Az Apple TV+ új kémthrillere, az Utolsó befutók a BBC-miniszériák hagyományait éleszti fel több neves brit sztárral, hogy végül a tetszetős próbálkozást némiképp saját folytathatóságának reménye nyomja agyon.
River Cartwright (Jack Lowden) szépreményű MI5-ügynökként vágott bele karrierjébe (pláne, hogy nagyapjától is komoly hátszelet kapott ebben), de egy ballépés miatt kezdhet mindent elölről. Méghozzá a szervezet büntetőszázadának számító Slough House-ban, amelyet a szakmai ambíciókról rég letett Jackson Lamb (Gary Oldman) vezet, aki
nem is titkolja munkájuk értelmetlenségét, és ha egy mód van rá, igyekszik még motiválatlanabbá tenni csupa fura figurából álló csapatát.
Egészen addig, amíg egy balul elsült összeesküvést éppen az Utolsó befutóknak csúfolt gárdára próbálnak ráhúzni saját feljebbvalóik.

Noha a fenti összegzés hibátlan szitkom-alapötlet is lehetne, az Utolsó befutók képében valójában tőrőlmetszett kémthrillerrel van dolgunk, amely hűen őrzi a BBC-minisorozatok szerkesztését. Ilyen értelemben Mick Herron regényének feldolgozása sokkal inkább rokon a néhány éve a brit közszolgálati csatornán és a Netflixen is nagy karriert befutott A testőrrel vagy a Le Carré-adaptáció Éjszakai szolgálattal, mintsem a szigetországi humor nagyágyúival.
A sorozat egyik legérdekesebb vonása éppen az, ahogyan (nem) kezeli az önnön abszurditásából fakadó komikumot:
bár számos (elsősorban északi) műtől nem idegen az élet-halál küzdelmek és a humor összeházasítása, az Utolsó befutók mintha szándékosan nem repülne rá még a legnyilvánvalóbb poénjaira sem, pedig helyzeteiből, szereplőiből számos viccesnek ígérkező momentum fakad. A széria láthatóan kínosan ügyel arra, hogy karakterei felé egy másodpercre se szűnjön meg az empátiánk, semmiképpen ne nevessük ki őket, ennek érdekében pedig egy olyan visszafogott hangnemet üt meg, amely néha még a legmagasabb labdákat sem csapja le.
Az Utolsó befutókban az alkotók határozottan kijelölik, mikor és min nevethetünk,
viszont a karakterek ügyetlensége, szerencsétlensége inkább szánalomkeltő eszköz, mint humorforrás.

A Gary Oldman vezette színészgárda (amelyben még olyan impozáns neveket is felfedezhetünk, mint Kristin Scott Thomas és Olivia Cooke)
egyfajta jutalomjátékként közelíti meg ezeket a sokszor bohókás, de a nevetségessé váláshoz túl tragikus figurákat,
és ők egyedül akár évadokon keresztül is elvinnének a hátukon egy alkotást. Azonban az Utolsó befutók igen hamar fokozatot vált, és egy politikai felhangokkal, súlyos gyilkosságokkal terhelt konspirációs narratívát kezd el megvalósítani, amely a szereplők esetlenségeit és sufni-ravaszságait is egészen más ligába helyezi.

Míg az identitásválságot sikerül elkerülni a komikus alaphelyzet és a komolyabb műfaji jegyek ötvözése által, ezen a ponton egy feloldhatatlan kettősség kezd kibontakozni, amelyet elsősorban saját formátumának kétértelműsége kölcsönöz a sorozatnak.
Nem beszélhetünk ugyanis hamisítatlan minisorozatról, hiszen a stáblista után már egy konkrét előzetes jelzi a folytatás érkeztét,
és ez mintha visszamenőleg is rányomná a bélyegét az első évadra. Az epizódokat egyre jobban feszíti szét az a dilemma, hogy mennyire képviseljenek egy kompakt narratívát, és mennyire próbáljanak hosszabb távon is életképes formátumot teremteni. Minden egyes határozott lépést minimális visszakozás követ.

A szálak túlnyomó részét a fináléban ugyan elvarrják, viszont az Utolsó befutók mintha éppen azért rettenne vissza egy igazán erőteljes, határozott konklúziótól, hogy inkább egy, a folytatásnak is táptalajt biztosító, kényelmes status quót teremtsen. Miközben könyörtelenségből, sorstragédiákból nincs hiány a látottakban,
a sorozat nem ad igazán húsba vágó téteket vagy fájdalmas döntéshelyzeteket a hőseinek,
fizikailag és morálisan is kesztyűs kézzel bánik velük. Nincs jelen az a letaglózó erő, amelyet egyedül a történtek végérvényessége biztosíthatna, szemben egy végteleníthető formátum kibontakoztatásával.
Vitathatatlan, hogy ez a durván hatórás terjedelem meglehetősen hálátlan abból a szempontból, hogy egyszerre kellene magában foglalnia a lényegesen hosszabb szériák konzisztens hangvételét, világépítését, valamint egy nagyjátékfilm dinamikáját.
Az Utolsó befutók mindent összevetve egy korrekt, némileg egyedi megoldása a házi feladatnak,
hiszen azt (Gary Oldman ide vagy oda) senki nem várta tőle, hogy az Apple streamingplatformjának slágerszériája legyen – inkább csak apró kedvesség a zsáner rajongóinak. De végül az sem jelenthető ki őszintén, hogy az első évad bármi olyat letett volna az asztalra, ami miatt érdemes lenne felfokozott elvárásokat támasztani a beígért folytatást illetően.
Utolsó befutók (Slow Horses), 1. évad, 2022. Alkotó: James Hawes. Szereplők: Gary Oldman, Chris Reilly, Rosalind Eleazar, Jack Lowden, Kristin Scott Thomas. Forgalmazza: Apple TV+
Az Utolsó befutók a Magyar Filmadatbázison.