Meghalni, testvérek, a világért
Az ablak sárga reflektorfényében
ülünk, a művészet és háború
frontjain értünk halnak. Közel
az álom ideje, már csak az
eső pergő lövedékeire várunk,
a halál, amiről menetelés közben
szólt az ének, bíborfényű, apró
villanás. Elnyűtten ülünk
a fedezék forró gyomrában és nem
akarunk meghalni sem az írekért,
sem Vietnámért, sem a pártért.
A kemény ősz árkot váj
a szív céltáblájába, dúdolunk
halkan: előre, világ ifjai,
az ablakban száraz
reggel lóg, az év elcsöppen, akár a nyál.
Szaggasson már keresztül minket egy
repesz, hadd hullassa ki a gránátot
a gyűrött száj.
Fordította: Priszlinger Tamás
Borítókép: Unsplash
