Bár a 2020-as év kifejezetten nehéz volt a zeneipar számára a járvány miatt, Vidiczki Zsombor (ének, gitár), Kormos Dénes (gitár), Mucsi Barna (dob) és Kállay András (basszusgitár) éppen ebben az évben döntöttek úgy, hogy bandát alapítanak, amelyet a kezdeti tanácstalanság után végül a hideg téli estéken elindított, Hűvösnek keresztelt chatcsoportjuk után neveztek el. A csapat kihasználta a karanténban töltött hónapokat, és mire újra elindult a koncertszezon, már a Carson Coma előzenekaraként léphettek fel az A38 Hajón. Immár az első nagylemezük megjelenésére készülnek, mi pedig kifaggattuk egy kicsit a zenekar frontemberét, Vidiczki Zsombort a „hűvösös” hangzásról, a B-tervekről, a komfortzónából való kilépésről és persze a készülő albumról is…
KULTer.hu: A koronavírus-járvány kirobbanásakor a zenészek többsége elgondolkozott azon, hogy pályát vált, míg ti pont ezekben a hónapokban alapítottátok meg a bandát. Kijelenthetjük, hogy éppen a kihívások inspirálnak titeket?
Mikor elhatároztuk, hogy belevágunk, még mindegyikünk gimnáziumba járt. Éppen ezért a mi szituációnkban nem volt akkora rizikófaktor, mint más együttesek, előadók esetében, akiknek a megélhetése erősen függött a fellépésektől. A zene iránti hatalmas szeretet és egy király közösség utáni sóvárgás elég volt, hogy elkezdjünk gondolkodni a banda megalapításán. Másrészt számunkra motiváló volt az is, hogy előállhassunk egy minőségi produkcióval, mire újra beindulnak a koncertek.
KULTer.hu: Tudományosan bizonyított tény, hogy a zene terápiás hatással bír. Ez lehet az oka annak, hogy a nehezített pálya ellenére optimistán tekintettetek a jövőbe?
Miközben életem első dalszövegeit írtam (például a Süllyedős című számunkat), mindig az járt a fejemben, hogy őszinte akarok lenni magammal – és persze másokkal is. Ezért valójában teljesen mindegy, hogy az adott szerzeményből sláger lesz-e vagy sem, hiszen
az önreflexión van a hangsúly
– ami pozitív hatással van rám.
KULTer.hu: Egy interjútokban azt meséltétek, bíztatok abban, hogy a Hűvös név (angolul cool, azaz menő, vagány – a szerk.) szerencsét hozhat nektek. Hogyan élitek meg, beteljesült a jóslatotok?
Nagyon jó kérdés! (nevet) Szerintem térjünk vissza erre két-három év múlva, és akkor majd igazán biztos választ tudok adni rá.
KULTer.hu: Bár a megalakuláskor legtöbben a szegedi Tömörkény István Gimnázium tanulói voltatok, ha jól tudom, mégsem ott kezdődött a zenekar története.
Barna kivételével mindannyian oda jártunk, igen, ennek ellenére valahogy mégsem találkoztunk. De szerencsére az egyik közös cimboránk összerángatott minket egy zenekészítős estére, ahol megpróbáltuk pár szörnyű dalkezdeményemet kidolgozni. (nevet) Ott ismertem meg Dénest:
egyből klappoltunk, a többi dolog pedig már adta magát.

KULTer.hu: A közös tanulmányi háttértől eltekintve, mit gondolsz, minek köszönhető, hogy azonnal egy hullámhosszra kerültetek zenésztársakként?
Mindannyian eléggé különböző személyiségek vagyunk, de valami mégis összeköt minket. A kezdetekkor talán a ’60-as, ’70-es évek zenéje iránti rajongás, ezeknek a szabadságérzete volt az, ami löketet adhatott nekünk. Azóta persze már baráti szálak is szövődtek, illetve szeretünk együtt zenét írni, és élvezzük, hogy közösen fejlődhetünk szakmailag.
KULTer.hu: Azóta már egy kicsit poposabb hangzás felé eveztetek. Véget érhet-e majd számotokra a műfaji kísérletezés, vagy éppen ez ad ihletet nektek?
Úgy gondolom, a popzene irgalmatlanul jó tud lenni, csak sajnos van egy negatív töltete itthon az alternatív bandák között. Pedig szerintem bármiből lehet populáris szám, ha ügyesen írja meg az ember. Talán így tudnám megfogalmazni az ars poeticánkat is.
Szeretünk olyan stílusokkal kísérletezni, amelyek érdekelnek minket,
és otthonosan érezzük magunkat benne csapatszinten. Azt is mondhatnánk, hogy a „hűvösös” hangzás jelenleg az, amiben Dénes gitározik, András basszerozik, Barna dobol, én meg dalolászok. A hamarosan megjelenő első lemezünkön pontosan ezt fogják hallani az emberek.
KULTer.hu: Közel egy évvel a megalakulásotok után, 2021 májusában jelent meg az első videoklipetek a Süllyedős című dalotokhoz, és időközben beindultak az élő fellépéseitek is. Utólag visszatekintve előnyként vagy hátrányként élitek meg, hogy a pandémia miatt eleinte gyakorlatilag „csak” a zeneírásra volt lehetőségetek?
Mindenféleképpen előnyként, hiszen így volt időnk fejlődni minden téren, és nem kellett egyből „élesben” csinálni a zenekarozást:
összeszokással és dalírással töltöttük az első hónapokat.
KULTer.hu: Nem titok, hogy a Carson Coma inspirálta a legújabb klipeteket, amelyet a Legyen úgy című számotokhoz készítettetek. Ráadásul azt mondjátok, a Hűvös tőlük kapta az első löketet, mert felléphettetek előttük az A38 Hajón… Előfordul, hogy kikéritek a véleményüket egy új dallal, akár egy még készülő felvétellel kapcsolatban?
A Carson Coma a zenével kapcsolatos felfogásunkat inspirálta, emlékszem, amikor megismertük őket, arra gondolunk: „Aha… ezt így is lehet csinálni.” Meglehet, hogy ennek a hatása látható a videoklipben. Egyszer egyébként elküldtem Giorgiónak (Fekete Giorgio, a Carson Coma énekes-gitárosa – a szerk.) egy megjelenés előtt álló számunkat, amit itthon egyedül összedobtam – persze igen erős demó verzióban. Az akkor tetszett neki, kíváncsi leszek, mit szól a végleges verzióhoz.
KULTer.hu: Ha már a példaképeknél tartunk… Kinek a visszajelzésére, kritikájára vagytok a legbüszkébbek az eddigiek közül?
Már egy éve annak, hogy Balla Gerivel (Balla Gergely, a Platon Karataev gitárosa – a szerk.) először üzenetet váltottuk. Máig inspirációval tölt el minket, hogy ennyire támogat és lát bennünk valamit. De természetesen a Comáéktól jött kritikák is igen hasznosak voltak, és egyben szükségszerűek is ahhoz, hogy gyorsabban tudjunk fejlődni.
KULTer.hu: Mi a legjobb, leghasznosabb tanács, amit egy szakmabelitől kaptatok – akár a dalszerzést, akár a fellépéseket illetően?
Rengeteg hasznos tanácsot kaptunk. Egyre hosszabban okoskodunk egy-egy gitártónuson – ebben fejlődtünk az induláshoz képest. De akár mondhatnám azt is, hogy a kevesebb néha több elvét követjük: az egyszerűség sokszor jóval többet adhat, mint egy túlkomplikált téma. Ja, meg persze,
most már kicsit szövegorientáltabbak vagyunk,
és nem kezdünk el dalt írni, amíg nincs egy olyan verze vagy egy refrén, ami után azt érezzük, hogy ezt át akarjuk adni a hallgatóinknak.
KULTer.hu: Azt mondjátok, a Legyen úgy olyan számotokra, mint a Let It Be volt a Beatlesnek – a dalban az elengedésről, a komfortzónából való kilépésről beszéltek. A bandában való léttel ti magatok is feszegetitek a határaitokat? Ha igen, hogyan?
Tizenkilenc-húszévesek vagyunk, most növünk fel, fedezzük fel, hogy mi is ez az egész élet nevű dolog. Ebben az életszakaszban sok minden változik az ember körül. De tök király, hogy mindezek mellett
van egy zenekarunk, ami egy safe place mindannyiunk számára,
és lehetőséget ad arra is, hogy meg tudjuk zenésíteni az érzéseinket, gondolatainkat.
KULTer.hu: Ki az a csapatból, aki leginkább motiválja a többieket a kockázatvállalásra?
Talán Dénes és én.
KULTer.hu: Bár az ősszel megjelenő első nagylemezetekkel kapcsolatban még elég titokzatosan nyilatkoztok, annyit máris tudni lehet, hogy az album 12 dala egy történetet mesél el, illetve a rózsa mint motívum is fontos szerepet kap rajta. Annyit azért elárulhattok, miről szól majd ez a sztori?
A lemez kisebb sztorikat és érzéseket dolgoz fel. A lírai én álmodozva, kicsit a fejébe menekülve „él át” különféle történeteket egy kertben – egyfajta daydreamingként. De nem akarjuk túl szűkre zárni az értelmezési lehetőségeket, hiszen
az a legjobb, ha mindenki a magáévá tudja formálni valahogyan a dalokat és a lemezt is.

KULTer.hu: A nyár végével nem csak a lemez megjelenésére, hanem az egyetemre is készülnötök kell. Milyen szakot választottatok magatoknak „B-tervnek”?
Ha nem jönne össze a zenei karrier, akkor az a B-tervünk, hogy elindítunk egy kertfelújító vállalkozást. De addig is erre fókuszálunk ezerrel, ahogy csak tudunk.
KULTer.hu: Hol láthatunk titeket legközelebb élőben?
Július 15-én a Bánkitó Fesztiválon. De hála az égnek be vagyunk táblázva a nyárra (a Művészetek Völgyében, az Ördögkatlan Fesztiválon és a Szegedi Ifjúsági Napokon is hallhatod élőben a Hűvöst – a szerk.), aminek elképesztően örülünk, hiszen
végre olyan, mintha tényleg zenekaroznánk.
KULTer.hu: Ha egy dolgot kívánhatnátok, mit szeretnétek még idén elérni a bandával?
Szuper lenne, ha felléphetnénk a Budapest Parkban valaki előzenekaraként. De már annak is örülnénk, ha kihoznánk egy olyan lemezt ősszel, amit kedvelnének az emberek.
A fotók a Hűvös zenéit kiadó Gold Record képei.