Kritikai városkép szemlélésre hív a Kastner és a girls can scan a Budapest Design Week alkalmából: október 16-ig lesz óriásplakát-kibeszélő, kelet-európai modernista építészeti kiállítás és neonreklám-mentés is.
A Budapest Design Week idén a Találkozások terei – építészet és design témájára reflektáló eseményekkel várja az érdeklődő nagyközönséget.
Olyan a város, amilyennek megéled.
Ehhez kapcsolódnak a Kastner kreatív ügynökség közösségi terébe október 16-ig szervezett programok.

A főszereplő a női építészek és urbanisták alkotta girls can scan.
A 2021-ben a Bercsényi Építész Szakkollégiumban alakult kollektíva a városi épületbontásokat látva gondolkodott el azon, hogyan hat a rendszerváltás után születettek generációjára az építészeti örökség, hogyan őrizhetők és újíthatók meg a városszövetbe integrálva a régi – akár lebontásra ítélt – épületek. Hisznek abban, hogy sok tanulható a régi épületek építészeti megoldásaiból, illetve kiemelten fontos számukra a közösségépítés, a közösségi élmény. A girls can scant Bakucz Júlia, Bánszegi Bíborka és Varga Lilla Luca építészek, valamint Kammermann Lilla urbanista alkotják.

Elgondolásuk közel áll a Kastner Kommunity csapatához, akik nem egy belvárosi helyre költöztették reklámügynökségüket, hanem Józsefvárosban értelmezték újra és újították meg az egykori Mézes Mackó cukrászda helyét. A Kastner Kommunity egyben közösségi tér is, ami szervesen integrálódik Józsefváros nyüzsgő közegébe, és ahol szívesen látják a kreatív szakembereket.

Ezért itt, a II. János Pál pápa téren működő kreatív közösségi tér és kávézóban, a brutalista stílusú, egykori BUVÁTI toronyház földszintjén mutatkozik be a girls can scan. A Budapest Design Week ideje alatt újra láthatóak itt a szocialista korszak hangulatát és kirakatversenyeit megidéző installációk.
Visszaköszön a neonreklámok korszaka is a Cső! neonmentők kétméteres, felújított Csemege neonreklámjával.
A girls can scan kiállítja Tripping on Modernist Monuments című anyagát, amely a 20. század épített környezetével és annak ma betöltött szerepével foglalkozik. A fotókiállítás egy olyan – külföldi tanulmányutak során látott – jó példákat bemutató anyag, amely közös gondolkodásra ösztönöz, és a régi épületek átalakításába, megújulásába enged betekintést.

A Kommunityben megvalósuló programsorozat keretében
október 12-én kerekasztal-beszélgetést tartanak az óriásplakát mint műfaj városképben betöltött szerepéről.
A Túlplakátolt város? című reklámipari kibeszélő során Vincze Miklós, a 24.hu újságírója veszi górcső alá a témát Erő Zoltánnal, Budapest főépítészével, az urbanista blogról ismert Zubrecki Dávid tájgazdálkodási mérnök, újságíróval és a házigazda Tóth Andreával, a Kastner ügyvezető kreatív igazgatójával.

A Budapest Design Week zárásaként október 15-én live DJ-s, laptopos közösségi irodázással és meghosszabbított nyitvatartással várják az elkötelezett munkavállalókat a közösségi térben.
A Budapest Design Week alatt a Kastner Kommunityben Patkós Luca a Cső Neon Budapest-projekttel, a Fuzzy Earth Gedeon Teklával és Sebastian Gschanesszel állít ki, valamint Offra Flóra és Zöller Enikő diplomamunkáját is megtekinthetik a látogatók, ahogyan az Építész Szakkollégium kiállítását is.
Borítófotó: Fortepan.