A debreceni kulturális és tudományos élet minden jelentős szereplője részese lesz az Irodalmi emlékévnek 2023-ban – olvasható a város közleményében.
Puskás István alpolgármester úgy fogalmazott, „2023 egy sor olyan évfordulót hoz a naptárba, ami számunkra és a magyar kultúra számára fontos lehetőség arra, hogy ne csak megemlékezzünk a magyar kultúra nagy múltbéli teljesítményeiről, ne csak a történeti gyökereinket, hagyományainkat tekintsük át, hanem ezeket a nagy életműveket az élő, jelenlévő módon mutassuk majd meg”.
Elmondta, a jövő évben ünnepeljük
Petőfi Sándor és Madách Imre születésének 200. évfordulóját, továbbá 2023-ban lesz a Himnusz születésének bicentenáriuma.

Különböző pályázatokon és programokon keresztül
az irodalmi emlékév a város lakosságának legnagyobb részét próbálja majd megszólítani,
a kulturális intézmények közül a Méliusz Juhász Péter Könyvtár és a Déri Múzeum is bekapcsolódik.
Vitéz Ferenc, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) rektorhelyettese négy pontban foglalta össze a jövő évre vonatkozó terveiket. Elsőként a jövő év tavaszán tizenötödik szemeszterébe lépő DRHE Szenior Akadémiát említette, ahol négy-öt előadást a jeles évfordulóknak szentelnek. Másodikként a Scientia ac Educatio tudományos konferenciáról szólt, ahol az intézményi kereteket kiszélesítve várnak előadókat. Harmadikként kiemelte, hogy az emlékévhez kapcsolódva a Mediárium című társadalmi, egyházi és nevelési folyóiratba több tanulmánnyal készülnek, végezetül pedig, hogy az egyetemi hallgatók és a középiskolás diákok számára esszéíró pályázatot hirdetnek a jeles évfordulókhoz kapcsolódva.

Kovács Béla Lóránt, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár igazgatója szerint „Csokonai, ő sajátunk, debreceni, ő elsősorban a költészeti fesztiválhoz és a költészethez kapcsolódóan tud megjelenni, illetve azért zeneként is érdekes. A Himnusz 200-ra szeretnénk más társintézményeinkkel, például az Országos Széchenyi Könyvtárral közösen készülni, hogyha a lehetőségeink megengedik a jövő évben.” Kiemelte, hogy
Borbély Szilárd jövőre lenne 60 éves és a Térey Könyvünnepen ezt szeretnék tematizálni.
A Tiszántúli Református Egyházkerület (TTRE) az irodalmi emlékévben a nagy évfordulók közül leginkább Csokonaiéra koncentrál, aki 2023-ban lenne 250 éves. Mint Fazakas Gergely, a TTRE presbiteri főjegyzője elmondta, a középiskolás diákok bevonásával konferenciát is szerveznek.
Forrás: MTI, borítókép: Indafotó