A 75. Cannes-i Filmfesztivál második napján mutatták be a Rendezők Kéthete szekcióban Pietro Marcello (Martin Eden) L’envol (Szárnyalás) című nagyjátékfilmjét.
Az olasz rendező francia nyelvű filmje Alekszandr Grin orosz író 1921-es, mágikus realistának tartott Bíborvörös vitorlák című regényének szabad feldolgozása. A mágikus elemeket csak nyomokban tartalmazó produkció az első világháború idején készült színezett archív felvételekkel indul. A veterán Raphaëlt (Raphaël Thiéry) hazatérve két hír fogadja: meghalt szeretett felesége, előtte viszont kislányuk született. A kevés szavú, mokány férfi istenáldotta tehetség a fafaragásban, az ebből szerzett pénzből neveli fel lányát. Közvetve a falu kocsmárosa tehet a fafaragó feleségének haláláért, így
mikor az majdnem vízbe fullad, és az arra járó Raphaël bosszúból nem segít rajta, életre, sőt generációkra szóló harag kerekedik a dologból.
Melynek levét a kisebb befolyással bíró veterán és közvetlen környezete issza meg.
Juliette (Juliette Jouan) örökölte apja művészi hajlamát: énekel, zongorázik, sőt, zenét szerez; ám ő is elszenvedője családja és a falu közötti ellenségeskedésnek. A felnőtt Juliette felbukkanásával a film fókusza átkerül a kiközösített, a falusiak által különcnek tartott lányra. Egy fiatal pilóta (Louis Garrel) felbukkanása a szerelmet is elhozza Juliette életébe. A konok, magának való, ám lányát tenyerén hordozó özvegy karaktere sokkal izgalmasabb, tartalmasabb, így mikor háttérbe szorul, a film is veszít kezdeti erejéből. A szépséges, tehetséges, és a helyzete ellenére is boldog, elégedett lány figurája nem tudja ugyanazt a minőségű drámaiságot magában hordozni.
Sajnos a fiatalok első találkozását bemutató jelenet kissé nevetségesre sikerül a tóban éneklő lánnyal, akinek dalát a közelben fürdőző pilóta meghallja.
A film képi világa nem építkezik elég következetesen: a száz évvel ezelőtti filmekre hajazó jelenetek fokozatosan eltűnnek,
de véletlenszerűen és indokolatlanul újra-újra felbukkannak. Az olcsó CGI is sokat ront az összképen.
A magával ragadó történet és a kevés vonással, mégis találóan bemutatott szereplők (fontos kiemelni a nagyot alakító Raphaël Thieryt) több ízléssel és letisztultabb rendezői szándék mellett egy Legyetek jók, ha tudtok-hatású filmet is kiadhattak volna. Ám az említett bosszantó megoldások és a húsz évet átfogó történetív törései ezt nem teszik lehetővé.
L’envol (Szárnyalás), 2022. Rendezte: Pietro Marcello. Írta: Alekszandr Grin regénye alapján Pietro Marcello és Maurizio Braucci. Szereplők: Juliette Jouan, Raphaël Thiéry, Louis Garrel, Yolande Moreau. 75. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál, 2. nap.
A L’envol a Magyar Filmadatbzison.