A szórakoztatóipar emblematikussá váló darabjai igyekeznek a fogyasztóknak olyan világot mutatni, amely könnyebb és szebb, mint a sajátjuk. Ugyanezt kísérli meg a Netflix új, Újra szingli című sorozata, amely a negyvenes-ötvenes melegek randizási életéből olyan kérdéseken elidőzve szélesíti a romkomok témakészletét, melyek még ebben a sokat látott filmcsoportban is ritkaság-, sőt, újdonságszámba mennek.
A Magyarországon az Így jártam anyátokkalból ismert Neil Patrick Harris főszereplésével készült sorozat meglepően élvezetes mű a könnyedebb kikapcsolódást kereső közönség számára, és ezzel el is ér lehetőségei határáig. Az Újra szingli legelső része után ugyanis már pontosan tudhatjuk, hogy mi lesz a legutolsó jelenete. Az érdekes kérdés az, hogy mit kezd a köztes idővel. A sorozat készítői szerencsére kihasználták a netflixes terjesztés adta lehetőségeket, és
nem finnyáskodtak sem a fő cselekményszálat tűzdelő bonyodalmak kiválogatásánál, sem azok bemutatásánál.
Elsősorban ennek köszönhető az az újszerűség, amely nem csak üdítővé, de emlékezetessé is teszi az Újra szinglit – egyszersmind a képernyő előtt tartja, és oda visszahozza a nézőit.
Az Újra szingli önmeghatározása szerint vígjáték, de annak sajátos. A hasonló amerikai produkcióktól szokatlan, időről időre megjelenő – mondjuk így – naturalizmust szerencsére nem a maga nyerseségében véli szórakoztatónak a forgatókönyv, azaz az
infantilis humorizálás helyett az önreflexív jellem- és helyzetkomikum határozza meg inkább a sorozatot.
Ezekből az élcekből és gegekből azonban bárhogyan számoljuk, nincs sok. Annak, aki látta az Agymenők nagyjából utolsó száz részét, nem lesz nagy megrázkódtatás, hogy az Újra szingli frissessége ellenére sem kifejezetten vicces. Komédia jellege olyannyira felszínes, hogy átütő, hasfogó kacagásra ne is készüljön senki – az epizodikus cselekményszálak leginkább ezópusi tanmesék és tanulságok a melegek „feltérképezetlen” világából.
Az Újra szingliben látható New York-i, középkorú, felső középosztálybeli emberek irigylésre méltó problémái meglehetősen sablonosak. Ebben a szinte elidegenítően súlytalan világban
a dollárszázezrek és a dollármilliók éppen csak annyira érintik meg a szereplőket, mint egy jól kereső embert egy vacsoraszámla: nem nagyon.
A széria társadalmi viszonyok iránti teljes érdektelensége olyannyira reflektálatlan, hogy ma, 2022-ben szándékosságot kell feltételeznünk. A sorozat ugyanis a szórakoztatóipar ősöreg fogásait veti be, amikor a gazdagok és szépek miliőjét idézi meg. Mindezt jogosan nevezhetnénk egyfajta eszképizmusnak. Olyan megszokott, hogy a tehetős kevesek elképzelt életét meséljük magunknak el újra és újra (Született feleségek, Szívek szállodája, A korona, A pletykafészek), hogy sokaknak talán föl sem tűnik, hogy az egyik mellékszereplő nem pusztán jellemében komikus karakter, hanem mindannak a karikatúrája is, amit egyébként látunk, és amivel együtt kellene éreznünk.
Milliomos férjével válófélben vannak, emiatti neurotikus rohamok kísérik, a munkát csak a szótárból ismeri,
és még a „közönséges luxustól” is mérhetetlen távolságban él. Akit mégis zavar ez a tét nélküli lebegés, és hiányolja az igazi ürmöt az örömből, az jobban teszi, ha mást keres, aki viszont élvezi a limonádét is, az bátran nézzen a pohár fenekére.
A koncepció sajátságait elfogadva legalább két aspektust találunk az Újra szingliben, melyek viszont kifejezetten érdekessé teszik: az első a témaválasztás, a második annak fókusza, azaz a középkorú melegek és az ő tipikus problémáikkal tarkított (magán)életük. A főszereplő, Michael ismerkedési próbálkozásainak kalandos történetei bármennyire is lehetetlen embereket mutatnak be,
mindegyikőjük önbizalommal teli, sikeres, a társadalmi hierarchiában kiemelt helyen álló karakter – egyénre szabott szenvedés nélkül.
Még ma is kevés olyan, nagyközönségnek készülő mű van, amely vállaltan melegfilm, azaz nem pusztán „egyébként meleg” embereket reprezentál, hanem a melegség sajátos kérdéseivel foglalkozik, de nem a szégyennel, a kitaszítottsággal vagy az önutálattal a rivaldafényben. Mert például az előző háromból legalább egy hangsúlyozottan jelenik meg az utóbbi idők legmeghatározóbb „tényleg” melegfilmjeiben; mint a Túl a barátságon, a Szólíts a neveden vagy a Holdfény – de még az egy nagyságrenddel könnyedebb Kszi, Simonban is tetten érhetők. Természetesen a queer cinemában is akadnak a melegekkel kapcsolatos filmekre unásig jellemző negatív érzelmeket elhagyó romantikus darabok.
Próbálkozások szintjén léteztek korábban is (The 10 Year Plan, The Thing About Harry, Dashing in December), sőt, mintha gyorsuló ütemben jelentkeznének velük mostanság a készítőik, de Harris és a Netflix idei munkája még mindig az elsők között van, amely tényleg tömegekhez ér el. Annál is lényegesebb ezt felismerni, mert természetesen még mindig nem művészi érték egy akármilyen tematikájú film elkészülte, egy pozitív hangvételű melegfilm is lehet rossz, de az Újra szingli
újszerű, pozitív szemlélete és magas (produkciós) színvonalú megvalósítása képes az emberek egy csoportjának érzékletes bemutatására,
ami viszont már említésre méltóvá teszi.
„Hiszen a »jelző nélküli« – azaz nem fiatal –
felnőttek katalógusból kivágott, férfihajkurászó, New York-i életét már láthattuk egyszer, romkomban előadva!”
– kaphat a fejéhez minden Szex és New York-rajongó. És milyen igazuk van! A hasonlóság a két széria között olyannyira nem véletlen, hogy az Újra szinglit ugyanaz a Darren Star készítette, akinek a fejéből negyed évszázada (!) előpattant Carrie Bradshow is. A párhuzamok egészen mélyre nyúlnak – könnyű ráismerni a minden szemrevaló fiatalember iránt nagyon is érdeklődő Samanthára, a kissé karót nyelt, galériás Charlotte-ra, a csípős nyelvű, férfiakkal nem egyszerű viszonyban lévő Mirandára, valamint a kissé antihős jelleget mutató főszereplő Carrie-re. Viszont a nyilvánvaló hasonlóságok ellenére sem kevésbé élvezetes, hogy most a Szex és New York „lányainál” 10-15 évvel idősebb
meleg férfiak járják körbe az olyan régi kérdéseket, mint a nagyobb korkülönbségű vagy éppen a (nem) biztonságos szexuális kapcsolatok,
a témából fakadó új problémákról nem is beszélve.
A szerepek egyébként úgy a híres elődben, mint az Újra szingliben is nagyban hozzájárulnak a sorozat szerethetőségéhez. Sőt, az Újra szingli másik, előbb említett erőssége éppen a jellemábrázolás. Karaktereire tekintve láthatjuk igazán azt is, hogy
a vígjáték áttetsző felszíne alatt egy valamivel combosabb drámai szál mozgatja igazából a történetet.
A szerepek és a színészi megközelítésmódok széttartóak, de keresve sem találjuk például a kortárs komédiákban igen népszerű okos-buta-fura karakterhármast, és szerencsére Michael fejlődéstörténete sem egy utolsó pillanatban lezavart megvilágosodás. A cselekmény drámai hangulatát erősíti, hogy a szereplők többségükben képtelenek megváltozni – akkor sem, ha hosszútávú boldogságuk a tét. Harris kiválóan alakítja a főszerepet, még úgy is, hogy
drámai és komikus jeleneteiben annyira különböző a játéka, hogy néha szinte rá sem lehet ismerni egyikre a másik alapján.
A mellékszerepek között akad rétegeltebb, mint Brooks Ashmanskas Stanleyje, felszínesebb, mint Emerson Brooks Billyje, és sablonos is, mint Suzanne (Tisha Campbell-Martin), Claire (Marcia Gay Harden) vagy Colin (Tuc Watkins); de rájuk is rendre érvényes, hogy esendőségükön nem igazán tudnak túllépni. Még akkor sem, ha emiatt rajtuk lépnek túl.
Mindezek alapján az Újra szingli bár sok irányba tudna elindulni, sőt, fejlődni is, és még öt – egy idő után kifejezetten fájdalmas – évadot simán le lehetne róla húzni, mint azt a Szex és New Yorkkal tették annak idején – mégis, mondhatni, révbe ért.
Jól áll neki New York, a koktélpartik, a gyönyörű emberek hamiskás varázsa,
most megcsömörleni is nehéz volna benne.
Elhallgatnánk még pár lehetetlen történetet, mint az egy rendezvényen drag queenként való fellépese közben terápiás vendégét gátlástalanul kioktató pszichológusét, vagy a jól fésült priaposzét, aki visszakézből kapja elő a bekészített, izombénítóval töltött fecskendőt az éjjeliszekrényből, hogy „helyet csináljon magának”.
Már csak abban kell bíznunk, hogy a készítőknek lesz annyi bölcsességük, mint amennyi a szereplőknek nincsen,
és még azelőtt abbahagyják, hogy érdektelenségbe csap át a tétnélküliség, és elkezdjük a végét várni.
Újra szingli (Uncoupled), 1. évad, 2022. Rendezte: Andrew Fleming. Írta: Jeffrey Richman, Darren Star. Szereplők: Neil Patrick Harris, Marcia Gay Harden, Emerson Brooks, Nic Rouleau. Forgalmazza: Netflix
Az Újra szingli a Magyar Filmadatbázison.
