Ne ijesszen meg senkit a cím, nem szomorú zenéről lesz szó. Melankóliáról és melankolikusan éneklő szaxofonról viszont igen Varga Dániel quartetjének bemutatkozó lemezével kapcsolatban.
Varga Dániel szaxofonost sokan talán a Moped Loewenből ismerik, amely kísérletező indie rockot játszik: „amikor elegünk volt a jazz tanszékből, akkor otthon indie, RnB vagy punk-rock számokat vettünk fel” – mondta a zenész egy interjúban. Rendszeresen feltűnik hazai zenekarok vendégeként (MORDAI, Mörk), tavaly pedig megjelent első szerzői lemeze is. Ez volt a Modern Art Orchestra és Harcsa Veronika Solar Crisis című albuma, amelynek egy híján összes számát ő írta és hangszerelte. A művekből nemcsak az derül ki, hogy Varga jó zeneszerző, hanem az is, hogy még jobb rögtönző, olyan, aki improvizáció közben sem töri meg a törzskompozíció lendületét. A bigband-hangzásról rendre a New York-i jazzbárok és Manhattan taxiablakokon villódzó fényei jutnak sokak eszébe, de azért érdemes ennél merészebben asszociálni. Már csak azért is, mert Harcsa Veronika Ady-verset énekel a lemezen, a Solar Crisis című dal pedig
inkább Juhász Gyula-i csillagos magány, mint neonfények.
Idén pedig itt van az Eastern European Quartet korongja is, amelyet Varga Dániel három lengyel zenésztársával készített. Piotr Lipowicz gitározik, Ivar Roban Krizic bőgőzik, Piotr Budniak dobol. A dalok nagy részét Varga a Grazban töltött egyetemi évek alatt írta, s most, hogy a felvételek elkészültek, azt mondja, számára a debüt inkább tűnik egy személyes korszak lezárásának, mint kezdésnek.
A zenésztársak tehát lengyel fiatalok, de a lengyel kapcsolat felfejtéséhez nem vagyok elég, húsz-harmincéves előadók esetében nem is szeretném túlhangsúlyozni a szovjet éra valóban kiváló jazzszínterének hatását. A kelet-európaiság azonban, miként az együttes neve is mutatja, minduntalan megjelenik a lemezen. A melankolikus, de melankóliájukban is szép kompozíciókról nekem Petri György jutott eszembe, aki így írt egy ismeretlen kelet-európai költő maszkja mögé bújva: „Ünnepi költők helyett / most majd a szél mond verseket, / kerge port mond és vibráló hőt / a betontér felett.”
Amit hallunk, az modern jazz popos hatásokkal, sok hangzásbeli invencióval.
Szép, bús hangon énekel Varga Dániel altszaxofonja a nyitótracken (Photosynthesis), mögötte pontozott ritmust játszik a gitár, és ez a bicegő lebegés több helyen is meghatározó feelt ad a lemeznek. Ahogy a Miss October című számnak is, amely fülbemászó dallamával, indie-s, visszhangos soundjával jó belépő lehet azoknak, akik nem sorrendben hallgatnák a dalokat.
Nekem Kenny Garrett és John Coltrane jutott eszembe a soundról, de hogy tíz-tizenöt éve kinek a posztere függött Varga Dániel szobájának a falán, azt én sem tudom. A Familiar Feelinget, miként a gitár hangsúlyos szerepéből sejthető, Piotr Lipowicz írta, de virtuóz, magamutogató szólóknak itt sincsen hely. Finom, elegáns és egzotikus színe okán Szabó Gáborra emlékeztet.
A Pitch Boi című dalban a metál nyomai hallhatók, a Flying Tonest pedig a funky és soul inspirálta.
A Szomorúan magyar című dalnak már csak azért is kitüntetett helye van az albumon, mert külön felvezető után tálalja a zenekar. Dallama Ady A föl-földobott kő című versére született (ez az, amit az előző lemezen Harcsa Veronika énekel): „Föl-földobott kő, földedre hullva, / Kicsi országom, újra meg újra / Hazajön a fiad.”
A csendes befelé fordulás alap: a dinamikai csúcspontokon sem kifelé forduló ünneplést vagy önfeledt gondtalanságot hallok, inkább valamiféle zaklatottságot, ami még mélyebbé, megrázóbbá teszi ezt az introvertált hangot. Ilyen a két szabad rögtönzéssel született track is (Faking Pt. 1 & 2). És nem véletlen, hogy a záródal hasonlóan a lélek felé, a belső világba tereli a hallgatót. A címe: Uitwaaien, egyben egy lefordíthatatlan holland rituálé, amelynek lényege a szél zúgásába való belefeledkezés. A beavatottak szerint – én sem tudtam, úgy kellett utánanéznem – mást nem is kell csinálni az uitwaaien gyakorlóinak, mint tenni a sétát, és érezni a hajadba, ingedbe, sáladba belekapó szelet.
Melankólia ez is, csak nem olyan, amit lefelé hajtott fejjel érez az ember.
És hogy ne csak filozofáljak lemezkritika címén, azt hadd tegyem hozzá, hogy az Eastern European Quartet lemezén nagyon jó munkát végeztek a hangmérnökök. Piotr Budniak tágas érzettel, fantáziadús ritmusokat dobol, Ivar Roban Krizic bőgőjét akkor is kiválóan hallom, ha szólót vagy dialógust játszik a többiekkel.
Nem slágergyanús album ez,
de biztos lesznek olyanok, akik dédelgetett kedvencre találnak, ha rászánják az időt és mélyebbre merülnek benne. És remélem, lesznek ilyen hallgatók. Az albumformátumot sokszor, sokan eltemették már, de úgy tűnik, az előadók még mindig szeretnek „egész-egész” munkákat asztalra tenni, és legyünk őszinték, 70 perc muzsika még mindig mélyebb élményt szerez, mint annak huszadrésze.
Varga Dániel: Eastern European Quartet, 2022, M.A.F. (az album elkészülését a Waclaw Felczak Alapítvány támogatta).
A borítófotót Gaál Dániel készítette.
Hozzászólások
A hozzászólások le lettek zárva.