Az idei Hazai Attila Irodalmi Díjat – az 1,2 millió forintos pénzjutalommal együtt – Szabó Marcell költő kapja. A díjátadót április 29-én tartják a Nyitott Műhelyben.
A szakmai zsűri döntését a Litera.hu-n jelentették be a hetedik Hazai Attila Irodalmi Díjról, melyet a névadó szerző halálának tizedik, születésének ötvenötödik évfordulóján adnak át.

A díjazott 1987-ben született Szegeden. Az ELTE BTK francia és esztétika szakán, majd a Sorbonne Universitén tanult. 2021-ben doktori fokozatot szerzett a Sorbonne Université összehasonlító irodalomtudomány és az ELTE BTK általános irodalom- és kultúratudomány képzésében. A Telep Csoport tagja 2006-tól annak megszűnéséig. Debütáló verseskötete 2011-ben A szorítás alakja címmel jelent meg, ugyanebben az évben kezdi műfordítói pályáját is.
Fordított Antonin Artaud, Maurice Blanchot, Roland Barthes és Francis Ponge műveiből.
A VersumOnline világlíra folyóirat alapítótagja. 2017-ben és 2021-ben a Swannék oldala és a Virágzó lányok árnyékában Proust-kötetek kiadásán dolgozott kontrollszerkesztőként. 2017-től Mezei Gáborral közösen vezeti a FISZ líraműhelyét.
2013-ban elnyerte a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjat, 2014-ben a Babits Mihály műfordítói ösztöndíjat. 2017-ben a CEC Artslink ösztöndíjasa a Yale Universityn, 2018-ban a Nemzetközi Visegrádi Alapé Prágában.
Legutóbbi kötete A zseb vallási karaktere címmel jelent meg 2021-ben.
A Hazai Attila Irodalmi Díjat a Kortárs Írói Alapítvány hozta létre a fiatalon elhunyt író, Hazai Attila emlékének tiszteletére, hogy évente elismerésben és támogatásban részesítsen egy-egy pályakezdő vagy középgenerációs írót, aki Hazai Attilához hasonlóan szuverén, újító, kísérletező és kockázatvállaló szerző, jelentős művel hívta már fel magára a figyelmet, és akire szintén jellemző a társművészetek iránti nyitottság, fogékonyság. 2022-ben a zsűri tagjai Zilahi Anna, Gaborják Ádám, Nagy Gabriella és Szüts Miklós voltak, a Garaczi László, Hazai Éva, Berta Ádám, Németh Gábor, Sarankó Márta és Szegő János alkotta kuratórium szintén részt vett a döntéshozatalban.
Mindig a nyitott, újító szellemiségű szerzőket díjazzák.
Az alapítvány célja a hagyaték gondozása mellett, hogy – egy magát megnevezni nem kívánó támogató jóvoltából – pénzjutalommal járó elismerésben részesítse a kiválasztott szerzőt. A díjat 2016-ban Bartók Imre, 2017-ben Tóth Kinga, 2018-ban Orcsik Roland, 2019-ben Nemes Z. Márió, majd Kiss Tibor Noé, tavaly pedig Zilahi Anna nyerte el.
Forrás: Litera.hu