A fiatalságom
A fiatalságom él és virul.
Mindenre magyarázat, úgy, hogy valójában semmit sem magyaráz meg.
A fiatalságom néha kibont egy cidert, letapogatja az üvegről a jéghideg párát,
és beleiszik, hogy érezze magát.
A fiatalságom visszajáró ötforintosokból vesz meg egy csomag rágót,
és hiába törvényes fizetőeszköz az ötös, a pénztáros dióhéj-homlokkal mered rá.
A fiatalságom Barbie-rózsaszínre festi a körmeit, aztán meg boszorkányfeketére,
és csíkos harisnyát hord platformos bakanccsal.
A fiatalságom ideges, ha már megint alá kell íratnia egy papírt a törvényes képviselőjével,
de ha nem írják alá, kicsoda, már idegennek hat számára az, akit a tükörben lát.
A fiatalságom szorong, ha arról van szó, hogy nincsenek barátai,
ha péntek este buliban a helye, de ő nincs a helyén.
A fiatalságom szilvás tea illatú és száraz, mint egy teljes kiőrlésű kakaós csiga,
az élményeket pedig oldalszámban számolja.
A fiatalságomat néha öregségnek nézik, ha rossz szemmel nézik,
ezért gyakran azt kívánja, bár ne néznének rá sehogy.
A fiatalságom vad, üvöltő, csapongó, heves, zokogó, magától mindent eltaszító szörnyeteg,
melynek csupán védelemre van szüksége.
A fiatalságom egyetemre akar menni, párt szeretne, jó állást, erasmust, csillogást, életet,
pedig egy ölelés is éppen elég lenne neki.
A fiatalságom fülsiketítő és idétlen kamaszvihogás
és szürke semmiérzés, amiről senki nem beszél.
A fiatalságomat mindenki megérti, mert mindenkinek volt valaha fiatalsága,
de a legtöbb emberé már csak lábtörlő a ház előtt, sáros cipőtalpak fogkeféje.
A fiatalságom csalfán csilingelő csengettyűk eszményi kacagása a társadalom fülében
sírás helyett.
A fiatalságom gyermekmosolyba bújtatott szorongás,
és megkönnyebbült, gondtalan puhaság.
A fiatalságom labirintus a magamra találás helyett,
szabadságnak keresztelt burok.
A fiatalságom lassan ketyegő másodpercek
és rohanó órák keringője.
A fiatalságom megszakad a tennivalókban,
a fiatalságom unatkozik.
A fiatalságom érkezés
és várakozás.
A fiatalságom csillogó, fekete
űr világok között.
szeptember
igazán nem számít miért és meddig maradtunk
egy szobában két lábszagot szagolva
a kiégett neoncső alatt távoli gépzúgás
hangjára verve a billentyűzetet szerinted
vastagok az ujjaim pedig ilyet nőnek
férfi nem mond soha főleg ha imponálni akar
ha férfi vagy felejts el ujjakat meg idomokat
nézni ami a szem előtt van csak megfog
a belső az ami megtart vagy hogy van ez nem is
tudom hogy téged a lábszag sem ijeszt el
meg hogy elipszilonnal írtam le először az egyik szót
aztán kitöröltem lehet mégiscsak megijednél kicsit
ahogy én mikor megláttalak a négyes
hatoson az ajtó mellett balra barna
cipőd kopottsága és kocsmaszagod taszított
vonzott ahogy az egyetem előtt tövig szívtad
a cigit a fogad között szorongattad a rágót
kilóra mérted a köteteket és görög mitológiáról
beszéltél a forgalom szülte steril büdös
zajban egyedül te értettél velem egyet abban
hogy a politikánál még a seggvakarás is
hasznosabb együtt a könyvtárban segget vakarni
Tandorit olvastál én püföltem a billentyűzetet
odaadtad a pulóvered amit akkor már több hete
hogy mit össze nem hordtál megáll az ember
esze nesze nem is érdekellek csak a pulóverem kell
ma is eljöttél pont mikor én is odaadtad
a pulóvered azóta sem mostad ki
rájöttem csak ebben a büdösben tudok igazán
jól irodalomtörténetet olvasni
tegnap megmostam a hajam most újra
cigiszagú a levegő ahogy rágyújtasz az ablakban ülve
a koszos bakancsod ott lóg kint a
semmiben sem érezzük jól magunkat
bölcsészkarra járunk és mégsem leszünk tanárok
senki sem érti mindenki
kérdez és ha hússzor is akkor sem tudjuk miből és hogyan fogunk
megélni és azt sem hogy mennyit fogunk
keresni valami nyugodt helyet és átvészelni
a státuszszimbólumok záporát az ablakon
túl a bakancsod talpa alatt a forgatagban
szétrobbannak az aszfalton az elválásoktól nehéz cseppek
hideg a pulóvered szöszeiben megülő eső és még vizes
a hajam megmostam reggel tudod
érzékeny a torkom már fáj
végre elnyomhatnád a csikket és becsukhatnád
az ablakot nem akarom elhagyni onnan jön
a fény kialudt a neoncsőben a múlt héten
holnap is van nap még zárás után maradunk
kicsit távolabb állunk a szaktársaktól aztán beülünk
egy beülősbe itt már nem vesszük le a cipőnket
mint a könyvtárban nem illik Otis Redding megy
a rádióban a barista lány műkörmös kezével
forgatja a bögrét és a habba szívet
rajzol.
Borítókép: Unsplash
