és emberek által elhasznált plakátokat (főleg a „tavaszi plakáthulláskor”), és ezekből készít dekollázsokat. Ezúttal olyan műveket állított ki, amelyek megégett darabokból készültek, így a főnixszimbolika révén illeszkednek a zsinagóga teréhez.
Ezután a betűkön túli közös nevezőkre terelődött a figyelem, elsőként arra, hogy mindkét művész kívülről érkezett Debrecenbe. Juhász ennek az élményére, illetve a városhoz fűződő viszony esetleges változására kérdezett rá. Láng, aki a mai napig debreceni lakos, korondi származású. Magyarországon először Miskolcon, majd Debrecenben telepedtek le családjával. Az otthon hegyvidéki vizuális élménye alakította színekhez való viszonyát, a merőben más Alföldhöz eleinte nem tudott kapcsolódni. Ebben a „visszafogottabb, nehezebben felfedezhető” világban második férje, Torok Sándor „tanította meg látni a tájat.” Láng az egyetemi évei alatt talált befogadó közeget, barátokat és egyszer csak azt vette észre, hogy ez az ő városa is. A moderátor e történetre reflektálva kiemelte a Láng életében sokszor előkerülő határ, határátlépés fogalmakat, és ennek a művészetbeli visszaköszönésére kérdezett rá. „Fél Európát fel lehetne sorolni a felmenőim között” – mondta szerteágazó nemzetiségű családjáról az alkotó.
Számára sem a fizikai, sem a művészetek közötti határok nem jelentenek választóvonalat.
Ennek vonatkozásában elmesélt egy történetet. Lánya öt-hat éves korában megkérdezte tőle, hogy „a zsidókat megölték, ugye?” Láng akkor azt válaszolta, hogy egy időben igen, ugyanakkor foglalkoztatta, miért tette fel a gyerek ezt a kérdést. „Azért, mert nem szeretnék zsidó lenni” – mondta a lánya, mire Láng visszakérdezett: „Hát akkor kikhez szeretnél tartozni, azokhoz, akik megölték őket?” Erre a kislány a következőt felelte: „Nem, azokhoz, akik segítettek nekik.” A határ – összegezte Láng – átjárható és össze is köthet.
Géczinek szintén vegyes származású felmenői vannak. Debrecenbe Monostorpályiból érkezett (a Hajdúság nagy hatással volt rá, ez a bemutatott, A napcsíkos darázshoz című kötet fülszövegében is szerepel), hogy a Tóth Árpád Gimnáziumba járjon, ahol „elképesztő tanárok” terelgették az úton. Első könyvét például magyartanárnőjének ajánlotta. Egyetemre Szegedre került, biológus lett, de hosszú évekig kötötte még Debrecenhez Aczél Géza, akivel jó viszonyt ápolt. Bár kapcsolata a várossal már nem olyan bensőséges és gazdag,
a településhez kötődő fiatal írókban, költőkben nagy potenciált lát, szerinte az egyik legfontosabb írói műhely Debrecen.
Ezen felül alkalmi visszatérő, például ha fellép a Vad Fruttik, akkor mindenképpen velük tart, hogy meghallgassa őket, mert ez a kedvenc alternatív zenekara. Juhász újabb közös pontot ragadott meg ezután, miszerint Láng és Géczi nemcsak a városba, hanem az irodalomba is kívülről érkeztek.
Adódott hát a kérdés, mégis hogyan kötöttek ki az alkotói pályán?
Láng, aki közgazdász végzettségű, már gyerekként művészeti iskolába mehetett volna, de a szülei nem engedték, mivel tudták, nehezen vagy nem is igen lehet ebből a tevékenységből megélni. Ez azonban nem szegte kedvét, minden más is érdekelte, de azok mellett néha járt kiállításokra, és olykor képeket is vásárolt. Festői tevékenysége a Torok Sándorral való házassága közben eszkalálódott. Verseket addig és akkoriban alig publikált, a család, a tanszékvezetés és a néptánc mellett kevés ideje maradt elmélyülni az írásban.
Géczi szerint sem elválaszthatók egymástól a tudományok, a művészetek és a mindennapok.
Egy személyes példát is említ erre, miszerint amikor sztrókot kapott a nagymamája, évekig csak énekelve tudott beszélni. Géczi, aki önmagát az úgynevezett arctalan nemzedék tagjának vallja, nem engedett a művészi tehetség kiteljesítését szorgalmazó külső nyomásnak, és magyar szak helyett biológiára ment. Ezt a típusú tudományos gondolkodást szerinte csak intézményi keretek között lehet megtanulni, ellentétben a bölcsésziránnyal. Régebben az írók furcsán tekintettek arra, ha valaki a természettudományok felől érkezett az irodalomba, pedig erre jó példa Németh László vagy éppen Lénárd Sándor, aki, tette hozzá Géczi elismeréssel, a pápa állatorvosa volt, de még szakácskönyvet is írt. Utólag boldogan nyugtázta, hogy az akkoriban legnehezebbnek számító tudományt választotta, és hogy ezt ötvözni tudta irodalmi érdeklődésével.
Ennek legendás produktuma az egyetemista kora után írt Vadnarancsok,
amelyet bezúztak, és amely miatt betiltották a régi Mozgó Világot. Az incidenst követően Géczi évekig nem taníthatott. Elmondta, hogy szaktársai, szakmabeli barátai (például Karikó Katalin) mindig is olvastak és kiállításokra, irodalmi estekre, hangversenyekre jártak, tehát nem áll olyan távol tőlük a művészet, mint ahogyan azt a közvélekedés tartja. Ezt az állítást erősítette meg Láng, aki szerint az egyetemen nekik, bölcsészeknek, akik el voltak halmozva kötelező olvasmányokkal,
a matematikusok és fizikusok mondták meg, hogy mit olvassanak a kortárs irodalomból.
Míg szaktársaival együtt Pascaltól Tolsztojig mindenen át kellett rágniuk magukat, addig a matematikusok és fizikusok kedvtelésből olvasták a kortársakat.
A következő témaként a generációs tapasztalatok kerültek elő. A moderátor Lánghoz fordult, aki kései pályakezdőnek számít, és aki a generációk közti retorikáról beszélt egy nemrég megjelent interjúban. Lángot elsőként a nála fiatalabbak fogadták be, a kortársai tartózkodóbbak voltak. Szerinte ebben közrejátszhatott színre lépésének különös módja is, egyszer csak elárulta képzőművész ismerőseinek, hogy már régóta fest, és szeretne a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületéhez csatlakozni. Hosszú idő és sok bizonyítás kellett, hogy ez a kevéssé átgondolt belépő elfelejtődjék, és elfogadott festő legyen. Juhász ezután a Géczi által már említett arctalan nemzedéket hozta szóba, amelynek Zalán Tibor is tagja, aki a tervek szerint a következő, költészetnapi KULTopik rendezvény egyik vendége lesz.
A hetvenes-nyolcvanas években induló szerzők a formanyelvekkel, a szöveg és kép közötti párbeszéd poétikájával is kísérleteztek.
Ennek miértjéről érdeklődött Juhász, azonban Géczi erre a kérdésre nem tudott konkrét választ adni. Maga az arctalan nemzedék kifejezés Zalán egyik esszéjéből származik. Jellemzően vidékről induló alkotók tartoznak e körbe, akik „egyszer csak elfoglalták Budapestet”, például Parti Nagy Lajos vagy Meliorisz Béla. Ezt a társaságot alapvetően jellemezte a sokműfajúság, „egész egyszerűen nem voltak hajlandóak elfogadni azt a kultúrpolitikai megosztást, hogy külön vannak fényképészek, filmesek, zenészek vagy színházi emberek.” Elsősorban azonban költőkről van szó Géczi szerint, amelyet többek között az is bizonyít, hogy a „versen kívüli művek poétikai hozadékai mind visszaépültek a költészetbe.”
A költészeten kívül „minden más csak szakma.”
A többműfajúság mentén Láng Élni, ahogy című kötetére terelődött a szó. A művész elárulta, hogy nem programszerűen, inkább ösztönösen alkot. A könyvben fellelhető harminc haiku egy kötettervből került ki, amelybe nem illett bele igazán. Ezek a rövid szövegek az elektrográfiákkal kiegészülve állják meg a helyüket egy önálló kötetben. A versek egy család történetein alapulnak. Formájuk lehetővé teszi, hogy mivel mindegyik különálló oldalra szerkesztett mű, a szöveget keretező üres térbe a felvillantott életmozzanatokon túl az olvasó odaképzelje az adott családtag teljes élettörténetét. Mindeközben kiderült, hogy nemcsak Láng, hanem Géczi is tagja a Magyar Elektrográfiai Társaságnak, ami a nemzetközi színtéren is jelentős tárlatokkal büszkélkedhet.
Géczi kifejezetten termékeny életművéhez méltóan új gyűjteményes kötete közel 750 oldalas. Néhány évvel ezelőtt már megjelent egy másik, Kontinentális kedd című válogatás, amelynek terjedelme több mint ezer oldal. Juhász a két gyűjtemény különbségeire volt kíváncsi. Géczi szerint minden válogatás máshogy árnyalja a szerzőt, illetve a Kontinentális kedd esetében épp a kiadóval akadtak problémái. Legújabb, A napcsíkos darázshoz című kötete már máshol, a Kalligram gondozásában jelent meg.
A cím feloldása a darázs ambivalens minőségeiben rejlik.
A gyönyörű, szabályos, csíkos sávok ellenére egy ragadozóról van szó, olykor veszélyes, mérgező, fájdalom okozására képes teremtményről, amely ekképpen olyan dichotómiákat szimbolizálhat, mint a jó és a rossz, a hasznos és a haszontalan. Géczi elmondása szerint arra a vállalásra is utal a cím, hogy már kevesen dolgoznak a természet eszköztárából, ő biológusként ezt előszeretettel műveli, képviseli a mai napig.
Zárásként Juhász arra kérte a beszélgetés résztvevőit, hogy egymás életművére reflektáljanak. Géczi azzal kezdte, hogy jól megítélni egy művet folyamatában, az életmű kontextusában érdemes.
Láng munkássága összetett, többnyire képzőművész voltánál fogva nehezen hozzáférhető és megismerhető,
mivel egy könyvet bármikor elő lehet venni, de egy kiállítás darabjait, ha nem készült album, csak a tárlat időtartama alatt lehet megtekinteni. Az Élni, ahogy Géczi szerint „egy pillanatnyi időben kicsúcsosodó, kötelezően megszületendő termék”, igazi művészkönyv. Szerinte a képei nélkül nem értjük meg igazán Láng verseit, és fordítva.
Láng elmondása szerint ő jobban ismeri Géczi munkásságát, mint Géczi az övét.
Szereti az alkotói világát, feltölti őt az egyes művek esetében problematikusnak tartott tudományosság (például a Tiltott ábrázolások könyve nagyon revelatív olvasmányélményt adott neki). Örömmel olvassa és kommentálja Géczi megjelenés előtt álló írásait, képeivel is összhangot érez. Szerinte a fiatalok már nehezebben értik Géczi művészetét. A szóban forgó alkotó az említett regényre reflektálva elmondta, egy olyan művet akart írni, aminek nincs története. „Olyan furcsa az emberiség, azt hisszük, hogy mi csak történetben létezhetünk. Akkor tudjuk elmondani az életünket, ha van eleje, vége, és van valami erkölcsi következménye. De ez nem igaz, nem ilyenek vagyunk. Mindez társadalmi konstrukció.”
Az est második részében Kerekes Adrienn és Tóth Gergő érdekes zenei produkcióját hallgathatták és nézhették meg az érdeklődők. Saját daluk mellett egyedire szabott feldolgozásokkal szórakoztatták a közönséget, nyugodt atmoszférát teremtve a beszélgetés során elhangzottak feldolgozásához.
KULTopik: Írás-Kép, DESz24, Debrecen, 2022. március 31.
A borítóképen Kerekes Adrienn látható.
A fotókat Vigh Levente készítette.
