Minden számukat improvizálják, sosem játszanak el egy számot kétszer, ráadásul olyan stílusban alkotnak, amelyben világszerte kevesen. A pszichedelikus jazzmetált játszó Kajgūn a hazai underground egyik legizgalmasabb formációja, első nagylemezük, a Daogoad idén februárban jelent meg. A jazzmetál történetéről és helyzetéről, az improvizáció szépségeiről beszélgettünk a zenekarral, és arról, hogy vajon mikor fogadja majd be őket a jazzszakma.
KULTer.hu: Azt lehet tudni, hogy a Kajgūn két zenekar, a világzenés-doomjazzes Modef és a sludge/stoner/doom metalos Vanta összeolvadásából jött létre. De hogyan kristályosodott ki a Kajgūn zenei stílusa, hogyan fogant meg a zenekar ötlete?
Söptei Balázs: A négyesben zenélés ötlete egy sörözés során született, ennek előzménye, hogy személyesen is jóban voltunk előtte, és tetszettek egymás zenéi. A teljesen improvizatív megközelítést a Modef ihlette, hiszen az ő zenéjük is improvizatív – ebbe akartunk belevinni még egy csavart… plusz ez egy nagyon izgalmas kihívás. A stílus alkotóelemeit hoztuk magunkkal, zenekaronként és tagonként is, de
amit ebből közösen kihozunk, az több, mint szimpla összeadás.
A Kajgūn csapatában mindenki hatással van mindenkire, nem pusztán egymás zenéinek hangszeres kiegészítéséről van szó. Közösen alakítjuk a metál, a világzene és sok egyéb műfaj egyvelegét, és mindig belevisszük az aktuális hangulatunkat, érzéseinket, ennek van egy sajátos sodrása. A zenénk improvizatív és kísérletező jellegének köszönhetően pedig nagyon sokat fejlődünk. Ezenkívül sok és sokféle zenét mutatunk egymásnak, ami egy közös inspirációs forrás.
KULTer.hu: Metálzenében ritkán használt hangszereken is játszotok (hegedű, theremin, szaxofon). Ezek hogyan kerültek be a képbe?
Söptei Balázs: Ádám és András többek között ezeket a hangszereket használják a Modefben és más projektjeikben, ők hozták magukkal. Már ezer éve játszanak ezeken.
Czimmermann András: A szaxofon hangja mindig is elég karakteresnek bizonyult ahhoz, hogy metálzenében is érvényesülni tudjon. Nagyon sok lemez jelent meg az elmúlt években, melyek szintén ezt a véleményt erősítik.
A gitárok mellé nagyon jól elfér és durvulásra is alkalmas,
különösen, ha effektezzük is a hangszert. Többnyire a phaser és a harmonizer áll jól neki, melyeket igyekszem nem túltolva használni. Ehhez a fúvós kontrollerrel vezérelt fizikai modellezés jön még kiegészítésül, mely szintézis komoly inspirációt tud adni a zúzós alapok mellé, de jól kiegészíti Ádám hegedűhangzását is akusztikus fúvósokkal, olykor pedig keleties hangzású húros hangszínekkel, melyeken a játékot levegővel kiválóan és élethűen lehet felidézni.
Tóth Ádám: Számomra jó húsz évvel ezelőtt sem volt kérdés, hogy belefér-e a hegedű a metálzenébe; nyilván belefért. Nem tartom magam különösebben virtuóz, szólisztikus hegedűsnek, engem inkább a mélyebb brácsatartomány vonz régóta. Mivel elektromos hegedűt használok, szeretem effektezni is a hangját, így torzított gitártól egészen filterezett analóg szintiszerű hangig mindent szívesen kitekerek belőle, amire lehetőségem adódik. Nagyon kedvelem az örmény-iráni hegedűjátékot is, bár annyira nem vagyok képzett, hogy ennek minden szeletét át tudnám emelni a saját játékomba.
A theremin viszonylag új szerelmem,
és ahogy követem az igen kis számú, de annál lelkesebb amatőr és profi thereminen játszók csoportjait, meglepő látni, milyen sok hegedűst érint meg ez a hangszer és próbálják ki magukat rajta. Természetesen itt sem az ajánlott, klasszikus zenén át kövezett utat járom, hanem saját hangszíneim bozótosain át vágott, ismeretlen csapásokat keresek a zaj és éteri dallamok határán.
Andrással közös bennünk, hogy a Kajgūnben használt eszközeinken túl más hangszereken is játszunk (és játszottunk) korábban (akár közös formációinkban, akár máshol). Több eltérő stílusú zenét is kipróbáltunk. Az is sokat segít az egymásra figyelés közben, hogy van tapasztalatunk a másik hangszereivel, illetve a zenekarban előforduló hangszerek zenén belüli funkcióival is. Könnyebben látunk előre, következtetünk dallamíveket, szerkezeteket. Improvizáció közben rendre visszatérnek
a legelemibb Kodály- és Bartók-gyakorlatok dallamvezetésben.
Igyekszünk sosem ugyanúgy eljátszani, hangsúlyozni az esetleg megismételt részeket.
KULTer.hu: Felmerült, hogy a zenétek a jazzrajongóknak túl kemény, a metálosoknak pedig túl elvont lehet?
Söptei Balázs: A metálosokat sosem féltettük, a műfajon belül elég sok elvont dolgot hallottunk már. Csak a legismertebbek közül ott van a Tool, a Meshuggah vagy a Behold the Arctopus; ezek az előadók nagyon jó példák arra, hogy
a metálos közönség nem idegenkedik az elvont zenéktől.
Ami a jazzt illeti, a metálos hangzás abban a világban valóban ritka. Viszont az igazi jazz pont azért jó, mert feszegeti a határokat. Aki nyitott új hangzásokra, hangszerelésekre, kísérleti megoldásokra, annak egy kis torzítás sem fog fájni. Aki csak és kizárólag a smooth jazzt szereti, annak a mi zenénk biztosan túl kemény lesz.
KULTer.hu: Kaptatok visszajelzéseket jazzrajongóktól?
Söptei Balázs: A véleményüket már sokan megosztották velünk koncertek után vagy az online térben, de eddig még nem kérdeztük meg senkitől, hogy jazzrajongó-e. Amúgy piacelemzési szempontból abszolúte releváns kérdés, szóval érdemes mostantól direkt rákérdezni. Egyébként a MagyarJazz magazinnak beküldtük a Daogoadot és a Chamber Works in Concrete koncertlemezt, és az általuk írt lemezkritikából sokat tanultunk.
KULTer.hu: A jazz és a rock fúziója komoly múltra tekint vissza. A jazzmetálnak milyen hagyománya, képviselői vannak, amelyek akár rátok is hatottak?
Söptei Balázs: Valóban, néhány évtizeddel ezelőtt rengeteg jazzrock zenekar működött. Persze elindult a metálosabb vonal is (például a King Crimson valahol a határon mozgott egy időben), de nem volt akkora dömpingje, mint a lágyabb, rockosabb vonalnak. 1997-ben a Meshuggah-gitáros Fredrik Thordendal Sol Niger Within címmel adott ki egy szólólemezt, mely gyönyörű iskolapéldája a jazzmetálnak, innovatív és modern, közben Allan Holdsworth hatásait is magán viseli. Hatott ránk a norvég Shining Blackjazz című lemeze is, mely egy indusztriális jellegű, zseniális darab. Megemlítenénk a svájci Convulsif munkásságát (legutóbbi lemezük az Extinct), nagyon szépen játszanak a szigorú ritmusokkal és az úszós, már-már ambientbe hajló dallamokkal.
KULTer.hu: Improvizatív zenét játszotok. Ez azt jelenti, hogy a stúdióban, nulláról rögtönzött zenéket vettetek fel a lemezre?
Söptei Balázs: Igen, a stúdióba is úgy mentünk, hogy semmit nem írtunk meg előre. Az alkotói folyamat úgy nézett ki, hogy minden tétel felvétele előtt a videós srácok előkészültek a fényekkel és a kamerákkal (ők is improvizáltak a videózás során), aztán felvillant a feljátszó szobában a lámpa, és
addig játszottunk, amíg a zene vitt.
KULTer.hu: Miért fontos számotokra az improvizáció? Mit éltek meg benne, általa?
Söptei Balázs: Másokkal együtt zenélni mindig jó, igazi közösségi élmény. Együtt improvizálni viszont teljesen más, mint megírt dalokat játszani: rövid idő alatt rengeteg döntést hozol, közben mégis teljesen szabadnak érzed magad. Ha vannak is korlátok, azokat te szabod meg: a mi esetünkben törekszünk arra, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a szépség és a kísérletezés között. Azok a pillanatok a legjobbak, amikor egyszerre mozdulsz a többiekkel, anélkül, hogy gondolkoznál, mintha egy közös tudatalattitok lenne.
Az teljesen varázslatos.
KULTer.hu: Ti milyen korlátokat, kereteket szoktatok szabni magatoknak a rögtönzések során?
Söptei Balázs: Alapvetően van egy kialakult ízlésünk, ennek határain belül szeretünk mozogni. Például szeretjük, ha a zenénk tonális, és a hangsorok/skálák szempontjából is megvan a komfortzónánk. Ezenkívül az is vezérel minket, hogy egyaránt alkalmazzuk a metál és a pszichedélia elemeit, legyenek ütős és elszállós részek is. Az is bennünk van, hogy az összképben komolyak akarunk maradni, nem fér bele akármilyen téma, a viccelődést meghagyjuk a játékidőn kívülre. Végezetül a legfontosabb: zenélés közben nagyon figyelünk egymásra, a többiek mozdulataira adott (akár szimultán) reakcióink mederben tartanak minket.
KULTer.hu: Élőben hogyan adjátok elő a számokat? Betanuljátok, amit a lemezre rögtönöztetek, vagy az élő fellépéseitek is teljesen improvizatívak?
Söptei Balázs: Ez a kérdés sokakat foglalkoztat. Élőben is minden improvizáció, ez is része a koncepciónak, ettől lesz igazán élő a zenénk, és minden koncertünk egyedi élmény. Mindent csak egyszer játszunk el, de fel is vesszük (videóval együtt), így újra átélheted. Ebből a szempontból is teljesen máshogy működünk, mint egy átlag zenekar, nincsenek „nagy slágerek”, amiket újra és újra eljátszunk.
KULTer.hu: Milyen zenei előképzettséggel rendelkeztek?
Söptei Balázs: Egy átlagos metáloshoz képest túlképzettek, egy átlagos jazz-zenészhez képest alulképzettek vagyunk.
KULTer.hu: Külföldi kritikákban azon spekuláltak, hogy magyarul vannak a dalcímeitek, a magyar hallgatók meg azon agyalhatnak, hogy nem zagyvaság-e az egész. Hol az igazság?
Söptei Balázs: Igen, az egy vicces pillanat volt, amikor magyarnak gondolták a címeinket. Az igazság az, hogy nagyon hamar elhatároztuk, hogy a címekben se adjunk konkrét jelentést a szabadon létrejött zenéhez. Így
a hallgatókra bízzuk, hogy a halandzsának tűnő címeinkhez asszociációt találjanak,
ahogy a zenénknek is ők találnak nekik megfelelő értelmet. Fontosnak tartjuk, hogy ne indítsanak el egy kitaposott ösvényen, szabad teret engedve a saját asszociációiknak és képzelőerejüknek. A címeket egy titkos algoritmus alapján generáljuk, haha! Természetesen bennünk van elképzelés, miről szólhatna egy-egy téma, vagy bennünk milyen képeket kelt, de szabadon akarjuk hagyni az értelmezésüket.
A nevet egy zenekaron belüli ötletbörze után közösen választottuk és formáltuk. Alapvetően nem tudsz rábökni egy emberi nyelvre, amelybe a Kajgūn hangsort be tudod illeszteni, de ha rákeresel pl. az interneten, azt találod, hogy a Kajgūn egy jazzmetál zenekar, tehát jelentése határozottan van.
KULTer.hu: Mit tartotok a zenekar eddigi legnagyobb eredményének?
Söptei Balázs: Már önmagában az nagy dolog, hogy a teljesen improvizatív zenét képesek vagyunk megszelídíteni. És hogy ez már a legelső koncertünkön, a 2020-as Fekete Zajon is működött élesben. A Daogoad kapcsán annak a visszajelzésnek örültünk leginkább, hogy amit csinálunk, az semmihez nem hasonlít. Ez azt jelenti, hogy jó úton járunk.
KULTer.hu: Mennyire vagytok aktívak élőben? Milyen fellépései lehetőségei vannak egy pszichedelikus jazzmetál zenekarnak ma Magyarországon?
Söptei Balázs: Az elmúlt két évben a járvány miatt kevesebbet tudtunk koncertezni, mint amennyit szerettünk volna. Idén remélhetőleg élőben is aktívabbak leszünk, tavaszra és a nyárra már alakulnak dátumok. Úgy látjuk, underground klubokban és fesztiválokon abszolúte megvan a helye ennek a műfajnak, mint a metál műfajoknak általában. Ugyanakkor
az is a céljaink közé tartozik, hogy jazzes helyekre is bejussunk.
KULTer.hu: Várhatunk akkor egy Opus Jazz Club-os Kajgūn-koncertre?
Söptei Balázs: Igen, többek között az Opust is megcéloztuk, egy ottani fellépés egyenértékű azzal, hogy a jazzvilág is befogad minket. Addig is lesznek újabb koncertjeink, és nemsokára stúdióba is megyünk, az újonnan felvett anyagokkal pedig azt tervezzük, hogy tovább szélesítjük velük a közönségünket.
A borítókép Szalontai Peti fotója.
