Képeslap
Rád gondolok. Mi mást mondhatnék?
A pálmafák a hátoldalon
csalnak; akárcsak a rózsaszín homok.
Amink van, az a szokásos
törött kólásüvegek, és eldugult
lefolyók szaga, túl édes,
mint a mangó, a rothadás
szélén, amely nálunk is van.
A levegő csupa izzadtság, szúnyogok
& a nyomuk; madarak, kék & a megfoghatatlan.
Itt hullámokban jön az idő, rosszullét, egyik
nap múlik a másik után;
felkelek, ezt hívják úgy, hogy
ébrenlét, aztán lefekszem a nyugtalan
éjszakába, de sosem
korán. A kakas órákkal hajnal előtt
kukorékol, és ordít & ordít
az iskolába vezető ripácsás úton
egy megvert gyerek.
A raktérben van a poggyásszal
együtt két fegyenc,
fejüket bajonettel borotválták kopaszra, & tíz ketrec
émelygő csirke. Minden tavasszal
van egy verseny a rokkantaknak, a bolttól
a templomig tart. Ilyen szemeteket
viszek magammal; és egy kivágott
újságcikket a demokráciáról a helyi lapból.
Az ablakból látom, ahogy
építik azt az átkozott szállodát,
szegről szegre, valaki
omladozó álmát. Egy világegyetem, aminek része vagy,
nem lehet teljességgel rossz, de
a része vagy? Ebből a távolságból
délibáb, fényes kép,
abba a testtartásba rögzítve,
mikor utoljára láttalak.
Megfordítalak, ott a cím
helye. Bárcsak itt
lennél. Hullámokban
jön a szerelem, mint az óceán, egy betegség, ami egyre csak
folyik, egy üreges barlang
a fejemben, kitölt és dobog, egy fülbe rúgás.
Fordító: Góz Adrienn
Borítókép: Unsplash
