Szeptember 22-én kezdődött a Biopoétika a 20−21. századi magyar prózában című kétnapos konferencia a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének szervezésében, amelynek az egyetem főépülete adott otthont. Az eseményt Szirák Péter irodalomtörténész, az intézet oktatója vezette fel, utalva az előzményekre, a tavalyi, lírát fókuszba állító biopoétika konferenciára. Ezt követően az intézet igazgatója, Fazakas Gergely Tamás nyitóbeszédében a DE és ELTE szakmai közösségét méltatta, kiemelte a közös konferenciák, valamint a kontinuitás és a szakmai utánpótlás fontosságát. Debreceni vonatkozásban továbbá a biopoétika „elődjeit” is megidézte: Fazekas Mihály és Diószegi Sámuel 1807-es Magyar füvészkönyve kapcsán botanika és poézis egyik lehetséges metszéspontja is kirajzolódott a gyönyörködtetés képességében.
Elsőként Simon Attila tartott előadást Átváltozás és zoopoétika Márai Sándor Béke Ithakában című regényében címmel, amely során a mű harmadik énekét mutatta be részletesebben. A Kirké által disznókká változtatott bajtársak példája, az eugenikai diskurzus releváns komponensei, valamint egy szövegrészlet beható elemzésén keresztül a homéroszi és a bukolikus hagyomány kettősségének megvilágítása is az előadás részét képezte. Utóbbi nemcsak a musziké egész természetet megérintő hatásának ábrázolása és ezzel összefüggésben maga a nyelv (részletesen elemzett) akusztikája, zeneisége szempontjából került vizsgálat alá. Az előadó – a sertések emberszerű viselkedésére alapozva – az átváltoztatás képességének démoniságára is felhívta a figyelmet. Következőként Balogh Gergő Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című regényéről tartott előadást, amelynek Adni és kapni címe hatásosan foglalta össze a nemzetet alkotó energiájával „szolgáló” író, valamint a közösség „cserébe” (Karinthy esetében életmentő műtétre) gyűjtött adománya mentén adódó kettősséget.
A gondolatmenet során olyan izgalmas, morális kérdések is felvetésre kerültek, minthogy lehet-e az élet adósság tárgya,
vagy hogy tehetünk-e értékkülönbséget különböző életformák között – amely a „Karinthy életének értéke kiemelten magas volt” különös megállapítástól az irodalmi szerzőkről való gondoskodás miértjének kérdéséig ívelt. A következő előadás alatt továbbra is Karinthynál időztünk: Nagy Hilda kiemelte, hogy Karinthy egyes műveiben a növény- vagy állatszereplők az emberi viszonyrendszerekről is sokat mutathatnak meg. Elsősorban a Capillária című regényre került a hangsúly, amelyben például férfi és nő viszonya tematizálódik a tenger mélyére helyezett események során:
a víz világa tükörvilágként, a nők birodalmaként is érthetővé válik.
Emellett a Buxbaumné, a fa, illetve a Pista, a gyöngykagyló című Karinthy-művek is szóba kerültek – érintőlegesen az ökofeminizmus szempontjából is, minthogy a nonhumán szereplők kiszolgáltatottsága, alávetettsége a nők helyzetére is rímelhet. Az első blokkot egy viszonylag hosszabb vita követte, amely során mindhárom előadással kapcsolatban érdekes észrevételek hangzottak el: Smid Róbert Utazás a koponyám körült érintő megjegyzése nyomán például a számadásversek ökonómiája is szóba került, továbbá Balajthy Ágnes megjegyzése a hangzás és szemantikum ellentétéről a capillária szó kapcsán szintén érdekes továbbgondolásoknak adhat még alapot.
Az ezt követő ebédszünet után Bednanics Gábor Non olet? Szagok és mondatok című előadása nyitotta meg a következő szekciót, amely során az érzékelés hierarchiájában nem kitüntetett (ám mégis több irodalmi műben jelentős szerepű) szaglás néhány aspektusa került terítékre olyan művek kapcsán, mint Huysmans A különc című regénye (Des Esseintes herceg tapasztalatainak hangsúlyozásával), a Dorian Gray arcképe Oscar Wilde-tól (az első fejezetben felbukkanó rózsaillat révén), vagy Bodor Ádám A börtön szaga című regénye. Szirák Péter előadása folytatta a sort, Tranzitusok, exitusok, modulációk. Az átmenetek a Sinistra körzetben címmel – (az épp őt követő) Lőrincz Csongornak a műről nemrégiben megjelent tanulmányára is több ponton reflektálva.
Az érzéki tapasztalatok beazonosíthatatlanságának számos esetét vették számba az érzékeny megfigyelések:
egyebek mellett az emberi és állati attribútumok elmosódásait – részletesebben a vörös kakasnak nevezett idegen példáján keresztül –, a látvány bizonytalanságát, vagy épp a vadludak és a klarinét hangjának kontaminálódását. Emellett többek között a Sinistra körzet bibliai vonatkozásairól, az egészség és betegség, tenyészet és enyészet vékony határvonaláról, valamint a jelfejtés lehetőségeiről is szó esett.
Szintén a Sinistra körzet adta az alapját Lőrincz Csongor Környezeti poétika című előadásának, amely főként szövegrészletek szoros olvasására épült (a hallgatóságot handoutokkal segítve). Többek között a madármotívum referenciális, majd szimbolikus síkon történő megjelenésének elemzése, a környezet és a flóra neveinek átvitele a gyalogszeder és a „szederszínű sötétség” szép példáján keresztül, vagy a hangzás szintjén is beszédes nyelvi konfigurációk idézetei mélyrehatóan tárták fel Bodor Ádám művének rejtettebb rétegeit. A szekciót Molnár Gábor Tamás zárta, aki betegsége miatt Webexen keresztül csatlakozott a konferenciához Elbeszélés és elevenség Bereményi Géza korai prózájában című előadásával.
A Budapest című novellában az események időbeli széttartásának vizsgálata volt az egyik első szempont
(biológiai, történelmi, illetve szubjektív időről is szó lehet). Továbbá, a szövegben a város infrastruktúrájának felépítése, illetve lerombolása, a természeti erózió, valamint az emberi történések összefüggései mentén a narrációról is értékes megállapítások hangzottak el, melyet az embertől rendszertanilag távol álló élőlények leírásai, illetve a részletek sorjázásai is tovább árnyalnak. A második vitablokkban többek között Simon Attila kiemelte, hogy az előadások egyenként is „csodálatosak” voltak, de az is nagyszerű, hogy hány szálon érnek össze ezek a témák. Bednanics Gábor pedig Heideggertől kapcsolta ide azt a – biopoétika vonatkozásban összegző erejűnek látszó – megjegyzést, miszerint emberként még mindig közelebb érezzük magunkat az istenihez, mint az állatihoz.
A kávészünetet követően Nagy Csilla adott elő Metamorfózis és hibriditás Nemes Nagy Ágnes prózai írásaiban címmel, melyet Escher Metamorphosis című metszetsorozatának kivetítésével tett még hangulatosabbá. Az előadás során a metamorfózis számos aspektusból – akár a fordítás, a rímek megválasztása vagy az intimitáslíra felől is – megközelíthetőnek tűnt, valamivel konkrétabban pedig a hangot és mozgást kapó fák, vagy a kígyó és öntözőcső megfeleltetések is árnyalták az átváltozás gazdag értelmezhetőségét, továbbá
egy ökokritikai olvasatot is bevontak a gondolatmenetbe.
A konferencia első napját Smid Róbert A fabula elfajzása című előadása zárta, amely során Moskát Anita Irha és bőr című regényének két aspektusát vizsgálta: egyrészt a fabula műfajára való rájátszást (az állatok szerepeltetése és a morális tartalom okán) és a fabula architextusának újraírását, másrészt a mű kulcsszava, a „fajzat”, illetve az annak helyettesítésére szolgáló „kiméra” diszkurzív feltételezettségét, továbbá ezek kapcsolatát. Az ezt követő rövid vitában Balajthy Ágnes kiemelte, hogy Nagy Csilla gyerekirodalomból hozott példája rávilágít arra is, hogy a biopoétika nemcsak egy szűk részre korlátozódik a magyar irodalomban, továbbá
az Irha és bőr transzcendens jelentéstartalmakat mozgató beszélő neveiről is szó esett.
Az első nap este hat órakor ért véget – legalábbis annak szakmai része: a szervezők további közös időtöltésre invitálták a konferencia résztvevőit.
Pénteken az AudMax hatalmas előadójába érkezőknek az alacsony hőmérséklettel is meg kellett birkózniuk (amit a meleg kávé és pogácsa talán ellensúlyozott kissé). Az első előadást Mezei Gábor tartotta Próza- és bioritmus – Ondrok gödre címmel.
Elhangzott, hogyan tudja a mű színre vinni a szintaxis révén a bioritmus megakadását,
amelynek tanulsága szerint a betegség nem függetleníthető a nyelv működésétől: Oravecznél ez a prózanyelv ritmusváltásával is kapcsolatban áll. A szövegritmus és fiziológiai folyamatok összefüggéseinek taglalása után még egy előadás erejéig Oravecz Imre prózájánál maradtunk, Pataki Viktor következett.
Immár az Egy hegy megy című kötet kapcsán volt szó többek között a falu (Szajla és környéke) pusztulásának leírásáról,
a falusi életmód archiválásának szándékáról a rendkívül precíz leírások, és a falusi élet illusztrálásának kiemelt szerepe nyomán, továbbá a nyelvben megőrizhető menedék lehetőségéről. Ezután Lénárt Tamás Egerek és emberek 2. – Mészöly Miklós: Jelentés öt egérről című előadása következett, amelyben az egérmotívum gyors irodalmi vázolása után „második bevezetésként” Kafka Josefine, az énekesnő, avagy az egerek népe című elbeszélésével kapcsolatban a nyelv alkalmatlanságát, a megfelelő, nem-emberi nyelv keresését emelte ki, amelyet Mészöly novellájában is nyomon követhetőként feltételezett.
A második szekcióban Bengi László Emberi határok, avagy az ember határai a Tengerszemben című előadása során a Kosztolányi-kötet több novellája is említésre került: például a Feri, az Aurelins, a Fürdés, az Alfa vagy A kulcs összefüggésében is felvetődött – eltérő hangsúlyokkal – az emberi mibenlét kérdése. Az elmondottak alapján a „jelentéktelen” szereplők, vagy az állati ösztön és az emberi megnyilvánulás közelsége több szövegben az emberi lét sajátszerűségét kérdőjelezik meg.
A narratív szemléletmód azonban részigazságokat jelez,
amely az előadó szerint „rápillantásokat” is lehetővé tesz az emberi világ működésére. Ezután Balajthy Ágnes Az anya és a nyelv – Az Esti Kornél harmadik fejezetének biopoétikai összefüggéseiről című előadása következett, amely vérségi kapcsolat és rokonszenv egymáshoz való viszonyából indult ki. E kapcsolódás az Esti családi otthonból való kiszakadás után néhány epizódban újratermelődő családi relációk által kerül középpontba. Az előadás így főként azt vizsgálta, hogy miként értelmezhetők a vérségi köteléken és vonzódáson alapuló, a biológiai és a metaforikus családi viszonyok az elbeszélés horizontján, illetve hogyan kapcsolódik össze mindez az anya, az anyanyelv, a gyermeknyelv és a novellában feltűnő idegen nyelvek összefüggéseiben. Ezt követően Kerber Balázs adott elő Táj és ember viszonya, biológiai burjánzás Szentkuthy Miklós Fejezet a szerelemről című regényében címmel.
Elöljáróban Szentkuthy speciális regénytereiről beszélt, melyekben különböző elemek, szemléletmódok, motívumok keverednek –
úgy alkotnak struktúrát, hogy közben destruálják is azt. Az előadás során elsősorban arról esett szó, hogyan funkcionál a biológiai látásmód a regényben – például történelem és biológia kapcsolatának nyomán, emellett abban az esetben, amikor a szöveg maga természeti tájjá, vagy az ember biológiai „lenyomata” az értelmezés elemi formájává válik.
Az ezt követő közös ebéd – ahová engem is kedvesen meghívtak – és az egyetem-étterem közötti kellemes séta után (mialatt kissé felmelegedni is volt lehetőség), a konferencia utolsó blokkja is elkezdődött. Ureczky Eszter végül nem tudott megjelenni, így négy helyett három előadás zárta a napot. Elsőként Pótó Júlia Röntgen, halál… és testek Babits Mihály és Karinthy Frigyes prózai műveiben címmel adott elő: a Scott Curtis, Michel Foucault, illetve Michael Bell alkotta elméleti keret vázolása után Babits Novella az emberi húsról és csontról című művét vizsgálta, majd Karinthytól a Röntgenország, illetve az Utazás a koponyám körül című műveit, végül Babitsot újra bevonva a Gondolatok az ólomgömb alatt című szöveget vette szemügyre azzal a végső belátással, hogy
mások megfigyelését előbb-utóbb a saját testre, saját gondolatokra való reflexió váltja fel –
a művek említésének sorrendje mentén. Fodor Péter a programban megadott cím módosításával indított: Tompa Andrea Fejtől s lábtól című regényében a szöveg önértésének vizsgálatában jelölte ki az előadás fő témáját.
Felvezetésként a kritikai fogadtatás rövid szemléltetésével kezdett annak kérdése mentén, hogy a könyv kultúrtörténeti kontextusa miként befolyásolhatja a mű értelmezését. Majd – magát Tompa Andreát is idézve – ennek a kontextusnak a szereplők belső történéseire való ráépülése került a középpontba, amely „ráépülés” sikerességét, vagyis az orvoslás és az orvosok történetének összeérését részletezte az előadás ezt követően, a szövegben megjelenő testpraktikai diskurzusokat is részletesen bemutatva. A sort Gregor Lilla Molnár T. Eszter Teréz, vagy a test emlékezetéről szóló, Lenyomatok című előadása zárta, melynek
fő kérdését az elbeszélő főszereplő testének és nyelvhasználatának összefüggésében látta.
A háromnyelvű (magyar, angol, német) regényről elhangzottak főként a beszéd/nyelv és a test metszetében található tiltások mibenléte, a főszereplő nőiségét meghatározó szégyen, hallgatás és elhallgattatás, valamint a testtel összefüggő felejtés és emlékezés köré szerveződtek. Végezetül pedig azt az izgalmas folyamatot is megismerhettük, amely alapján Teréz fejezetről fejezetre egyre kiszolgáltatottabb, és egyre kevésbé beszélő emberekkel/testekkel foglalkozik – az öregotthon, kórház és patológia helyszínei követik egymást –, mellyel arányosan az ő teste egyre inkább beszélővé, Teréz pedig egyre „testiesültebbé” válik.
Az utolsó vitablokkban többek között szó esett még Babits és Karinthy röntgennel kapcsolatos szövegeit illetően azok 19. századi episztemológiai nézetbe zártságáról, Molnár T. Eszter könyve kapcsán Teréz saját testéhez való jogáról és a nőjogi aktivistákról elnevezett regénybeli utcákról, végül pedig a Fejtől s lábtól női és férfi testképei, valamint a kölcsönzött szövegek esetén (a posztmodern technikák ellenében) a legenda műfajának megidéződése is szóba került. A konferenciát Szirák Péter szavai zárták, aki kiemelte az esemény jó hangulatát, a klasszikusoktól a kortársakig ívelő repertoárt, valamint a „publikációs távlatokról” is szót ejtett. Végül megköszönte a részvételt, illetve hangsúlyozta a biopoétikai vizsgálódások egyik leglényegibb elemét, amely a konferencia során is artikulálódott: az emberi mibenlét alapvető kérdését.
Biopoétika a 20−21. századi magyar prózában konferencia, Debreceni Egyetem, Debrecen, 2022. szeptember 22-23.
A fotókat Szirák Péter készítette.
