A párizsi Pompidou Központ kezdeményezésére a világ számos nagyvárosában megrendezik a Patti Smith Poetry Day rendezvénysorozatot, mely Budapesten október 1-jén zajlik hét helyszínen, délelőtt 10-től késő estig. Zenehallgató kapszulák, akadálypálya-építés, szabad asszociációs séta, kerekasztal-beszélgetés, tánc, koncert, mindez a Freeszfe hallgatóinak rendezésében.
Közel hozni, valahogy más módon megszólítani a költészet iránt érdeklődőket – ezen dolgozik immár három éve a párizsi Pompidou Központ, amikor minden évben egy-egy emblematikus figura köré szervezi költészeti napját. 2020-ban John Giorno, 2021-ben Charles Baudelaire munkássága és öröksége állt a középpontban, idén ősszel pedig egy élő legenda, Patti Smith kerül fókuszba.
Talán csak első olvasásra szokatlan a Pompidou Központ választása, miszerint egy élő művész munkásságát kezeli inspirációs forrásként. A Magyarországon leginkább énekesnőként ismert New York-i multidiszciplináris művész, Patti Smith – aki eddig kétszer lépett fel Budapesten, először 1998-ban a Szigeten, majd 2021-ben a Müpában – munkássága és szellemisége rendkívüli hatású, generációkon, szubkultúrákon átívelve a hetvenes évek első felétől napjainkig.
Az idén 76 éves Patti Smith lehet költő, képzőművész, fotóművész, performer, színész, dalszerző, énekesnő, nagybetűs Nő, bármi:
amit alkot-mond-énekel, az a velünk élő, alkotó, gondolkodó kortárs világot próbálja megmozgatni, cselekvésre késztetni. Egy olyan női ikon, aki megtestesíti a szabad alkotás örömét, aki a művészet és a szabadság viszonyrendszerét folyamatosan felülvizsgálja, miközben képes kiugrasztani a bennünk megbúvó reneszánsz embert.

A magyarországi partnerrendezvényt Karnics Alina művészeti menedzser, Jónás Vera énekes-dalszerző és Porogi Dorka rendező szervezik. A délelőtt 10-től induló programok hét helyszínen zajlanak, amelyek minden korosztályt megszólítanak: a terézvárosi Eötvös 10-ben hat-nyolc éves gyerekeket várnak egy akadálypálya megépítéséhez, ahol mindenki részese lehet a szabályok megállapításának.
A Csokonai Művelődési Házban Kapszulák címmel Patti Smith kevésbé ismert zenei anyagaira fordítja a figyelmet Csehi Rebeka
különböző „zenehallgató kapszulák” segítségével, melyek megtervezésére a rendező fiatal, néhány éve diplomázott és MA diploma előtt álló alkotókat kért fel, akik között megtalálható díszlettervező, médiaművész, grafikus, textiltervező és filmrendező. Az első kerületi MáraiKultban négy különböző műfajból érkező zenész – Wunderlich József (ének), Benkő Dávid (billentyű), Kollmann Gábor (szaxofon), Szendőfi Péter (dob) – zenei improvizációja hallható szövegekkel egy órában.
Az interaktív sétaszínház és performansz elsősorban a színjátszáshoz kedvet érző, önismereti játékra fogékonyaknak ajánlott.
A harminc perces séta a Marczibányi téri Művelődési Központnál indul, a
nézők színházi helyzeteken keresztül, sok improvizáció által szembesülnek azzal, hogy mit takar a sztárság, kiből lesz sztár, szabadság-e a sztárság vagy rabság. A csoportot fiatal, tapasztalt színészek vezetik. A részvétel regisztrációhoz kötött. Szabad asszociációs séta indul Újbudán az Insert szervezésében, ahol három csomópontot (1. kezdő, 2. útfelező, 3. találkozó) érintve a résztvevők szabadon választhatnak útvonalakat. A negyvenöt perces séta közben egy külön erre a célra készített hanganyag segítségével a saját és a kollektív szabadság problematikájához kapnak gondolati asszociációkat.
Az inspirációs hanganyagot három dramaturgiai ponton magyar nyelvű, a hallgatóhoz címzett kérdések és feladatok szakítják meg.
A séta végén egy közös zenés performansz során a résztvevők megalkothatják saját szabadság-leltárukat. Inspirációs forrássá válik a Francia Intézet tere is, mely a Patti Smith és Robert Mapplethorpe által inspirált kiállítótérből táncperformansz helyszínévé alakul át, ahol Juhász Maja és Farkas Dorka rendezésében a táncosok segítségével mozdulnak meg a képek.
A Patti Smith-nap végül a Trafóban zárul egy kerekasztal-beszélgetéssel, melyen Oltai Kata, Bagossy Júlia, Bihari Balázs és Zsigó Anna vesznek részt. Patti Smith mellett a hazai alternatív művész szcéna múltjáról és jelenéről, szabadság(harc)ról és ellenkultúráról beszélgetnek.
A performansz-koncert olyan, mint Patti Smith: kicsit zene, kicsit poétika, kicsit társadalomtudomány, kicsit képzőművészet.
Dramaturgiája a fellépők személyes történetei, szövegei alapján áll össze, míg maguk az előadók is alkotássá válnak fények és vetítés segítségével. A fellépők: Barkóczi Noémi, Czitrom Ádám, Darvas Kristóf, Fekete Ádám, Hajdu Szabolcs, Horváth Benji, Jónás Vera, Lestyán Attila, Németh Juci, Sallai Laci, Szabó T. Anna, Szabó Veronika, Ujj Zsuzsi, Víg Mihály és a Soharóza kórus tagjai. A Pompidou részéről pedig az est vendége, Boris Bergmann.
A programok többsége ingyenes, némelyik regisztrációhoz kötött, jegyet csak az esti performansz-koncertre, a Trafó Nagytermébe kell váltani.
Borítófotó: