Április elején jelentették be a legújabb budapesti fesztivált, a Reflektort, melynek célja, hogy kevésbé ismert zenekarokkal, de annál izgalmasabb zenei élményt nyújtsanak a fesztiválozóknak – a programot látva ez sikerült is nekik. Miben kínálnak más fesztiválélményt, hogyan alakították ki a zenei koncepciót, és miért jó az, hogy a Reflektoron nincs sátrazás? A július közepén először jelentkező fesztivál egyik szervezőjével, Remetei-Filep Ákossal beszélgettünk.
KULTer.hu: Honnan jött az ötlet, miért szerettetek volna egy újfajta fesztivált szervezni a fővárosban?
Korábban is a fesztivál- és zeneiparban tevékenykedtünk, a társaság nagy része a Sziget Fesztiválnál dolgozott. Amikor a Covid elérte Magyarországot, elkezdtünk gondolkozni, hogy
mit lehetne csinálni addig is, amíg nem lehet fesztiválokat tartani.
Még 2020 nyarán kezdtünk el ezen a fesztiválon dolgozni, és mostanra állt össze teljesen.

KULTer.hu: Hosszú távra terveztek? Milyen célokat tűztetek ki magatok elé?
Igen. Három-öt évre terveztünk előre, de a jövő nyilván nagyban függ a fogadtatástól. Arra készülünk, hogy az első 2-3 év egy befektetési időszak, amely során meg kell ismertetni a fesztivált az emberekkel, és ez időbe és energiába telik. Természetesen az első év nehezebb, de mi hosszú távban gondolkodunk, és hisszük, hogy ennek a fesztiválkoncepciónak van létjogosultsága itthon. Hisz ez egy olyan szegmens, amely kevésbé van lefedve a hazai piacon, annak ellenére, hogy rengeteg fesztivál van. Itthon hagyományosan úgy alakult, hogy a színháztól a cirkuszig, a kézműves foglalkozásoktól a gólyalábas zsonglőrökig minden megtalálható egy átlagos fesztiválon, és a zene is valahol ennek a színes egésznek egy része. A mi célunk az volt, hogy ne olyan fesztivált csináljunk, ami ugyanezt kínálja, csak más nevek vannak felírva a plakátra. Egy kicsit eltérő és nyugatabbra sokkal inkább bevett formátumból indultunk ki:
a Reflektoron a zene van a fókuszban.
Elsőre kicsit furán hangzik, hogy egy zenei fesztiválon a zene van a középpontban, de a gyakorlatban mégis azt látjuk, hogy a legtöbb helyen rengeteg minden más is oda került, mi viszont teljes mértékben erre szeretnénk fókuszálni.
KULTer.hu: Az Örs vezér tértől néhány percre, Fehérdűlőn rendezitek meg a fesztivált egy volt kamionmosóban. Mekkora hangsúlyt helyeztetek a helyszín kiválasztására?
Fontos szempont volt, hogy Budapesten belül és jól megközelíthető helyen legyen. Másrészt a fővárosi helyszín miatt el lehetett engedni például a sátrazást, és így a megszokott természetközeli fesztiválhelyszínek helyett
egy indusztriálisabb környezetben tudtunk gondolkozni.
Ennek köszönhetően más élményt kapnak a vendégek, mint amihez hozzászoktak. A koncertek végén csak simán felszállnak az éjszakai buszra, ami a fesztivál bejáratánál áll meg, és gyorsan hazaérnek, hogy kényelmesen, a saját ágyukban aludhassanak.
KULTer.hu: Mesélsz a fellépőkről? Miért pont ezt a stílust választottátok?
Zeneileg úgy próbáltunk előadókat válogatni, hogy zenei stílusoktól és irányzatoktól függetlenül izgalmas fellépőket állíthassunk színpadra. Van egy átfogó koncepció, amit úgy tudtunk megfogalmazni hosszas idő után, hogy „mainstreamen innen, undergroundon túl”. Olyan szereplőket szeretnénk hozni, akiknek a zenéje még nem mainstream, nem ömlik a rádióból, de már nem is arról van szó, hogy soha senki sem hallott róluk. Amit még célul tűztünk ki magunknak, hogy
a nemzetközi fellépők aránya magas legyen.
Így lehet nálunk a nagyszínpadon prominens időpontban a Squid vagy a Porridge Radio, akik aktuális fellépők és nyugatabbra már teljesen bevett fesztiválszereplők, viszont itthon talán még nem annyira ismertek. A hazai palettáról is próbáltunk úgy válogatni, hogy ne a klasszikus fesztiválzenekarokat hozzuk el, akik sok helyen fellépnek, hanem olyan magyar, már nem underground, de még feltörekvő produkciókat, akik általában kevesebb lehetőséget kapnak a fesztiválokon.
KULTer.hu: Van kedvenc fellépőd?
A Squid nagyon izgalmasnak tűnik, és sokaktól hallottam már, hogy élőben nagyon erősek. Hazai frontról Superflake-et várom leginkább, ez Fodor Máriusz elektronikus szólóprodukciója, és nem hallottam még élőben. Rájuk vagyok talán a legkíváncsibb.
KULTer.hu: Miért szerethetik az emberek a Reflektort?
Egyrészt, mert kedvelik ezt a fajta zenét, amiből amúgy nincs olyan sok fellépő általában a hazai fesztiválokon. Talán a Szigeten lehet elcsípni hasonló előadókat, ha nem csak a plakát tetejét nézi meg valaki.
A Szigetre viszont egy napijegy kerül annyiba, mint nálunk egy bérlet
a legdrágább áron a helyszínen. Nyilván ott kapsz is rengeteg mindent a jegyedért, de ha téged csak egy kisebb zenekar érdekel, akkor nem biztos, hogy kimész. Másrészt sokaknak már megterhelő lehet a klasszikus sátrazós fesztiválozás, de a zenei élményekről és a fesztiválhangulatról még nem akarnak lemondani.
KULTer.hu: Milyen volt az előkészítő munka? Hogy éltétek meg?
Az első év nyilván minden fesztiválnál nehéz, mert mindent nulláról kell felépíteni, nincsenek jól bevett folyamatok, melyekre lehet támaszkodni. Ráadásul a Covid is rengeteg mindent megbolygatott a szakmában, és új fesztiválként nehezebb zenekarokat lekötni, amikor sok fesztivál még a két évvel ezelőtti fellépőit görgeti maga előtt, bízva abban, hogy idén végre megvalósulhat a koncert, amiért évekig dolgoztak. De bízunk benne, hogy
sikerült egy izgalmas lineup-ot összerakni.
KULTer.hu: Mit mondanál, miért jöjjenek el az emberek a fesztiválra, mi az, ami fontos neked a Reflektorban?
A zene és a felfedezés a központi motívumaink.
Legyél kíváncsi!
Ha szereted a zenét, akkor olyat is találsz itt, akit eddig nem ismertél és remélhetőleg megtetszik neked, így egy új zenei világban merülhetsz el.
A Reflektort július 14-16. között rendezik meg Fehérdűlőn. Jegyek és további információk a fesztivál honlapján.