Szentgyörgyi Bálintot már nem kell bemutatni azoknak, akik figyelemmel kísérték a tavaszi sikersorozatát, A besúgót. Számtalan interjút adott azóta, és nagy várakozás övezi a következő ötletét is, amelyről azonban még nem beszélhet. Én is beértem tehát azzal, hogy egy jót beszélgettünk a ’80-as években játszódó kémsztoriról.
KULTer.hu: Azt tudom, hogy vannak színészi ambícióid is. Hogyan tudtad kamatoztatni azt, hogy a kamera túloldalán többször is megfordultál?
Nagyon érdekes volt azt látni, amikor rosszul nyúlnak az emberhez. Amikor nem kapsz elég támogatást, amikor ellentmondásos instrukciókat kapsz, amikor nincs elég ideje rád annak, aki mozgatja a szálakat. Nagyon sokat tanultam abból, amikor nem éreztem jól magam a pisztoly másik végén. Feltett szándékom még visszamenni a kamera elé időnként, de nagy ambícióim nincsenek, mert látom, hogy én színészként egy „zs-vonal” vagyok. Semmi keresnivalóm nincs ott, de mindig jó emlékeztetni magamat arra, hogy milyen érzés a kiszolgáltatottság, és milyen jó az egymásra támaszkodás öröme, amikor jó partnered van. Ez most annyiból volt könnyebbség, hogy szerintem
sokkal empatikusabb és pontosabb tudtam lenni abban a tekintetben, hogy mire van szüksége egy fiatal színésznek.
Bízom abban, hogy a jövőben – ha csak bohóckodások és pici dolgok erejéig is – vissza tudok menni a kamera elé. Az első évadban is benne vagyok egy villanásra.

KULTer.hu: Amikor átadod a benzines kannát Szávának. Ez miért volt fontos neked?
Kifejezetten nem akartam benne lenni. Miklauzic Bence (az epizód rendezője – a szerk.) kitalálta, hogy milyen vicces lenne, ha én adnám a benzint a forradalomhoz. Én úgy voltam vele, hogy miért ne, nincs más dolgom abban a jelenetben, mint beledőlni abba, amit mond.
Ennek köszönhetően Patkós Mártonnal van egy pillanatunk, van egy emlékünk együtt.
Borzasztóan szeretjük egymást, és jó volt úgy odaállni, hogy ő a partnerem ebben. Meg ha esetleg úgy alakul az élet, hogy folytatódik a történet, akkor lehet, hogy lesz még jelentősége annak, hogy ki adta át a benzint, nem tudom…
KULTer.hu: Több elemzés is kormánykritikusként értelmez egyes jeleneteket, te viszont mindenütt azt mondod, hogy nem annak szántad. Miért pont a választások előtt jelent meg az első rész?
Ez egy nagyon érdekes véletlen, egy totális véletlen. Nem én döntök arról, hogy mikor van a premier, hanem az HBO, de még csak nem is a magyarországi iroda, hanem kint Los Angelesben. Ilyenkor az számít, hogy mit csinál a konkurencia, és hogy mi jön ki házon belül. A premiert össze-vissza tologatták, az elmúlt 5 évben alsó hangon három dátum volt, ami szóba jött, és ez volt a negyedik, az április 1. Amikor meghallottam, nem tudtam, hogy a bolondok napján röhögjek jobban, vagy azon, hogy
pont beletaláltak a választásokba, pláne úgy, hogy öt évig dolgoztam az egész történeten.
Nem volt mit tenni, mint a véletlennel menni előre és felépíteni a marketingkampányt. De ez számomra is meglepetés volt. Azok, akik meghozzák ezt a döntést, 61 országot néznek felülről. Hogy itthon választások vannak, nemhogy nem szempont nekik, hiszen az itteni még nem is egy jelentős piac. Gondolj bele abba, hogy van 61 ország, amiből az egyik az USA, aminek önmagában van 50 állama, ami mind nagyobb, mint Magyarország. Tehát annyi dolgot hangoltak össze, amiből ez jött ki, hogy szerintem nem is tudják, hogy itt pont választások voltak.

KULTer.hu: Egy művészileg/társadalmilag kevésbé feldolgozott korszaknál milyen forrásokra tudsz támaszkodni?
Konzultáltam történészekkel, csak nem úgy, mint egy dokumentumfilmnél, hogy átadod a paksamétát és sorról sorra végigmentek. Beszélgettünk, amikor írtam, és célzott kérdéseket tettem fel. Nagyon-nagyon boldog voltam attól, hogy
az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára mostanában kiadott A besúgó kapcsán egy hosszú elemzést arról, pontosan hogy volt ez.
Ez azért nagyon jó, mert fel sem merült ilyesmi eddig ezzel a korszakkal kapcsolatban, tehát azt a típusú dialógust, amit az ember be akart indítani, azt úgy látszik, hogy sikerült. Érdekli az embereket és rengetegen olvassák, aminek nagyon örülök.
KULTer.hu: Rajtad kívül volt még két másik rendező, Mátyássy Áron és Miklauzic Bence, ami a sorozatok esetében gyártási-technikai okok miatt megszokott. Őket te választottad vagy az HBO?
Együtt. Castingot tartottunk és mindenkinek bólintania kellett, hogy kik legyenek ott. Fantasztikusan felkészült, intelligens, empatikus, tapasztalt, jó srác mind a kettő. Nagyon büszke vagyok, hogy együtt dolgoztunk.
Kezdettől fogva azt lőttük be sikernek, ha nem lehet megmondani, hogy melyik epizódot ki rendezte,
ha teljesen homogénnek tűnik az anyag. Ez azt jelenti, hogy rengeteget beszélgetünk egymással az első pillanattól kezdve, és kijelöljük azokat a vizuális logikákat, amitől egységessé fog válni. Ha ezt a taktikai fegyelmet mindenki betartja, akkor lesz A besúgónak egy stílusa, amit semmivel nem lehet összekeverni. Óriási volt azt látni, hogy hoznak ötleteket, hogy mindenki hozza a maga személyiségét, és hogy alárendelődünk ennek a taktikai fegyelemnek.

KULTer.hu: Milyennek érzed a sorozat tempóját?
Olyannak, amilyennek akartam. Sodrónak, korszerűnek és jónak. Az olyan filmeket szeretem, amelyeknél kilőtt puskagolyóként mész végig az egésszel, de közben mégis empatikus leszel és kötődsz a karakterekhez. Egyáltalán nem érzek benne üresjáratot. Attól, hogy van egy ritmusa az egésznek, a sorozatban felépített világban otthon tudod magad érezni. Ennek a kettőnek a házasítása egyrészt nagyon fontos dolog, másrészt nagyon izgi játék ezzel foglalkozni.
KULTer.hu: Ha a tempót vesszük alapul, akkor az rajzolódik ki, hogy a fiatalok voltak a célközönség. Te kire gondoltál, amikor írtad?
Nagyrészt magamra. Az a lényeg, hogy nekem tetsszen, amit csinálok. Nem is tudnék úgy írni, hogy a demográfián gondolkodom közben. Úgy tudok írni, ha arra gondolok, hogy én mint befogadó, mint közönség mit tartanék izgalmasnak, meglepőnek vagy egyszerűen mit szeretnék. Ha demográfiában gondolkodunk, akkor maximum azt tudom elképzelni, hogy felteszem a kérdést: értené-e a nagyanyám, elunná-e az öcsém? Nyilván mindennek stimmelnie kell, szóval
mindent értenie kell a nagyanyámnak és soha nem szabad elunja magát az öcsém.
KULTer.hu: Egy HBO-s kedvcsináló videóban azt mondtad, hogy csak erős nőket tudsz írni. Ennek mi az oka?
Totálisan egyértelmű számomra, hogy az anyám nagyon sokat adott ehhez. ’92 tavaszán születtem, és annak az évnek a nyarán benne voltunk a Híradóban mint az első olyan magyar család, ahol a nagymama ment el GYES-re az anyuka helyett, mert az anyám be akarta fejezni az egyetemet. Orvos, és mindig dolgozott, egész életemben. 18 éves koromig eszembe sem jutott az a kérdés, hogyan egyensúlyozza ki, hogy dolgozik, meg a gyerekével is van. Azt láttam, hogy mindenben jelen volt az anyám. Csodálatos volt és szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Helyt állt egy kórházban, az egészségügyben, és azt is nagyon jól csinálta. Nincs probléma a kiegyensúlyozással. A húszas éveimben a barátnőimen keresztül találkoztam más családmodellekből jövő, vagy másfajta döntéseket meghozott emberekkel, és
rádöbbentem arra, hogy mennyire nagyon tisztelem az anyámat.
Az anyai mintához hasonló karakterű és mentalitású nőkhöz vonzódik az ember, és nagyon gyorsan azon kapja magát, hogy ilyen nők is veszik körül. Nagyon sok ilyen típusú nővel dolgozom, és nekem a kameracsapatomban is van nő, tehát ez nem tétel, nem ügy. Talán másképp látom ezeket a dolgokat egy picit és ez óhatatlanul átsugárzik abba, amit írok. Mindig az sugárzik bele, ami az embert foglalkoztatja vagy körbeveszi. Ez engem nem tudatosan foglalkoztat, mert természetes volt mindig, viszont körbevesz, ezért írok egy Juditot, egy Katát vagy egy Adélt. De nagyon várom, hogy találkozzatok azokkal a női karakterekkel, akiket ezután írok meg más filmjeimben.

KULTer.hu: Mi a helyzet a férfi karakterekkel? Azok honnan fakadnak?
Belőlem.
Száva és Demeter abszolút a lelkemből levágott darab, csak másféleképpen.
Rengeteget változik az ember az évek alatt, és az is játszik ilyenkor, hogy milyen voltál és milyen lettél. Ezekből is összegyúrsz dolgokat. Dugovics Máté egy külön kategória, mert azt Varga Ádám barátomnak írtam, tehát ott igazából ő sugározódott bele, nyilván erősen eltúlozva, hatalmas nagyítóval felnagyítva. Ő nagyon közeli barátom, mint Demeternek a szobatársa. Össze vannak nőve, de közben nagyon különbözőek.
KULTer.hu: Vannak olyan jelenetek, amiken látszott, hogy veszélyes lehetett leforgatni. Például amikor Száva bemászik az emeleti ablakon, a verekedések, a zászló felgyújtása. Kaszkadőrökkel dolgoztatok?
Nagyjából onnan indulsz ezekkel a fiúkkal, hogy: „Kaszkadőr? Nem.”

KULTer.hu: Nem engedik?
Nem. Ez presztízskérdés, de nyilván a biztonsági intézkedéseket be kell tartani, és a kaszkadőr szakértő mondja meg, hogy hol van a határ.
Váradi Gergő hiába mondja azt, hogy szeretné, hogy tényleg elüssük, őt nem lehet elütni.
Tehát abban a jelenetben nem őt ütjük el, de nagyon sok mindent megcsinált. És Patkós is felmászott a falon. A vonalig, amit lehetett, azt megcsinálták, ami egyébként nekem is jobb, mert igazibb. Nyugodtan tudom az arcát mutatni közben, és látod, hogy ez tényleg ő, nem kell annyit csalni. De mindig, minden esetben ott vannak a kaszkadőrök, megcsinálják ők, aztán szépen lassan betanítják, adott esetben helyettesítik a színészeket. Van a verekedés a rendőrökkel a nyolcadikban, azt ők csinálták, ott nem volt semmi dublőr, és emlékszem arra, hogy mennyire szerették ezt. És látom a kis kristálygömbömben, hogy a kaszkadőrökkel való munka be fogja aranyozni a közeljövőmet. Talán ezt élvezem a legjobban, mert itt a legmagasabb a tét. Ez a nagy kockázat és a nagy megtérülési lehetőség terepe, nagyon jól néz ki, amikor jól sikerül. Tényleg vigyázni kell, és ez azt is jelenti, hogy az egész stábnak muszáj együtt gondolkodnia, együtt mozognia folyamatosan, még sokkal fokozottabban, mint máskor, ami erősíti az én másik nagy mániámat, a csapatszellemet.
Soha nincs akkora eufórikus csapatszellem, mint akkor, amikor közösen valami veszélyeset csinálunk.
KULTer.hu: A tüntetés jelenetében feltűnnek olyan snittek, amiket mintha Super 8-as kamerával vettetek volna fel. Valódi analóg technikát használtatok, vagy ez csak utómunka?
Ha tüzetesen megnézed, akkor látni fogod, hogy vannak felvételek, amelyek valódi Super 8-cal készültek, és vannak kamu Super 8-ak. Annak a jelenetnek, ami Super 8-nak látszik, a legnagyobb része tényleg azzal készült.
Egyébként én annyira analógmániás vagyok, hogyha tehettem volna, mindent filmszalagra forgattam volna,
de nyilván az ember ezt nem teheti meg. Ez az egyik mániám. Azt akartam, hogy legyen igazi. Vártam a pillanatot, hogy a forradalom hevében ne lássunk képernyőt, sokat beszéltem az operatőrrel és bíztam benne. Egyébként ő be volt öltöztetve statisztának, tehát el tudod kapni a filmen belül. A technika által pedig kicsit megtapasztaltuk, milyen volt régen. Várni kell és másnap a vetítőben kiderül, hogy merre hány méter. Grammra mindent felhasználtunk és így is azt éreztem, hogy még többet szeretnék, és akkor kezdtük el a kamut is elkészíteni.

KULTer.hu: Van más ilyen mániád is, mint a Super 8?
Minden, ami igazi lehet, az igazi legyen. Szeretem a hosszú snitteket. Ha megfigyeled, nagyon sokszor van úgy, hogy egy jelenet totálja, midje és közelije helyett egyetlen hosszú felvételben rengeteget mozog a színész és mozog vele együtt a kamera.
Egyfajta koreográfia zajlik, és ezt azért szeretem, mert ezt érzem életszerűnek.
A színészek is szeretik egyébként, mert ez megint olyan, mint a kaszkadőr, hogy együtt mozog mindenki, egymásra figyel mindenki. Érdekes, hogy mennyit finomodik a saját koreográfiai ösztönöd menet közben, és borzasztóan várom, hogy hamarosan újra forgathassak. Pont a csapatszellem, a kaszkadőrök, az igaziság, az analóg dolgok és a koreográfiák miatt.
A képek forrása: Orbital Strangers Project