Nyúltak vajon a Radioheadtől? Miért csak most mertek bevállalni egy dalt Nina Simone-tól? Milyen dalt lehet írni a 2020-as évről, és mi minden mellett szeretnének alkotóként nyíltan kiállni? Szeptember végén jelent meg Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint belga ritmusszekcióval kiegészült kvartettjének új, szokás szerint kiváló lemeze, amit élőben november 22-én a Müpában, írásban pedig itt, a KULTer.hu oldalán mutatnak be részletesen.
Transition
Harcsa Veronika: Nagyon szeretem, ha egy albumon nemcsak különálló dalok vannak, hanem egymáshoz is kapcsolódnak valahogy. Ezt a dalt eredetileg két másik szám közötti átkötőnek szántam, ezért lett a címe Transition, csak időközben mégis kinőtte magát egy teljes egésszé. Később írtam hozzá szöveget, akkor már abból kiindulva, hogy mi mindent jelenthet a transition szó. A szöveg a két ember kapcsolódásakor megélt átváltozásról szól, ahogy megváltozunk a másikkal való egyesüléstől, érzelmi és erotikus értelemben.
This Time
Gyémánt Bálint: Nagyon régen íródott már úgy közös dalunk, amihez én írtam a kíséretet. Talán dallam is készült hozzá, de Veronika kifejezetten beszédszerű, történetmesélős éneklése egy teljesen új szintre emelte a zenekari kíséretet. Nagyon furcsa érzésem van vele kapcsolatban, mivel néha kifejezetten embert próbáló együtt lenni az egész zenekarnak azon a néhány találkozási ponton, de
nekem mégis nagyon sok szabadságot ad a kompozíció.
H.V.: Számomra is nagy szabadságot jelent ez a dal azzal együtt, hogy a ritmikai játéka egyáltalán nem egyszerű. Nem írtam konkrét énekdallamot, csak egy sodró szöveget, amivel improvizálok a kíséret fölött, így ennek a dalnak végtelen sok megszólalása lehetséges. A felszabadultságról szól, ahogy megszabadulunk a megfelelési kényszertől és az irigységtől, és helyükbe az önazonosság és a rácsodálkozás lép.
About Time
H.V.: Ez lett a lemezünk címadó dala, nem véletlenül. About Time, vagyis eljött az ideje a dolgoknak, egy nagyobb fokú tudatosságnak és felelősségvállalásnak.
El kell kezdenünk közösségként gondolkodni, és megélni a szolidaritást.
Bálinttal mindketten idejét érezzük kiállni olyan, számunkra fontos dolgok mellett, mint a környezetvédelem, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése vagy a pedagógusok megbecsültsége. Ezt már nemcsak magánemberként, hanem alkotóként is képviseljük.
Gy.B.: A telefonomra rögzítettem azt a 13-as groove-ot, ami az alapja a dalnak. Emlékszem, Veronikánál tartottunk ötletelős próbát, amin mindenki megmutatta, hogy miken dolgozik mostanában. Végül a teljes forma kialakulásáért már ő felelt, szerintem rendkívül illik ez a dal a kvartettünkhöz, de duóban is hatalmas móka játszani.
H.V.: Imádtam azt a 13-as groove-ot, és mondtam, hogy próbáljuk léptetni másik hangnembe is, aztán ráültettem egy dallamot, és már csak a szöveg hiányzott. A páratlan lüktetés nagyon passzol a tartalomhoz, hiszen egyrészt energikus, másrészt nem lehet hátradőlni, nem vagyunk nyugvóponton.
Blood Turns
Gy.B.: Egy nagyon személyes élményemből született ez a dal. A Blood Turns ráadásul a munkacím maradványa. Az édesanyámra emlékeztet mindig, akit nem sokkal azután veszítettem el, hogy ezt megírtam. Nagyon szeretem, ahogyan Veronika hozzányúlt az egészhez. Szuper a szöveg is, amit írt rá, és mindig öröm kísérni gitáron, ahogyan elénekli.
2020 Highs
H.V.: Ezt a lemezt 2020-ban rögzítettük, és az ismert események miatt másfél évet csúszott a bemutatása. A 2020-as év mellett nem lehetett úgy elmenni, hogy ne szóljon róla egy dal, annyira mellbevágó volt. Hide the Pain Harold mosolyával az arcomon írtam, kizárólag a jó dolgokról, hogy milyen ropogós kenyeret sütök, vagy hogy
milyen rugalmassá tett ez az időszak.
Gy.B.: A lemez számomra egyik legenergikusabb darabja, mindig mosolygok, amikor játsszuk. Valószínűleg, mert az egész dal nem titkoltan egyfajta szatíra.
Where Do I Go
Gy.B.: Ez volt a lemez egyetlen gitárszólója, ráadásul nagyon különleges számomra, hogy egy kompozíció a hangszeres improvizációval kezdődik. Nagyon izgalmas feladat volt az első pillanattól elkezdeni felépíteni valamit, minden előzmény nélkül, és úgy rátérni a megírt, dalszerű részekre. Veronika fejében megfogalmazódott a gondolat, hogy
mi lenne, ha írna a rögtönzött gitárszólóra szöveget
és együtt énekelné a gitárral. Nagyon izgalmas feladat, minden tiszteletem, hogy ezt ilyen színvonalon képes volt kivitelezni. Az igazat megvallva még nekem is nagy kihívás volt utólag megtanulni újra a saját gitárszólómat, hogy azt élőben újra meg tudjuk szólaltatni. (nevet)
H.V.: Ebben a dalban az elme csúszkál az ámokfutó őrület és a kitisztuló tudat között, tiszta pillanatokban újra és újra megkérdőjelezve, hogy merre tart, merre is indult. Nekem ez a lemez egyik katarzisa.
Plain Gold Ring
Gy.B.: Egyik nagy kedvencem a lemezről, lehet, mert egyedül itt nem vagyunk szerzők… (nevet)
H.V.: A stúdióban az ezt követő Out of Sighttal egyben játszottuk fel, úgy is érdemes hallgatni.
Egy ideje motoszkál bennem egy Nina Simone-lemez gondolata,
eddig mégsem vágtam bele, mert túl ikonikus az eredeti dalok megszólalása ahhoz, hogy érdemben hozzá lehessen tenni. Ezt a dalt mégis bevállaltam kissé átharmonizálva.
Out of Sight
H.V.: Londonban jártam Liz Nielsen képzőművész kiállításán, aki egy közös ismerős révén maga vezetett végig minket a tárlaton, és alapvetően az ő képei inspirálták ezt a dalt. Liz nagyon különleges technikával készít pozitív fotókat, vagyis nem a negatívat hívja elő, hanem egyenesen a fotópapírra alkot, konkrétan fénnyel fest. A módszere részleteit titokban tartja, szabadalmaztatta is. A lényeg, hogy különféle anyagokat és filtereket állít a papír elé az útba, majd egyszer felvillan a fény, és a fotópapíron csodálatos minták jelennek meg, semmihez nem hasonlítható, erősen szaturált színekkel.
Álomszerű tájképek ezek,
igazi színorgia és asszociációs bázis, amit igyekeztem akkordokban és a keverés során a hangomra varázsolt oktáver által visszaadni. A dal videoklipjében már elszakadtunk ettől az inspirációtól, és a kietlen tájban egy bokrot ültetünk el, mintegy elkötelezett gesztusként. Eszköztelenül is próbálva tenni azért, ami nekünk fontos.
In A Scent
Gy.B.: Egy Aaron Parks-darab inspirálta ezt a dalomat. Viszont annyira távol került a kiindulópontjától, hogy a múltkor minden igyekezetem ellenére sem találtam meg, hogy melyik dal is volt az, amiből erre asszociáltam. Az egyetlen mű a lemezről, amit még nem tudok fejből, bolond harmóniakör… (nevet)
H.V.: Állítólag a szaglásunk képes a legtöbb érzelmet gerjeszteni az érzékelések közül, és talán éppen ezzel összefüggésben, az illatokra emlékszünk a legtovább.
Ilyen illatélményből született ez a dal.
Tenacity
Gy.B.: A többiek szerint ez egy Radiohead-nyúlás, szerintem nem. Ki tudja megmondani, hogy melyik dalra gondolnak a többiek?
H.V.: Valóban, én és Antoine, a dobosunk is rögtön az egyik Radiohead-dalra asszociáltunk, amikor elindult a gitárriff Bálint dalában, de aztán a fődallam és a váltások teljesen más irányba viszik a kompozíciót. A szöveg a kitartásról szól, és
egy szorongásos pillanatban akartam kapaszkodót teremteni vele.
Amikor Bálint írja a zenét, nem mindig könnyű a dolgom, mert a dallamok sokszor egyáltalán nem énekszerűek, de ha egyszer ráérzek, akkor nagyon szeretem a sodrásukat.
In a Dozen Fortnights
H.V.: Szerettem volna egy igazi nyugvópontot a lemezen, egy minimalista, akusztikus dalt, hát ez lett az. A szöveg írásakor nem tudtam eldönteni, hogy altatódal legyen vagy egy óda a barátsághoz, úgyhogy a végeredmény
egy altatódal a barátoknak.
Az album zárószámaként a stúdióban one mic sessionként rögzítettük, vagyis egyetlen mikrofont álltunk körül négyen, és a hangmérnökünk, Dexter megnyomta a piros gombot, ennyi.
A borítókép Nagy Eszter Fruzsina fotója.
