Mészöly Anna Soós Imre-díjas színésznő, akit legtöbben az Együtt kezdtük című film Julijaként ismerhetünk, pedig játszott már a Radnóti Színházban, sőt a Szkénében is. Pályája elején úgy döntött, vidéken, azon belül is Miskolcon próbál szerencsét. Mostanra a színház vezető színésznője, és még nincs harminc éves. Az ingázásról, a vidékiségről és az ezzel járó nehézségekről, valamint előnyökről kérdeztük.
KULTer.hu: Azt mondják, egyetemistaként az egyik legnagyobb kérdés, vajon vidékre vagy Budapestre szerződjön a fiatal színészhallgató. Neked egyértelmű volt, hogy Miskolcra mész?
Az volt a szempont, hogy olyan helyre kerüljek, ahol a lehető legtöbbet tanulhatok, így Miskolcot választottam. Nagy feladatokat bíztak rám, több színpadon, több helyzetben próbálhattam ki magam. Mindezek pedig jó lehetőségek voltak arra, hogy színésznőként (is) fejlődjek, közelebb kerüljek magamhoz.
KULTer.hu: Milyen volt belecsöppenni a vidéki színházi életbe?
Kihívás. Három főszereppel indítottam negyedikben, ami mind nagyon különböző volt. Meg kellett érkeznem, el kellett engednem a késztetést, azt, hogy bizonyítanom kell, nem hiába vagyok itt, illetve
nagy munka várt rám azzal kapcsolatban is, hogy megismerjem, elfogadjam magam.
Alapvetően pedig nagy kíváncsisággal érkeztem, vágytam elmerülni a mély vízben.
KULTer.hu: Mikor érezted először, hogy valóban megérkeztél?
Az őszi Ahogy tetszik előadások közül kb. a tizediknél, akkor éreztem először, hogy igen, itt vagyok. Ennek már öt éve.
KULTer.hu: Melyik előadásaidat tartod azóta meghatározónak vagy fontosnak?
Az egyik ilyen a Hermelin, amit Mohácsi János rendezett. Egyszerre éreztem nagyon közel magamhoz a szerepet, más szempontból pedig egyáltalán nem egyeztünk. Ez az összetettség nagyon inspirálóan hatott rám, és örültem, hogy megmutathattam egy másik oldalamat is. Kiemelném még a Rusznyák Gábor rendezte Édes Annát, amiben a szűkszavú, tragikus sorsú címszereplőt játszhattam. Szeretem a rendezéseiben, hogy olyan valóságos, hétköznapi helyzeteket, világokat képes költőien, akár szürreális eszközökkel megmutatni, amiben egyszer csak magadra ismersz, legyen az akár egy sötét, fájdalmas vagy éppen valami fényes, reményteli, gyönyörű pillanat. Meg persze említhetném a Ruy Blas-t, a Mester és Margaritát is.
KULTer.hu: Mohácsi János vendégrendezőként többször megfordult már Miskolcon. Jelenléte mennyire hat frissítően a társulatra?
Szerintem nagyon. János egy megemelt, koncentrált, szeretettel teli közösséget tud teremteni azokból, akikkel éppen dolgozik. Ez természetesen a színpadon is tetten érhető, nagyon élő, pontos, sűrű közösségeket képes mozgatni, ahol nincs üres pillanat. Már az első közös munkánkban, A velencei kalmárban megtapasztalhattam ezt.
KULTer.hu: Az évad nagy részében azzal az öt rendezővel találkoztok, akik a színházat vezetik (Béres Attila, Rusznyák Gábor, Szabó Máté, Keszég László, Szőcs Artur). Ez nem válik egy idő után unalmassá?
Mind a két félnek időről időre törekednie kell a megújulásra, hogy ne üssön be az unalom, a káros kiszámíthatóság. Ebben pedig néha jó segítség tud lenni egy külső hatás, valami újdonság. Azt pedig
megérzi az ember, ha változásra van szüksége, akkor úgy gondolom, egyszerűen mozdulni kell.
Keszég Lászlóval egyébként négy év után dolgoztam először, így vele késleltetve jött a találkozás.
KULTer.hu: Ha te dönthetnéd el, kiket hívnál meg?
Például Hajdu Szabolcsot, Szilágyi Bálintot, Pass Andreát, Kárpáti Pétert, Tarnóczi Jakabot, Horváth Csabát, Jeles Andrást és Zsótér Sándort is visszahívnám. Vagy akár egy külföldi rendezőt, például Michael Thalheimert.
KULTer.hu: Mi a különbség egy pesti és egy vidéki színház között?
Miskolcra híresen sokan és sokfelől érkeznek a nézők, mégsem feltétlenül jut el annyi ember egy vidéki városba, mint Budapestre. Több tervezést igényel, például az utazás. A másik különbség, hogy nálunk nem repertoárszínház van, hanem zömében évadról évadra cserélődnek a darabok. Sok előadásunkat nem játszottuk többet húsznál. Emiatt több szereppel találkozhatunk és nagyobb eséllyel kapunk fontos, kihívást jelentő lehetőséget. Viszont nagyon
ritkán adatik meg, hogy egymást kísérve, együtt öregszünk egy-egy szereppel,
pedig nagyon jó lehet. Örülnék, ha egyszer megtapasztalhatnám ezt.
KULTer.hu: A Miskolcon töltött évek alatt változott valamit a véleményed a színházról vagy a városról?
Egyre jobban ismerem a belvárost, már nem hat újdonságként egy-egy utca, háztömb vagy arc. Viszont annál több emlék köt hozzájuk. Nagyon szeretem Lillafüredet, a természetet, oda szívesen járok, ha tehetem. Minden sajátos bája és tartalma mellett, előfordul néha, hogy azt érzem, lehetne kicsit pezsgőbb az élet a városban.
KULTer.hu: Mit gondolsz az ingázásról?
Hozzászoktam már a folyamatos utazáshoz, a kétlaki élethez. Amíg van motiváció, addig nem okoz komoly gondot, nem problémaként tekint rá az ember. Az elején előfordult, hogy egy nap alatt kétszer utaztam egyik városból a másikba.
Ez persze fárasztó, nem kis áldozatot igényel, de akár lehetőség is, például egy jó beszélgetésre.
A kollégáimmal gyakran utazunk együtt. Az ingázás néha egész vicces helyzeteket szül. Egy alkalommal a pesti lakás bejáratánál konstatáltuk, hogy nincs nálunk lakáskulcs. Aznap este a kocsiban aludtunk.
KULTer.hu: Nem Pesten születtél, a családod a Balaton mellett él.
Igen, jelenleg ott élnek, de én Kecskeméten éltem és tanultam az egyetemig. Már akkor sokat ingáztam, de általában nyaranta és ünnepekkor töltünk együtt több időt.
KULTer.hu: Azt mondják, egy vidéki színházi színésznek nagyon nehéz beilleszteni egy forgatást az életébe. Te mégis forgatsz.
Nehezebb összehozni a távolság miatt. Jellemzően sokat dolgozunk és játszunk a színházban, de azt gondolom, mindkét fél kellő nyitottsága és némi szerencse mellett megoldható az egyeztetés. Legutóbb az Együtt kezdtüknél tényleg szerencsém volt, mert nyáron kezdtük forgatni, az évad első hónapjában pedig nem volt bemutatóm. A színház és a film is nagyon fontos számomra. Boldoggá tesz, ha van lehetőségem forgatni is.
KULTer.hu: A pályád elején sok alternatív előadásban kipróbáltad magad. Erre Miskolcon nincs lehetőség. Hiányzik ez a fajta színház?
Igen, most éppen hiányzik. Jól esne egy olyan csapatmunka, ami nagyon személyes, amiben akár több dologgal is foglalkozhatnék. Az osztályfőnököm, Zsámbéki Gábor színházcsinálásra tanított bennünket, fontosnak tartotta, hogy a színészet mellett a színház más területeivel, például szövegalkotással, díszlet- és jelmeztervezéssel is foglalkozzunk, legalább egy kicsit. Azóta is szeretem egyben és külön részleteiben is látni az aktuális előadást.
KULTer.hu: Melyik műfaj áll hozzád a legközelebb?
Mindenre nyitott vagyok, szeretem a változatosságot.
Eddig többnyire prózai, azon belül is inkább drámai szerepek találtak meg.
Zenés műfajban kevesebb lehetőségem volt kipróbálni magam. A Hegedűs a háztetőn és a nemrég bemutatott Ének az esőben előadásai során kóstolhattam bele a dologba.
KULTer.hu: Melyik színházat választanád, ha Budapestre szerződnél?
Több helyet kipróbálnék. Ilyen például az Örkény Színház vagy független társulatok és előadások. Szívesen visszalátogatnék a Fortéhoz is.
KULTer.hu: Mivel töltöd a szabadidődet?
Szeretek görkorizni, időt tölteni a természetben. Nincs állandó hobbim, szeretek új dolgokat kipróbálni. Nyáron például kerámiáztam, egy kolléganőmtől jött az ötlet. Most pedig visszatérek a flamencóhoz.
A fotókat Gajewszky Anna készítette.
