Csokis croissant és gőzölgő kávé: így néz ki egy ideális amerikai reggeli. Legalábbis, ha a Tiffany kirakata előtt álldogáló Audrey Hepburnnek hiszünk. Aki látta az Álom luxuskivitelben című filmet, annak kissé meglepő lehet, hogy a Radnóti Színház színpadán Sodró Eliza Holly Golightly-ja még véletlenül sem eszik ilyesmit.
Truman Capote 1958-ban írta meg Breakfast at Tiffany’s című kisregényét, amiből 1961-ben készítették el a nagy sikerű filmet Audrey Hepburn főszereplésével. Míg előbbi realisztikusan ábrázolja Holly Golightly sorsát, addig utóbbi kissé idealizálja az eredeti történetet.
A Radnóti Színházban bemutatott Álom luxuskivitelben Capote írását veszi alapul, mégis a film és a kötet közé helyezi magát.
A kérdés, megtalálja-e az arany középutat? A darab magyarországi ősbemutató, korábban itthon még nem állították színpadra, így érthető módon az alkotókon nagyobb volt a nyomás, ám szabadabban mozoghattak, mintha egy jól begyakorolt Shakespeare-rel álltak volna a közönség elé. Ez kifejezetten jó hatással van a történetre. Ahogy jó döntés az is, hogy elsősorban a regényből dolgoznak. Nincs habos-babos rózsaszín köd, sírva egymásra találás. Szerelem és szabadságvágy van, kitekert romantikus sztori nélkül.
A történet nem bonyolult: Holly Goligthly egy fiatal, öntörvényű, szabad lány, aki keresi a jobb életet, de valahogy sosincs szerencséje. Jóhiszeműen WC-pénzből és börtönlátogatásokból (valamint némi pluszból) tartja fent magát, mígnem egyszer csak közvetlenül fölé költözik egy szegény író, akit Holly a bátyja után Frednek nevez el. A filmmel ellentétben a színpadon sosem tudjuk meg, mi a férfi valódi neve.
A lány kérői csakis gazdag szélhámosok lehetnek, egy írónak esélye sincs.
Nem kérdés, mit akar a férfi: a nőt. Na de mit akar a nő? Reggelizni a Tiffanyban és boldogan, gazdagon élni, amíg meg nem hal. Lehet egymás mellett két ennyire különböző ember? És ha igen, vajon meddig? Leginkább ezekre a kérdésekre keresi a választ Valló Péter rendezése.
A darab önmagában is erős, nem kell túlságosan átformálni, ha be szeretnénk mutatni, viszont érdemes tisztáznunk a motivációinkat. Miért ez a darab? Miért most? Mit akarunk vele mondani?
Ezekre a kérdésekre nem kapunk választ, a rendező mintha átsiklott volna felettük.
A történet lehetne aktuálisabb, például ha az egyre népszerűbb nyitott kapcsolatokra vagy a rohanó, egymás mellett elhaladó emberekre gondolunk, de nem az. Megmarad egy mesének, amit ugyan jó nézni, mégsem tudunk teljesen elvonatkoztatni a kérdéstől, vajon miért nézzük.
Pedig szépen felépített karakterívekről van szó: Sodró Eliza Holly-ja tudja, mit akar, és ezért tesz is. Korántsem annyira naiv, mint az Audrey Hepburn alakította karakter, de ezt egy percig sem tudjuk a szemére vetni, mert az egyik pillanatban sajnáljuk, a másikban képesek vagyunk szurkolni neki, hogy elérje, amire vágyik, még akkor is, ha ez morálisan kissé eltér a megszokottól.
Számára talán nem is létezik szerelem, vagy ha igen, nem ismeri, valójában milyen az.
Ezzel szemben Fred Rusznák András alakításában nem egy jó kiállású, magabiztos figura. Tisztességes, erényes, ám céltalan, halk szavú, kissé ügyetlen, de szerethető. Érezzük, hogy nem Holly-ra van szüksége, miközben mégis. A páros működik. Nagyon. A színészi játék e két távoli karaktert is képes elképesztően közel hozni egymáshoz. A darab legnagyobb erénye egyértelműen a főszereplők alakítása, a közös pillanataik.
Mint már említettem, jó rendezői döntés volt a regényt alapul venni, de még jobb José történetszálát kibontani.
Ő az a férfi, akitől Holly a megváltást, a házasságot várja, és a maga módján ténylegesen szereti is.
Miatta valamelyest hajlandó változni. Baki Dániel figurája tipikusan a szerethető patkány kategóriáját erősíti. Amíg szüksége van a lányra és előnye származik belőle, addig a tenyerén hordozza, utána azonban SMS-ben – na jó, itt még csak levélben – szakít. Emberi, nem válik azonnal ellenszenvessé, nem tudjuk hibáztatni, amiért képtelen kezelni egy ennyire viharos lányt, viszont az egész előadás alatt érezzük, nem őt választanánk az év emberének.
Azzal, hogy többet kapunk Holly és José párosából, tisztább lesz számunkra a lány motivációja,
és világossá válik, hogy neki is vannak elvei, melyek mentén él.
Említésre méltóak továbbá Schneider Zoltán alakításai mint Doc és Joe Bell. Jó döntés pont ezt a két karaktert ugyanarra a színészre osztani, hiszen a két figura ugyanazzal a szeretettel fordul Holly felé. Ők testesítik meg a „Ha szeretsz valakit, engedd el.” mondást.
A szereplők közül egyébként senki nem lóg ki a sorból, mindenki magas színvonalon teljesít.
Talán egyedül Martin Márta Madame Spanella-karakterének nem látjuk funkcióját, de ez sem az alakítás miatt van, hanem mert ugyanazt a szerepet tölti be, mint Sas Zoltán Yunioshi-ja. Martin Márta másik szerepe, a Főnöknő a történet szempontjából sokkal hangsúlyosabb és érthetőbb, bár jóval kevesebbet van színen, mint a folyton káráló házinéni. A két alakítás a kontraszt miatt válik igazán érdekessé.
Nem a ruha teszi az embert, ám ezzel az előadás szeretne vitatkozni. Rengeteg jelmezt látunk, melyek tökéletesen tükrözik a szereplők személyiségeit. Mag Wildwood kék overálja például önmagában meghatározza a karaktert, bár hozzá kell tenni, hogy
Berényi Nóra Blanka olyan átütőerővel lép színpadra, hogy munkásoverálban is érte rajongana az összes férfi.
Holly viszont indokolatlanul sokszor cserél jelmezt. Néha már-már zavaró, és nem mindig érthető az oka. Hangsúlyos továbbá a díszlet. Jó ötlet volt mozgatható elemeket betenni, játékos és varázslatos lesz általa a történet, érthetőbbé formálja a jelenetváltásokat is. Khell Csörsz amellett, hogy praktikus részeket épített be, arra is figyelt, hogy arányaiban legyen különbség a két főszereplő szobája között. Holly-é valahogy mindig nagyobb, színesebb, szagosabb, mint Fred egyszerű kis hajléka. Érdekes és meglepő az eső megjelenítése is. Nekem kifejezetten tetszett, habár az első sorban ülők nem biztos, hogy egyetértenének velem ebben.
Fentebb azt írtam,
a darab próbálja a regény és a film közé pozicionálni magát.
Fontos ezt megemlíteni, mert ha valaki korábban nézi meg a filmet, egy erős szerelmi szálat vár, fel-felbukkanó életnehézségekkel, és összességében egy önmagát kereső naiv lányra számít. Ezt nem kapja meg. A Radnóti Holly-ja inkább hasonlít egy okosabb és céltudatosabb Sally Bowles-ra, mint Audrey Hepburn-re. Félreértés ne essék, ez az előadás egyik nagy előnye, de megtévesztő lehet. Utalások természetesen akadnak. Okos, egyben aranyos, ahogy a film két főszereplőjét megjelenítik a színpadon.
Számomra az előadás kicsit hosszú, azonban tartalmas. Folyamatosan billegteti a „Szeret, nem szeret.” kérdést, így nem válik unalmassá, sőt várjuk a folytatást. Kellemes meglepetés az is, amikor Sodró Eliza énekelni kezd. A dalokon keresztül láthatjuk meg igazán karakterének sebezhetőségét. Hangja egyszerű, de szép, jól leképezi Holly-t, és épp olyan pontjain szakítja meg a darabot, amikor arra szükségünk van.
Ezzel szemben Fred alakja akkor válik nagyon igazivá, amikor hallgat.
Szinte fájdalmas nézni, ahogy szépen lassan ráébred, milyen lányt szeret. Ennek ellenére továbbra is kitart mellette, a leglehetetlenebb helyzetekben támogatja.
A Radnóti előadása nem akar több lenni, mint ami. Egy történet, amit érdemes megnézni, jó érzés beülni rá, sőt ajánlott közben figyelni, mert magunkra ismerhetünk és szórakozhatunk egy jót. Viszont
nincsenek benne tanulságok, nem kell a sorok mögé nézni vagy várni a megválaszolandó kérdéseket.
Talán még Holly-nak sem lesznek igazán jó válaszai, de nem hazudtolja meg önmagát. Ahhoz, hogy megtudjuk, végül Freddel vagy Fred nélkül száll vissza abba a bizonyos taxiba, el kell látogatnunk a Radnótiba. Jó döntésnek bizonyult a színház részéről, hogy mertek nagyot álmodni, de kár volt kihagyni a reggelit a Tiffany-nál.
Truman Capote, Richard Greenberg: Álom luxuskivitelben. Rendezte: Valló Péter. Játsszák: Sodró Eliza, Rusznák András, Schneider Zoltán, Bálint András, Berényi Nóra Blanka, Nagy Márk, Baki Dániel, Martin Márta, Sas Zoltán. Radnóti Miklós Színház, Budapest, 2023. február 6.
A fotókat Ofner Gergely készítette.
