Hóval és verssel érkezett el az április. Pontosabban versekkel, hiszen a még mindig tartó XX. Debreceni Költészeti Fesztivál április 11-től egészen április 22-ig látja el tarkavirág-színes programokkal és versekkel a debrecenieket.
A „Debrecen felett az ég…” című verskoncertet Újhelyi Kinga, a 2022-es év Kölcsey Ferenc ösztöndíjas színművésze álmodta színpadra. A különleges produkció április 11-én, a költészet napján került előadásra a Csokonai Fórumban, ahol nem csupán a verseket, költőket ünnepeltük, hanem általuk a várost is, hiszen idén 330 éve annak, hogy Debrecen szabad királyi város lett. A verskoncerten elhangzott költemények szerzői pedig életük során mind kapcsolódtak Debrecenhez.
Az előadás egy filmbejátszással kezdődött, amelyen Bereményi Géza író, költő, filmrendező osztotta meg a közönséggel az egyik leghíresebb versének keletkezési körülményeit. A Csönded vagyok című vers első strófáját ugyanis egy 17 évesen elhunyt fiú írta, akinek a halála előtti utolsó kívánsága az volt, hogy az általa írt szöveget levélben küldjék el a költőnek. Így jutott el a vers első öt sora Bereményi Gézához, aki később további három versszakkal bővítette azt.
A megható történetet követően a fény a színpadon álló színművészekre és zenészekre vetült,
akik ezután Bereményi Géza a Túlélő dala című versét adták elő megzenésítve.
A dal elhangzása után újra elsötétült a színpad, újabb film pörgött a vásznon. A műsorkészítésben aktívan részt vettek a Debreceni Egyetem oktatói: Debreczeni Attila, Balajthy Ágnes, S. Varga Pál, Szirák Péter, Bényei Péter, Fazakas Gergely és Baranyai Norbert. Fazekas Mihály költő munkásságáról és debreceni kötődéséről Debreczeni Attila mesélt, míg Szabó Magda írói identitásáról Balajthy Ágnes beszélt. A videórészlet után Fazekas Mihálytól az Exsurge cor meum, Szabó Magdától pedig a Dal az apámról című alkotás csendült fel a színpadon.
Arany János Debrecenben töltött viszontagságos időszakáról S. Varga Pál szólt röviden. A költő debreceni tartózkodását a Bolond Istók második énekében örökítette meg. Arany a debreceni Kollégiumban szinte mindenféle alkotótevékenységet kipróbált: szobrászatot, festészetet, zenét, majd beállt vándorszínésznek is. Végül 1836-ban került el a városból. A színpadon a nagyszalontai költő egyik híres balladája,
a Tetemre hívás hangzott el úgy, ahogy korábban még talán senki sem hallotta.
A következő filmetűdben Szirák Péter emlékezett meg Térey János életművéről. Térey életének első harminc évét töltötte Debrecenben, majd elkerült innen, de a szíve mindig visszahúzta. A szülővárosba visszatérő költő érzéseit fejezte ki a felcsendülő Térey-vers is: A visszatért föld.
Az idén évfordulóját ünneplő debreceni születésű költőnkről, Csokonai Vitéz Mihályról Győri János irodalomtörténész, Tar Sándorról pedig Lakner Lajos irodalomtörténész beszélt, ezt követően pedig Az én vagyonom és A gyár, ahol élünk című műveket hallgathattuk meg. Petőfi Sándor költeményei közül a Csalogányok és pacsirták hangzott el, a költő Debrecenben töltött hónapjairól pedig Bényei Péter mesélt.
A kétszáz éve született Petőfit sorsfordító események kötik Debrecenhez:
1848 októberében itt vált honvédkapitánnyá és itt született meg egyetlen fia, Zoltán is.
Borbély Szilárd költészetéről, a városhoz fűződő viszonyáról egykori tanítványa, kollégája és barátja, Fazakas Gergely emlékezett meg. Fazakas felidézte saját egyetemi éveit, amikor Borbély Csokonairól tartott neki és társainak speciálkollégiumot. A költő versei közül Az Akasztott Ember balladája hangzott el.
Huszár Gál énekeskönyveiről Fekete Károly teológus, püspök, Szabó Lőrinc Debrecenben töltött időszakáról Baranyai Norbert beszélt. A színpadon Huszár Gál 372. dicsérete és Szabó Lőrinc Hazám című műve csendült fel.
Ezt követően Buda Ferenc költő saját kisfilmjében költői indulásáról mesélt.
Bár eleve tudta, hogy a költészetből nem fog tudni megélni, tizenhét éves korában mégis úgy döntött, erre teszi fel az életét.
A műsor végén József Attila születésének évfordulójára emlékezve ráadásprodukcióként az Óda című vers zenés feldolgozását hallgathatta meg a közönség, amelyet vastaps követett.
A Debreceni Költészeti Fesztivál következő napján, április 12-én került sor az Alföld folyóirat meghívásos költőversenyének eredményhirdetésére a MODEM-ben. A Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából megrendezésre került pályázaton olyan ismert költők vettek részt, mint Buda Ferenc, Simon Márton vagy Csobánka Zsuzsa Emese. A versenyre összesen tizenhárom pályamű érkezett, melyek az Alföld júliusi, Petőfi tematikájú lapszámában válnak majd olvashatóvá.
Az ünnepélyes díjátadót Szirák Péter irodalomtörténész, az Alföld folyóirat főszerkesztője és a Debreceni Költészeti Fesztivál kurátora nyitotta meg köszöntőjével. Elmondta,
a verseny egy „költői játékra” szólította fel a meghívott kortárs szerzőket,
melynek célja a költőóriás megidézése volt, egyetlen formai megkötése pedig, hogy a pályaművek tartalmazzák Petőfi Pacsírtaszót hallok megint című versének egyik sorát: „de lenn a földön van az ég.”
A köszöntő után a díjazottak ismertetése következett: Nádasdy Ádám és Markó Béla harmadik, Kukorelly Endre második, Falcsik Mari pedig első díjban részesült. A nyertes költeményeket Bakota Árpád, a Csokonai Színház színművészének előadásában hallhattuk.
A díjátadót követően került sor a Petőfi200 címmel meghirdetett kerekasztal-beszélgetésre,
melyen a verseny első díjazottja, Falcsik Mari költő, műfordító és a verseny második díjazottja, Kukorelly Endre író, költő, továbbá Margócsy István és Bényei Péter irodalomtörténészek vettek részt. A beszélgetést Lapis József irodalomtörténész, kritikus, az Alföld szerkesztője moderálta, aki elsőként a jelenleg élő Petőfi-képről kérdezte beszélgetőtársait.
Margócsy felhívta a hallgatóság figyelmét a Petőfi-versek számára. A költőóriás rövid élete során körülbelül ezer verset írt, ebből viszont csak nagyon keveset ismer a szélesebb közönség. Az iskolákban csupán 30-40 versről esik szó, ezek pedig hosszú évek óta mindig ugyanazok. Az, hogy Petőfi milyen ember volt, gyakran fontosabbnak érződik, mint maguk a versek, melyeket legtöbbször a szerzőiség felől indulva próbálnak elemezni.
A már évszázadok óta fennálló Petőfi-kultusz viszont nagyon is élő, ma is folyamatosan formálódik.
Ennek alátámasztására Margócsy megosztotta a hallgatósággal saját tapasztalását: többször felhívták már magánszemélyek, újságírók „újonnan napvilágot látott Petőfi-titkokkal”, melyek Petőfi születésével, életével voltak kapcsolatosak, és amelyekből természetesen semmi sem volt igaz.
Kukorelly is egyetértett vele abban, hogy Petőfi a legemblematikusabb írónk, hiszen minden magyar ember ismeri a nevét, és ha költőnevet kell mondani, elsőként mindenki Petőfit említi. Ha csak az utcák neveit nézzük: Petőfi Sándor és Arany János utcákkal körül lehetne érni a Földet. A Petőfi-kultusz nagyon érdekes, de ez csak a történeti aspektusát mutatja az irodalomnak, és szerinte sokkal üdvözlendőbb volna, ha az életút helyett a versekre fókuszálnánk. Hiszen Petőfi munkássága valóban elképesztő, ahogy az is, hogy a költő azonnal észrevette Arany hozzá mérhető nagyságát, és rögtön felemelte magához.
Az, hogy két ilyen jelentőségű költő, Petőfi és Arany is ugyanabban a korban élt, nem mindennapi.
Bényei Péter Petőfi önmagára vállalt költői szerepeit hangsúlyozta, és kiemelte, hogy azok rendkívül sokszínűek. Míg a Reszket a bokor, mert… című versben egy naiv, paraszti megszólalásmód érvényesül, Az ítélet vagy az Élő halott című versekben már egy teljesen más hang szólal meg. Bényei személy szerint Petőfi meseiségét kedveli nagyon, az egyszerűség és a komplexitás együttes megjelenését. Példaként hozta a Füstbe ment terv című verset, amely látszólag rendkívül egyszerű, közben mégis jellemzi az az összetettség, amely Petőfi sajátja. Bényei szóba hozta Falcsik Mari győztes versét is, a Pacsírtajajt, és arról érdeklődött, hogy a beszélgetőtársa vajon Szendrey Júlia gyászversét írta-e meg.
Falcsik Mari számára a pacsirtaszó azt a tavaszt jelöli, amikor Júlia ráébredt, hogy nincs tovább, nincs már remény, a férje halott.
Ez volt a Pacsírtajaj alapötlete. Júlia volt az első, aki megtagadta Petőfi parancsát, miszerint „Ne fogjon senki könnyelműen / A húrok pengetésihez!”, hiszen Júlia hozzáfogott, naplókat írt, melyekben a magánéletéről számolt be. Nőként talán ezt könnyebben megtehette, mint a férfiak, hiszen úgy érezhette, hogy a „kutya se figyel rá”, így nem nehezedett a vállára akkora súly.
Margócsy István szerint Petőfi nyelvművészetének kiemelkedő jelentősége a sokszínűségében rejlik. Felhívta rá a figyelmet, hogy a költő milyen rövid idő alatt, milyen sok poétikát kipróbált. Említette Petőfi népdal-imitációit, majd azokat a hatalmas halálvíziókat, amelyek akár a János vitézben is megjelennek. Szerinte furcsa, hogy utóbbit az irodalmi közönség gyerekmeseként olvassa. A műben megjelennek olyan vicces életképek, amelyek a korban nagyon illetlennek számítottak. Emellett mindig megrendíti, hogy egészen nagyszabású költők, mint akár Illyés Gyula, realistának tartják Petőfit, noha szinte az összes versében fellelhető az irracionalitás. Nála akár egy mindennapi, egyszerű utazásba is belekeveredhet a kozmosz víziója: „Sötétkék csillag volt az ő szeme / És szemöldöke fekete szivárvány”. (Tündérálom) Az, hogy az előbb említett Illyés Gyula, és még sokan a nagyok közül egyszerűnek nevezték őt, megnehezíti a Petőfi-kép felfrissítését.
Petőfi a csillámló sokszínűséget képviselte, ez volt az ő ars poeticája, az életműve még halálakor is rendkívül sok irányba tartott.
Falcsik Mari Petőfitől A bánat? Egy nagy óceán című verset idézte föl a hallgatóság számára. Úgy gondolja, akár ez az egy vers is képes megmutatni, hogy milyen sokszínű is volt az ő költészete.
Kukorelly szerint sokszor összekeverjük a költő természetét a műalkotással. A vers művileg van összetéve. Szerinte az a jó olvasó, aki nem a szerzőség felől közelít, aki képes a szoros szövegolvasásra.
Nem szükséges minden vershez rögtön költői programot párosítani, a verset a versért kell olvasni,
önmagáért, a „háttér” inkább a szociológiához vagy a történetiséghez tartozik.
Ehhez kapcsolódva Bényei az Itt van az ősz, itt van újra című Petőfi versből idézett: „Föl ne keltsük álmából a / Szendergő természetet.” Szerinte csak a szoros szövegolvasás vezethet rá a vers mélyebb jelentésrétegére, ekkor válik érthetővé a versből az a mély intimitás, ami a gyermekükre vágyó párra vonatkoztatható.
Kukorelly ekkor előre figyelmeztette a hallgatóságot, hogy polgárpukkasztást fog elkövetni: szerinte a mai közönség mindent kortárs módon csinál, kortárs módon eszik, öltözködik, utazik, mégis, ha irodalomról van szó, akkor rögtön százötven évet visszamegy az időben. A Petőfi-versek tanítását már óvodás korban elkezdik, és mára szinte reflexé vált, hogy mindenkinek Petőfi Sándor jut elsőre eszébe mint költő.
Falcsik zárszóként kiemelte a szabad felolvasóesteken résztvevő fiatalok tehetségét.
Szerinte mindig kihallani Petőfit, József Attilát egy-egy általuk írt sorból, így azok átültetésre kerülnek a mai korba, még akkor is, ha ez nem mindig tudatos.
Április 13-án Hűvösvölgyi Ildikó Csendes csodák című estjére látogattam el a Nagytemplomba, ami különleges zárása volt a hétnek. A Kossuth-díjas színművész és Csáki András Liszt-díjas gitárművész Reményik Sándor harmincegy versét adták elő. Többek között hallhattuk a Mindhalálig, Az én szobám, a Halotti beszéd a hulló leveleknek és az Ó, régi versek című költeményeket, melyeket a művésznő maga válogatott még húsz évvel ezelőtt, és amelyek előadás közben őt és a közönséget is gyakran elérzékenyülésre késztették. Az esten Oláh István lelkipásztor az elcsendesülés fontosságát hangsúlyozta, amire a Csendes csodák című est jó alkalmat kínált.
Számomra az elcsendesülés a Költészeti Fesztivál sajátja, hiszen ha nem is érkeztem csendes lélekkel egy-egy eseményre, mindig úgy távoztam. A versek mindig végzik a dolgukat.
XX. Debreceni Költészeti Fesztivál, Csokonai Fórum–MODEM–Nagytemplomi Művészeti Szalon, Debrecen, 2023. április 11–13.
A borítófotót Szirák Sára készítette.
