Áprilisban jelent meg Szakács Gergő első önálló albuma, az Evolúció, mely alig pár héttel a bemutatása után platinalemezzé is vált. A Follow The Flow énekese a szólódalaiban végigvezet minket azon az úton, amelyet az elmúlt években megtett, mi pedig kíváncsiak voltunk arra, hogyan tekint vissza a saját fejlődéstörténetére. Úgyhogy beszélgettünk vele egy kicsit arról, mennyit változott a tizenéves dalszerzői énjéhez képest, és az is szóba került, miért fontos számára, hogy olyan kérdésekről írjon a szövegeiben, amelyekről sokan inkább hallgatnak.
KULTer.hu: Képzeld, amikor rákerestem az első önálló albumodra az interneten, ráakadtam egy cikkre, aminek a címe arra utalt, hogy feloszolhatott a Follow The Flow, hiszen szólólemezt adtál ki. Mit gondolsz, miért él még mindig ennyire erősen a köztudatban az az elképzelés, hogy ha egy együttesből valaki szólóban is építi a zenei karrierjét, akkor az egyben a banda szétválását is jelentheti?
Szerintem az emberek hajlamosak arra, hogy
a zenekarokat a párkapcsolatokkal azonosítsák.
Pontosabban azzal a helyzettel, amikor valaki nem tud megélni bizonyos dolgokat a szerelme mellett – másokkal viszont igen. Ezért fordulhat elő az is, hogy ha valaki csak az együttesen kívül képes arra, hogy megmutassa egy másik oldalát, vagy csak így adhat ki magából egyes érzéseket, akkor egy külső szemlélő ebből automatikusan arra asszociálhat, hogy a csapatban való létezés nem feltétlenül kielégítő számára, és hamarosan vége szakadhat ennek a történetnek… A cikket nem olvastam, de betaláltak már ezzel a kérdéssel. (nevet) Pedig csak arról van szó, hogy az új Follow-lemez kapcsán ráfeküdtem a közös számokra, ám ennek a munkának van egy „mellékterméke”: olyan dalok is születnek, amelyek nem illeszkednek a közös koncepcióba. Ezekből lesznek a szólószámok. Úgy éreztem, hogy ha már ilyen sok dal megíródott, akkor megpróbálom általuk összegezni az eddigi utamat.
KULTer.hu: És ha már az elmélet megcáfolásánál tartunk, te hogyan tudod egyensúlyba hozni a zenekari és a szólókarrieredet?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az utóbbi pár hónapban nem vette el rengeteg időmet az, hogy befejezzem az önálló albumomat, mert szeretek mindent én magam kitalálni egy projekttel kapcsolatban. Így viszont sokkal több feladattal járt a megjelenés, mint amire számítottam – de a fiúk elfogadták ezt, és mindenben támogattak. De általában akkor foglalkozom a szólódalaimmal, amikor az én aktuális részem (dallamok, topline-ok írása, demókészítés) véget ért a zenekari munkafolyamatban.
KULTer.hu: Nem titkolod, hogy nem voltál elégedett a szólólemezed bemutatójával áprilisban. De mivel az Evolúció címet adtad a korongnak, nézzük arról az oldalról a kérdést, hogy miért válhat építő jellegűvé mégis ez a koncert, ez a csalódás számodra. Miben fejlődhettél általa emberileg, művészileg? Milyen tanulságokat vonhattál le az estéből?
Meg kell tanulnom elfogadni, hogy a színpadi jelenlétemnek az is a része, ha alkalmanként megbotlok rajta. Mára a karakterem részévé is vált, hogy
nem feltétlenül professzionálisan adom át a gondolataimat és az érzéseimet, hanem esendően.
Akik ott voltak ezen az estén az Akvárium Klubban, valószínűleg éppen így szerették ezt a fellépést, mert könnyebben azonosulhattak vele. Erőt adhatott nekik, hogy láthatták, más is hibázhat. Ennek a helyzetnek a felismeréséig már eljutottam, de az elfogadása azért még várat magára…
KULTer.hu: A koncerten és az albumod borítóján is visszatérő elemek a zöld növények.
Igen, 29 növényt vittünk fel az Akvárium Klub színpadára április 28-án. Ennek az alapötlete abból fakad, hogy a Nincsen út videoklipjéhez eredetileg egy olyan animációt terveztünk, ami szemléltette volna, hogy minden máshoz hasonlóan a növényeknek is vannak életciklusai.
Annyira nagy hatással volt rám a madeirai környezet és maga a forgatás,
hogy azt akartam, ez az élmény határozza meg a lemezt. Borzasztóan egoistának tűnhet, hogy az arcom is rákerült a borítóra, de ez valójában a saját fejlődésemet szimbolizálja.
KULTer.hu: Az is köztudott, hogy a túrázás, a természetjárás a lételemed.
Igen, ez is megjelenik benne. Szóval nem is tudom, hogyan tudnék ennél kifejezőbb borítót tervezni, ha esetleg lesz egy következő albumom… (nevet)
KULTer.hu: Az album első számát, a Kártyavárat még 17 évesen szerezted, és a dalszövegben többek között arról írsz, hogy reméled, egyszer megtalálod a helyedet.
Igen, és megpróbáltam keretes szerkezetet adni a lemeznek, hogy tetten érhető legyen a fejlődés, ezért az utolsó dal a Dolgom van lett. A Kártyavár szövegében még csak reménykedem, hogy lesz helyem, de az utóbbi
már arról szól, hogy rátaláltam az otthonomra
– ami még számomra is új, hiszen többnyire nem az élet napos oldalán tartózkodom. Elfogadtam, és tudok benne boldog lenni, itt van az én komfortzónám.
KULTer.hu: Mi jelenti neked az otthont most?
A lemez megjelenése kapcsán az elmúlt időszakban sokat gondolkoztam azon, hogy bizonyos tekintetben gyökértelennek érzem magam – abból a szempontból, hogy elköltöztem a szülőhelyemről, Borsodból. Az is eszembe jutott, hogy a nagyszüleim egész életükben dolgoztak, megteremtettek maguknak egy életet, amiből nem tudok majd tovább vinni semmit. Ezért az otthon jelenleg inkább csak egy idealizált kép a fejemben, ami felé igyekszem a magam módján. Van, amikor jobban sikerül, van, amikor kevésbé, de tartom magam ahhoz, amit szeretnék apránként megteremteni magamnak.
KULTer.hu: Mindenki tudja rólad, hogy önmagad legnagyobb kritikusa vagy. Sikerült azért már az évek során elismerni a saját sikereidet?
Igen,
most már meg tudom dicsérni magamat.
Nem gyakran, de előfordul. Felemás érzés ez nálam, mert van, amit elismerek, de még semminek sem örültem felhőtlenül.
KULTer.hu: Ha már a bókoknál tartunk, sokan éppen azt emelik ki a szólódalaid kapcsán pozitívumként, hogy őszintén vallasz bennük az érzéseidről – és olyan témákat is érintesz, amelyekről máig nem divat beszélni. Hogy látod, zenészként tehetsz például a toxikus (avagy mérgező) maszkulinitás ellen?
Ez egyáltalán nem tudatos a részemről, gyermekkorom óta felvállalom az érzéseimet. Szerintem több feminin energia van bennem, mint egy alfahímben, de közben tudom, hogy a magánéletben sok olyan tulajdonságom van, amire azt mondják, tipikus férfi – a rossz értelemben. Mindenesetre én fontosnak tartom, hogy beszéljek ezekről a kérdésekről.
KULTer.hu: A hallgatóid vissza szoktak neked jelezni a nehezebb témákat feszegető dalszövegeiddel kapcsolatban?
Igen, nagyon sokszor. A Nincsen út alatt például van egy komment, amiben
valaki leírta, hogy ez a dal segítette át a pánikrohamain.
Jó pár ilyen visszajelzés érkezik naponta, igazából ezért van értelme csinálni. Azon kívül, hogy magamat gyógyítom a zenével, tényleg ez az, ami leginkább motivál arra, hogy megírjam a következő számot. Inspirál, hogy azt tapasztalom, van egy viszonylag nagy embercsoport, amelynek a gondolataim segítenek átvészelni hasonló problémákat.
KULTer.hu: Le tudnád írni azt az érzést, amikor állsz a színpadon, látod, hogy korosztálytól függetlenül, akár szülők, gyerekek éneklik a dalaidat, aztán mosolyogva távoznak a koncertedről?
Most kezdtük el igazán megélni a koncerteket a zenekarral, mindegyiket élvezem is nagyon. Kellett ez a három év, hogy elérkezzünk erre a pontra. Bárhol lépünk fel, azon vagyunk ezerrel, hogy jó hangulatot csináljunk, és ez többnyire sikerül is. A Budapest Parkban például közel tízezer ember énekelte velünk a szövegeinket májusban. Rengeteg energiát kapunk ott, és lebegünk abban a pár órában (illetve utána is). Utána akaratlanul is depressziós lettem egy kicsit másnap. Érdekes, mennyire fel tudnak minket repíteni az égbe az ilyen pillanatok, amik után óhatatlanul következik egy-egy kisebb zuhanás.
KULTer.hu: Szerinted mi áll annak a hátterében, hogy most állt össze igazán a Follow The Flow mint csapat? Megbeszélitek egymással a sérelmeiteket? Mostanra sikerült teljesen kiismerni a másik gyenge pontjait?
Igen, például volt egy hosszabb beszélgetésünk a fiúkkal, amiben mindenki kiadott magából minden eddig felgyülemlett sérelmet – beláttuk, hogy ezek egyike sem volt szándékos és igyekszünk ezeken változtatni a jövőben.
Soha nem volt komolyabb baj az együttessel, de most tényleg erősebb a kapcsolatunk.
Közben megújult a teljes műsorunk, kitaláltunk minden hangot, rengeteg melót tettek bele a zenészek is a produkcióba. Mi egyszerűen csak belecsöppentünk a nagyszínpados légkörbe és tepertünk, hogy utolérjük az elvárásokat, de azért az elégedettséghez időre volt szükségünk. Közel másfél év alatt sikerült megugranunk, most pedig már komfortosan is tudunk létezni benne.
KULTer.hu: És ha jól tudom, éppen a harmadik nagylemezen dolgoztok…
Igen, írjuk az új dalokat, három már majdnem kész is van.
Én zeneileg végre ráéreztem a trapre,
megpróbálom egy kicsit kiélni magam benne. Meglátjuk, hogy lesz-e belőle valami az albumon, de a Follow-hangzás biztosan marad. Azt szeretnénk, ha a végeredményre ne mondhatná azt a közönségünk, hogy már megint ugyanolyan lemez született… Figyelem az újdonságokat, rajta tartom a kezem a hazai és nemzetközi zeneipar ütőerén. Nyilván akkora a spektrum, hogy nekem is vannak vakfoltjaim, de igyekszem lépést tartani és tudni mindenről – trendérzékeny vagyok. Tudom, hogy a mainstream itthon még mindig szitokszó, de én nem tartom rossznak. Ez nem azt jelenti, hogy valami kommersz – csak ezt szeretik a legtöbben. Azt vallom, hogy minden aktuális trendet a saját képedre lehet formálni és élvezhetővé tenni. Érdekes aspektusa a mainstreamségnek, hogy bűnnek számít-e a könnyen fogyaszthatóság és értelmezhetőség? Szerintem nem.
KULTer.hu: A hazai zeneiparban közismert mondás, hogy a harmadik lemez vízválasztó lehet egy zenekarnak. Számotokra mérföldkövet jelenthet majd?
Azzal egyetértek, hogy minden együttes esetében megfigyelhetőek bizonyos életciklusok, és elképzelhető, hogy sokan nagyjából ugyanabban a szakaszban írják a harmadik albumot, ezért lesz kiforrottabb. De ez egy szubjektív dolog, mert minden bandának eltérő a munkatempója, más dolgokat él meg, nem ugyanazzal az intenzitással. Egyelőre nem tudom, hogy a mi esetünkben vízválasztó lesz-e, de még az is előfordulhat. Az első lemezünk sikerével magasra tettük a lécet, de bízunk abban, hogy igazán kiforrott anyagot tudunk letenni az asztalra.
KULTer.hu: Ha már szóba jöttek az életciklusok. Látod magad előtt, hol zárulhat le a Follow The Flow útja?
Egyelőre nem, de mindannyian azt gondoljuk,
nem szeretnénk 50 évesen fent táncikálni és ugrálni a színpadon.
Szerintem ez nem olyan projekt, amibe annyira bele lehetne öregedni. A szólóba akár igen, azt 80 évesen is csinálhatom. Gondolkodtam már ezen, de majd meglátjuk, amikor elérkezünk oda. Méltósággal megöregedni itthon egy nehezen elsajátítható skill. Most még nagy szájjal beszélek róla, de rajta vagyok, és remélem, sikerül majd megugranom.
A fotókat Dancs Enikő Bianka készítette, a helyszínt a Déryné Bisztró biztosította.
