2020 szeptembere, Kolozsvár: megjelenik a címtelen föld antológia, és szerkesztői (André Ferenc és Horváth Benji) a fiatal erdélyi metamodern líra seregszemléjeként jelentik be. A fogalom nemzetközi és hazai szakirodalmához igazodva a kötet verseiben érzékelhető attitűdöt a modernista elköteleződés, illetve a posztmodern elkülönülés meghatározó karakterjegyei közötti ingázással, a szerzői pozíciók folyamatos elmozdulásával jellemzik. Irónia és őszinteség, optimizmus és kétely, naivitás és szakszerűség, relativizmus és igazságtételezés művön belüli váltakozása, egyidejű érvényessége horizontok sorát állítja az olvasás terébe – legalábbis eljátszva a posztmodernben elfeledett, eltusolt lehetőséggel, hogy e határok elérhetők, netán meg is haladhatók.
Egy huszonéves költőt bemutatni hivatott portrévázlattól nem várható, hogy kihúzza a szőnyeget (irodalom)elméleti iskolák sora alól, de azért megcsillanthatja e vágyat. Felvetve, hogy az elmélet mintha éppen az általa tabusított területeket, megközelítéseket fedezné fel, legitimálná újra – az állandó elméletalkotási kényszernek (a divatiparéra emlékeztető) rotációs mozgásában.
2022. szeptember, Szigliget: tíz fiatal sétál be az alkotóház kapuján, hogy pályázaton elnyert lakrészét a kastélyban elfoglalja.
Költők, akik magától értetődő könnyedséggel lakják be a teret, jelenlétük felülírja a homlokzatok, termek klasszicista auráját. Szüntelen szövegelésükkel, verseikkel ott folytatják, ahol erdélyi társaik kötetük lezárásakor abbahagyták. Érzékeltetik, és nyíltan meg is vallják igényüket, hogy a számukra fontos dolgokat kimondhassák – akár a kanonizált idézőjelek, a mára automatizmusként működtetett kiröhögés nélkül. Hogy szerző és hang, szöveg és valóság, pátosz és irónia viszonyát verseikben a saját egyéni helyzetükhöz, érzékelésükhöz igazítsák.
Az eddig elmondottak jó része, kicsit átszerkesztve Rékai Anett szövegei kapcsán, azok jellemzéseként is megáll. Metamodern bennszülött ő is, és nem csupán születési évszámából (1999) adódóan. Ha nem átallunk húzni még egyet a definíciós présen: a metamodern úgynevezett északi, a társadalmi kérdésekre fogékonyabb szárnyát említhetjük vele kapcsolatban (aki maga is skandinavisztikát hallgat, ráadásul kultúraközvetítés szakiránnyal végzi tanulmányait). Témaválasztásában dominánsak a nemi szerepek, a velük kapcsolatos társadalmi és csoportnyomás, a testkép változása, bio- és klímapoétikai kérdések – s olykor parák. Nézőpontja mindig és nagyon női, kedves fogása a hagyomány reprezentatív szövegeinek ezen archimedesi pont körüli elforgatása.
Feminizmus, persze, de nem az a fajta, amelyik lovaglócsizmában döngeti az egyetemi katedrákat föl-le a világban, hanem…
De mielőtt a rendelkezésre álló terjedelem egészét a kontextusra pazarolnám, következzen a lényeg. Az, hogy legjobb verseivel Rékai Anett úgy képes szíven ütni, főbe kólintani minket, hogy ehhez látszólag nem vagy alig mozgósít költői eszköztárat. Megszólalása természetes, élőbeszédhez közeli, egyforma könnyedséggel tagolja magába a mikrokörnyezet, a bulvár, a társas kapcsolatok vagy épp a művészeti hagyomány kiragadott – adott esetben meghökkentő – részleteit. Ezek aztán olykor egymás kiterjesztett hasonlataként, máskor éppen zárványszerű tömegükkel lendítik a szöveget a jellemzően erőteljes lezárás felé.
Álljon itt példaként Próbaidő című versének néhány részlete: „Veled nem vagyok önmagam. / Gondolom, ez benned a legjobb.” Így kezdődik, és ha valaki az érdeklődés felkeltésének az egzisztenciális alaphelyzetekkel, illetve a finom humorral való kapcsolatáról kíván töprengeni, ennél a felütésnél bízvást elidőzhet. Ezt követően ilyen részletek következnek: „Az embernek néha szüksége van rá, / hogy kilépjen önmagából, ezért / kölcsönvesz pár órát / valaki más életéből, próbaidőként.” Vagy épp: „Hogy tudja, milyen gondtalan / is lehetne az élete, ha nem az övé volna.”
Érzékeny, ugyanakkor hűvös megfigyelések, megjegyzések.
Távolságtartó, de csak annyira, amennyire a nagyvonalúsággal társult pontosságnak az jót tesz. Ugyanakkor intim is, de soha nem bizalmaskodó, vagy pláne nem kínos. Köznyelvi, de nem fecseg. Okos, de nem tudálékos vagy magyarázó. Birtokában van tehát egy nagyon fontos dolognak: az arányérzéknek. A vers zárlata pedig, nos, az mutatja igazán, miért is antológiadarab máris Rékai Anett nem egy és nem két verse: „Ha nem érezném úgy magam, / mint az a bóvli játék, amit / tömegrendezvényen árulnak. / Az a kis műanyag cső, / amiben a folyadék világítani kezd, / ha megtörik a szárát.” Mi lehet ennél egyszerűbb, hétköznapibb? Ugyanakkor eredetibb – igen, ezt a szót sem kötelező törlésjellel írni – és hatékonyabb egy versben.
Ha őszinte vagyok, sajnálom, hogy nem nekem jutott eszembe.
Vállalhatóbb lezárás talán, hogy Rékai Anett klasszikus erényeket is megidéző kortárs eszközökkel, saját hangon rögzíti az újra meg újra lefolytatott kísérletet, hogy a mégoly töredezett és kaotikus világnak eredendő – és eredendően személyes – értelmet adjunk.
Hazáig
A riporterre gondoltam, akit végül
egy anakonda gyomrában találtak meg.
Hogy hirtelen rádöbbenhetett,
milyen régóta nem ölelte meg senki,
és ez a finom szorítás épp olyan jó.
Csak még egy kicsit, aztán tényleg
lelöki magáról a kígyót, és elfut,
fogadkozott, míg eszméletét nem vesztette.
Én is tudtam, miközben levegőért küzdöttem,
késő már másként dönteni.
Talán ellenkezésem amúgy is
a visszájára fordult volna,
és elgáncsolják pipaszárlábú kifogásaimat.
Mégis, a felismerés, hogy nincs
hatalmam a testem felett,
bénító idegméregként
terjedt szét bennem.
Maradt a csendes megadás,
felülkerekedő női ösztön,
hogy hagyni kell mindent,
aztán virrasztani reggelig,
sírva fakadni pisilés közben
a vért látva. Utána
kettesével szedni a lépcsőket,
ki az utcára, a reggeli fény elvakít,
villamosra szállni a tavaszi szélben,
nézni az embereket a metrón,
aztán már a külváros, virágzó
meggy-, cseresznye-, mandulafák.
A kétnyelvű antológia a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program beharangozójaként a Szigligeti Alkotóházban megvalósult összművészeti szimpózium eredményét mutatja be. A programban a harmincévesnél nem idősebb, még kötet nélküli szerzők pályázati úton, a mentorok döntései alapján vehettek részt.
Mentoráltak (versek): Kazsimér Soma, Korsós Gergő, Kósa Eszter, Kovács Edward, Kubina Zita, Locker Dávid, Masri Mona Aicha, Nagy Dániel, Ősi Anna, Rékai Anett.
Mentorok (esszék): Áfra János, Deres Kornélia, Gál Ferenc, Géczi János, Győrffy Ákos, Kemény István, Kukorelly Endre, Szlukovényi Katalin, Tóth Krisztina, Visky András.
Fordítók: Anna Bentley, Owen Good, Kulcsár Edmond, Márton Ágnes, Austin Wagner.
A könyv bemutatója a budapesti Kis Présházban lesz 2023. március 13-án (hétfő) 18:00-tól.
A borítófotót Som Balázs készítette.
