David Cronenberget sokáig a testhorror mestereként ünnepeltük, azonban bő két évtizedre elhagyta ezt a zsánert, hogy A jövő bűneiben visszatérjen hozzá. Ám ez a visszatérés inkább hat kísérletnek, semmint egy vérbeli Cronenberg-filmnek.
David Cronenberg kanadai rendező a hetvenes évek közepén csinált magának hírnevet rendkívül egyedi stílusú és világlátású horrorfilmjeivel (Paraziták, Veszett, Porontyok) amelyek a felszínen gyomorforgató alkotások nem csak azért, mert véresek, hanem mert a test torzulásai állnak a történeteik centrumában. Ugyanakkor
Cronenberg művei korántsem öncélúak, komoly drámák mennek végbe bennük, sőt rendre komoly társadalomkritikát fogalmaznak meg.
Az Agyfürkészők és a Videodrome a médiát és a politikát célozza, A légy egyszerre taszító és könnyfakasztó tragédia egy ambiciózus tudósról, akinek balul sül el az egyik kísérlete, majd mutációja miatt istent akar játszani, hogy végül a legnyomorultabb szörnyeteg módjára végezze – az elemzők szerint ez a film a rákbetegségre és az AIDS-re is reflektál. A Meztelen ebéd a függőséget, a Karambol a szexualitást elemzi, az eXistenZ pedig az ugyanabban az évben, 1999-ben bemutatott Mátrix csavarosabb, komplexebb és zsigeribb változata.
Persze Cronenberget kései, visszafogottabb, más műfajú filmjeiben (Erőszakos múlt, Térkép a csillagokhoz) is az egyre kaotikusabb társadalom és az egyre sötétebb, illetve kiüresedő emberi lélek érdekelte. A jövő bűnei már a paradigmaváltás előtt, a 2000-es évek elején elkészülhetett volna, de Cronenberg végül félretette a projektet, így mondhatni
megkésett testhorror lett, ami persze aktuális témákkal foglalkozik, ám ezt nem túl összeszedetten teszi.
A jövő bűnei, mint azt címe is jelzi, valamikor a jövőben játszódik, amikor az ember az evolúció következő fokára lép, különféle mutációk indulnak el nála. Vannak, akik nem éreznek többé fájdalmat, képesek a veszélyes műanyagokat is elfogyasztani és megemészteni, illetve a betegségekre immunisakká válnak. Saul Tenser élet- és üzlettársával, Caprice-szel ezt használja ki. Előadóművészek, akik egy speciális gép segítségével tulajdonképpen nyilvánosan végeznek élve boncolásokat mint művészi performanszokat. Ennek keretében Saul plusz szerveit fedi fel és távolítja el Caprice, mivel
a férfi szervezetében időről időre kifejlődnek új szervek, amelyek viszont veszélyesek lehetnek, ha tartósan a testében maradnak.
Előadásaikra többen is felfigyelnek, köztük a Nemzeti Szervhivatal munkatársa, Timlin, akiben szexuális vágy ébred Saulék bizarr performanszai hatására, valamint Lang, aki műanyaggal táplálkozik, és szeretné, ha a felesége által megölt kisfiát nyilvánosan felboncolnák, mert szerinte a műanyagevő gyermek a bizonyítéka, hogy az ember valóban továbbfejlődött.
A nem túl jó bőrben lévő Saul és Caprice azonban hezitálnak, mivel nem akarnak belekeveredni a politikába.
A jövő bűnei sok szempontból hamisítatlan, régivágású David Cronenberg-film.
Egyrészt a rendezőre jellemző motívumok, díszletek, maszkok ebben az alkotásban is megjelennek. A speciális boncoló gép és annak a távirányítója maguk is organikus hatásúak: előbbi úgy néz ki, mint egy hatalmas belső szerv, leginkább egy szív vagy egy anyaméh, míg utóbbi egy nagyra nőtt lárva benyomását kelti. A többi technológia is hasonlóan bizarr, így a különleges szék, ami az étkezési nehézségekkel küzdő Saul emésztését segíti olyan, akár egy csontsovány földöntúli lény, ami körbe öleli a használóját.
Természetesen Cronenberg nem köntörfalaz, közelképeken mutatja meg a boncolásokat, a performanszokat és a perverz szexuális aktusokat, illetve a szexet helyettesítő szadista játékokat, mert ebben a világban a fájdalom privilégium, így aki még érez ilyet, annak számára egy döfés vagy egy nyílt seb „izgatása” erotikus örömszerzéssel ér fel. A kapcsolódó díszletek és maszkok briliánsak, kell tehát az erős gyomor ehhez a testhorrorhoz is, és egyébként a rendező nem riad vissza az explicit meztelenségtől sem, ami részben indokolt (a főhősöket játszó Viggo Mortensen és Léa Seydoux válnak meg ruháiktól, hogy karaktereik ellentmondásos kapcsolatát árnyalják), részben inkább öncélú, nem tesz hozzá a cselekményhez.
Öncélúsággal ugyan vádolható A jövő bűnei, de azzal nem, hogy ne lenne a gyomorforgató és perverz jelenetei mögött értelem és tartalom.
Közel sem olyan következetes és mesterien kidolgozott azonban a film társadalomkritikája, mint a Videodrome-é vagy A légyé, sőt kifejezetten szájbarágós szimbólumokkal, túl direkten közli ezt David Cronenberg.
Ám nem is Cronenbergről lenne szó, ha nem éppen az aktuális globális problémára reflektálna A jövő bűnei. Egyszerre groteszk és szatirikus kommentár, hogy Lang, kisfia és a mögöttük álló evolucionista csoport műanyaggal, sőt veszélyes műanyaggal táplálkoznak, amelyet csokiszeletre emlékeztető snackként fogyasztanak el. Meglehetősen amatőr húzás, hogy a direktor még el is magyaráztatja Langgel, hogy miért találták ezt ki: azért, mert a Földet elárasztotta a műanyaghulladék, ami mindenbe beépült. Nem is olyan távoli probléma ez annak tükrében, hogy az ivóvízben és az óceánok egyes részein is kimutatható a mikroműanyag, ami lassan megöli az élővilágot, ha az nem alkalmazkodik hozzá.
A jövő bűnei didaktikus és keserűen ironikus figyelmeztetés arra, hogy hacsak nem esszük meg a műanyagot, az fog felzabálni minket.
David Cronenberg műve sokrétű, illetve inkább sokoldalú, mivel egyik felvetett témáját sem képes kellő mélységben és profizmussal elemezni. Sokoldalú, mert a globális ökológiai válság mellett a testiséggel és az emberi érzelmek, vagy ezek hiányának a problémájával is foglalkozik.
A nyolcvanas években, amikor a Videodrome és A légy is készültek, a testkultusz bűvöletében éltek a nyugati fogyasztói társadalmak. Ez utóbbi filmben kifejezetten fontos motívum, hogy Jeff Goldblum tragikus sorsú főhőse azt követően, hogy a teleportálás révén DNS-szinten egyesül egy léggyel, eleinte szinte szuperhősnek érzi és gondolja magát, mert hatalmas erővel bír, gyors, egy idő után még falat mászni is képes – hogy a cselekmény második felére gyakorlatilag lerohadjon róla az emberi hús. Ezzel
David Cronenberg mintegy görbe tükröt tartott a test bűvöletében élő embernek,
akik a veszélyes szteroidoktól sem riadtak vissza annak idején.
A jövő bűneiben már nem elég maga a test, a „belső szépség” feltárása Saul és Caprice célja, és Kristen Stewart Timlinje találja ki Saul egyik performansza után a mottót, hogy „A sebészet az új szex” (ez utalás egyébként a Videodrome-ra, amelynek jelszava az „Éljen az új hús!”). A sebészet az új szex abban az értelemben is, hogy
a nemi úton történő örömszerzés ebben a világban már nem feltétlenül vágykeltő,
tulajdonképpen bárkin és bármelyik testtáján keletkezhet „vagina”, azaz seb, egy kvázi „péniszként” funkcionáló szike révén. Gyomorforgató és horrorisztikus, mégis végtelenül szatirikus-ironikus motívum ez. A légyben a test emberfelettivé válása okozott szinte euforikus élményt a főhős számára a testkultusz korszakában. Az eXistenZ-ben a véget nem érő videójáték, az egymásba fonódó virtuális valóságok értek fel kvázi szexuális élménnyel azokban az években, amikor a digitális kor hajnala virradt fel. A jövő bűnei jelenünkről már azt állítja, hogy
sem a realitás, a hagyományos testiség, sem a virtuális világok nem okoznak igazi eufóriát, ezeknél sokkal erősebb ingerekre van szükség,
hogy az ember reprodukálja a hagyományos testi kontaktus okozta örömöket. A fájdalom és a másik testébe való behatolás, a turkálás a szervei között ilyen. Ám A jövő bűnei azt a kérdést is sugallja, hogy vajon mi jön ezután? Mi lesz, ha már ezek sem lesznek elég erős ingerek az ember számára, aki az „evolúció következő fokára” lép?
David Cronenberg művének ezzel a témával és az ökológiai cselekményszállal kapcsolatban is az a nagy felvetése, hogy
evolúció-e az, ha az ember műanyagot eszik, ami őt magát is felemészti,
illetve az emberi kapcsolatok olyannyira kiüresedtek és sivárrá váltak, hogy csak a fájdalom és a test belsőségeinek a feltárása vált ki bármilyen érzelmet. A jövő bűneit tehát nem érheti az a vád, hogy ne feszülne szét komoly gondolatoktól, azonban ezeket a gondolatokat David Cronenberg filmje csapongva közvetíti. Az alig több mint másfél órás játékidőben túl sok a karakter és a cselekményszál, Cronenberg túl sokat markolt, illetve nem tudja közel sem olyan mesterien elegyíteni a vezértémáit, mint azt fénykorában tette.
Feleslegesen tereli el a figyelmet az egyik rendőrkarakter, akivel Saul homályos dialógusok formájában kommunikál, és akinek a főhős elvileg segít egy nyomozásban. Valójában Saul inkább passzív, szemlélődő antihős, semmint aktív, cselekvő hős. Ugyanígy érthetetlen, miért kellett beleerőltetni ebbe a történetbe a két rejtélyes nőt, akik fúrógépekkel gyilkolnak, ráadásul valójában csak a cselekmény második felében kezdenek el igazán akcióba lendülni, előtte csak triviális helyzetekben láthatjuk őket (például ők is meztelenkednek indokolatlanul).
Általában véve nem jók a film arányai.
Lang és kisfia elvileg kitüntetett fontosságú, gyakorlatilag rendkívül lassan ér össze ez a szál Sauléval, amelynek oka éppen az, hogy túl sok a töltelékjelenet és a karakter, A jövő bűnei ezért erősen dezorientált. Ezt meg is sínyli Kristen Stewart alapvetően érdekes, és a színésznő által profin eljátszott Timlinje, akinek kezd kibontakozni egyfajta bensőséges kapcsolata Saullal, de ez inkább elsekélyesedik, és a nőre ráerőltetődik egy olyan dramaturgiai funkció, ami meglehetősen mesterkéltté teszi az egyik végső fordulatot. A zárójelenet pedig meglehetősen esetleges, nincs eléggé megalapozva.
A jövő bűnein érződik, hogy David Cronenberg már nem az igazi, persze tegyük hozzá, idén már ő is a nyolcvanadik életévébe lép, tehát nem is várható el tőle, hogy ugyanazzal a lendülettel és érzékenységgel vesse bele magát a filmkészítésbe, mint fiatalon.
A színészek ellenben magas színvonalú alakítást nyújtanak.
Viggo Mortensen kiválóan jeleníti meg Saul ellentmondásosságát: külső megjelenésében (fekete csuklyában és maszkban jár-kel) egy gurunak, sőt különleges adottságával valamiféle istenségnek tűnik, mégis rendkívül esendő, betegeskedő figura, amit Mortensen az állandó krákogással nyomatékosít. Léa Seydoux is zseniális Caprice-ként, aki egyszerre hisz és kételkedik is a bizarr művészetben, mivel még benne is pislákol valami a régivágású emberből, nem tudja teljesen érzelemmentesen felvágni párját és nem tartja etikusnak a kisfiú nyilvános boncolását sem. Kristen Stewart is újfent remek a szégyenlős és mániákus, visszafogott, de szexuálisan frusztrált Timlin szerepében.
A jövő bűnei tehát sok izgalmas témát és elsőrangú színészt vonultat fel. Kár, hogy
Cronenberg mint a történet megalkotója és a cselekmény formálója nem tudta velük tartani a lépést.
Így Julia Ducournau Cannes-ban díjazott Titánja marad az utóbbi évek legjobb Cronenberg-filmje, amit nem David Cronenberg készített.
A jövő bűnei (Crimes of the Future, 2022). Írta és rendezte: David Cronenberg. Szereplők: Viggo Mortensen, Léa Seydoux, Kristen Stewart, Scott Speedman, Welket Bungué, Tanaya Beatty, Nadia Litz, Don McKellar. Forgalmazó: ADS Service.
A jövő bűnei a Magyar Filmadatbázison.
