A Meteo a hazai pszichedelikus rockszíntér nagy ígéreteként indult, ennek megkoronázása volt debütáló lemezük, a Hayline, amit a KULTer.hu-n 2019 legjobb hazai albumának választottunk. Azóta szórványosan jelentek meg dalaik, amelyekből kiderült, hogy egyre inkább az elektronika és a hangzásbeli kísérletek érdeklik őket, és ezt erősíti meg a 3 év után megjelent, immár teljesen magyar nyelvű új lemezük is. A Turbulens Évekre legalább ennyire hatott még a ’80-as évek magyar underground világa is (Víg Mihály, Pajor Tamás, Xantus János), így egy igazán különleges stíluselegy született, amit élőben október 20-án, a Budapest Showcase Hub keretében tartott koncertjén mutat be a zenekar a Gödörben. A lemez dalait a frontemberrel, Rözge Maximmal veséztük ki.
Kifinomult Ember
Ennek a dalnak a szövegét még 2019-ben írtam a Bem Moziban. Az Eszkimó asszony fázik című filmet vetítették, én bent ültem a nézőtéren és írtam a verset, ami végig a filmben látottakra reflektált. Aztán később még a szöveget valamennyire hozzáigazítgattam a saját történetemhez. Akkoriban volt terhes a feleségem, ez is belekerült a képbe. Ő énekli ezt a dalt.
Ezt neki kell énekelnie, mert rólunk szól.
Magát a zenét két korábban komponált dalomból gyúrtam össze. Több száz ilyen befejezetlen daltöredék van a számítógépemen, amikből néha előhúzok egyet-egyet.
Futár
A lemezre a dalokat szavazás alapján válogattuk össze. Beküldtem a tagoknak kb. 15 egyszálzongorás demót, melyekből mindenki megjelölte az 5 kedvenc dalát. A legtöbb pontot kapott dalokat dolgoztuk ki közösen a lemezre. Ennek a dalnak a demója kapta a legtöbb pontot. Eleinte angol szövege volt, majd mikor megegyeztünk, hogy akkor ez egy mélyen magyar és hazai lemez lesz, újraírtam a szövegét.
Ételkiszállító biciklis futárként dolgoztam két éven át,
és a dal első sorai munka közben jutottak eszembe. „Az ázsiai lánynak a Zsolna utcában vajon könnyebb Istenben hinnie, mint a srácnak, akinek a Moszkva térről kell a lány ebédjét felvinnie.” Ez a Zsolna utca a Szent János Kórház mögött van, kb. 2 kilométerre a Moszkva tértől. Nem nagy távolság, viszont fölfelé kell végig tekerni. Nagyon kimerített ez az út, és emlékszem, azon gondolkodtam, mi a francért kell nekem ezt csinálnom, ezt a rettenetesen kimerítő, izzasztó tevékenységet. Majd láttam, hogy milyen szép házhoz érkeztem meg, és azon zsörtölődtem, hogy miért nekem kell felvinnem az ételt ennek a lánynak a budai palotájába, miért nem fordítva történik ez. Hát, nem hiszem, hogy erre van jó válasz, ezért már maga a kérdésfelvetés is értelmetlen, és a pillanatnyi indulatomból fakadt. Na mindegy. Az egyetlen dolog, amit elértem életemben, hogy nem lettem kommunista.
Prédikátor
A Prédikátor szövegét részben Pajor Tamás karaktere inspirálta. Ahogy ő beszél és mozog a színpadon, úgy nem csinálja senki más. Szerintem a magyar nyilvánosságban az övé az egyik legérdekesebb életút. Nagyon hálás vagyok azért, hogy az évek során jóban lettünk egymással. Egyébként a dal nem róla szól, hanem inkább
a halál kérdését próbálja nagyon távolról megközelíteni.
„Téged kitiltani innen már senki nem fog, ezen a helyen mindenki ismer.” Mintha egy éjszakai klubban kezdődne a történet, aztán ahogy zoomolunk kifelé, és tágul a kép, látjuk, hogy hősünk már elhagyta az általunk ismert világot. Úgy gondolom, hogy a halálról énekelni vagy verset írni alapvetően nem túl szerencsés dolog, mert ennél homályosabb téma nemigen létezik, és olyasmiről beszélni, amiről senki nem tud semmi biztosat, könnyelműségnek hathat. Azonban a hozzá készített videó humoros felütése talán kiegyenlíti valamennyire ezt a dolgot.
Internet
Az Internet című dal a virtuális ismerkedésről, vagyis inkább „ismeretlenkedésről” szól. Ennek készült el a legnehezebben a szövege. Már Pécsen voltunk a stúdióban, és fel kellett volna énekelni a dalt, de még nem állt össze a dolog, úgyhogy a végén a dalhoz írt 10 sorpárt leírtuk egy lapra, kivagdostuk a sorokat, feldobtuk a levegőbe, és ahogy leestek, olyan sorrendben lettek beszerkesztve a dalba.
Outernet
Ez egy instrumentális dal, ami az Internetnek lett az outrója, de korábban már játszottuk koncerteken. A Death Noise Clan című dalunknak volt eredetileg a levezetése, és mivel az Internet is meg a Death Noise Clan is C-dúrban van, ezért csak simán odajátszottuk az Internet végére.
Kettesben a Ketrecben
Ez a dal picit más megszólalásban megjelent korábban az Electronic Beats 2020-as pályázatán keresztül. A lemez dalai közül ez a legrégebben született dal. 2011 körül írtam, jóval a Meteo megalakulása előtt. A korábbi zenekaromnak, az Arthur Spooner Band repertoárjának ez volt az egyik törzsdala, akkor még P36 címen, angol szöveggel. Azóta átírtam a szövegét és újrahangszereltem. Amikor először hallottam 2020 februárjában a Kínában terjedő vírusról, és arról, hogy a kínai kormány miként kezeli a helyzetet, teljesen ledöbbentem. Egy barátom jött haza Kínából és mesélte, hogy karantén alá helyezték a lakosságot, és az utcán tartózkodó embereket a katonák „begyűjtik” platós katonai járművekre és elszállítják őket. Meg hogy háromnaponta hagyhatja el egy ember a lakását és akkor is csak a boltba mehet le, és hogy otthon ülnek az emberek a nappalijukban,
egy egész ország, és csak tévéznek meg piálnak.
Totálisan utópisztikus sztorinak hangzott, úgyhogy erről írtam ezt a dalt. Odáig nem terjedt el a fantáziám, hogy elképzeljem, másfél hónap múlva itthon is ugyanez lesz.
Elektrosokk
A TEDTalkson láttam egy pszichológus előadását, aki arról magyarázott, hogy a depresszióból való kigyógyulásában milyen sokat segített az amúgy befeketített és elég rossz PR-t kapott elektrosokk-terápia. Ezt nagyon viccesnek találtam, úgyhogy írtam róla egy dalt.
Ozymandiás Álma
Ez a Turbulens Évek intrója. A címe Percy Bysshe Shelley híres szonettjéből, az Ozymandiásból van.
Turbulens Évek
Erről a dalról nem nagyon tudok mit mondani. Ez került be utoljára az album dalai közé, és akik hallották a teljes lemezt, szinte mind ezt tartották a leggyengébb számnak róla, valamiért nekem mégis ez a kedvencem. Ez az a dal, ami a leginkább megérint.
A borítókép Sütő Anna fotója.