Üzemzavar
Ott állt a lift, de nem világított a nyíl.
Le vagy föl, kérdeztem. Honnan hívtalak el,
emelkedsz vagy süllyedsz. Csak
nyújtotta a kezét, nyújtottad a kezed,
hogy táncoljunk, de nem pörgött a bokám.
Szűk a mozgástartomány, nem hajlok
rá az ujjaidra, bele a nyakadba,
mint abban a mosolygós, időtlen évben.
Mások együtt maradtak, inkább most válnak,
vagy akár unokát várnak.
Felkerestél, hogy tetszem-e még.
Az apja lehetnél annak a régi lánynak,
felhívnál hajnali kettőkor, ne csináld,
ne őrülj meg, pohosan ülne a sör a szádon.
Hogy hiányozhat valaki, aki huszonöt
évig el volt veszve, hogy veszhet el megint,
aki itt van. Sorvad az év,
csak úgy tesz, mintha telne,
hirtelen harap a reggel. Van
egy barátnőm, aki szerint elérjük
azt a kort, amikor már guglizzuk,
mi a szerelem. Amikor minden szerető
csak katalizátor. Azt is mondja
ez a barátnőm, hogy sok madár
a saját köpetéből építi a fészkét,
nem kell nekik a tegnapi zálog.
Én csak azt tudom, hogy felfal a tükör,
ha a te szemeddel nézem, a régivel,
az újjal. Talán még
a testemen kívül is van fészek,
vagy torony, egy Donauturm.
Kileng a lift a vihar miatt, lassul.
Borítókép: Unsplash