DOHÁNYOZNI TILOS
Sosem lesz saját lakásom.
A legváratlanabb helyzetekben
kezd fojtogatni,
hogy soha nem lehet részem abban
az örömben, hogy rágyújtsak az ágyban,
vagy hogy ne irtsam ki az egereket szánalomból.
Így én maradok az, akit szánni kell,
és földre dobott gitártokokon meg matracokon
alszik és mohón zabál meg mindent, amit elé tolnak.
Egyébként a harag is hasztalan.
Elhagy, amikor a legnagyobb szükségem lenne rá.
Nincs velem a nyolcadik kávé után,
a csajomat is nélküle fojtogatom. Aztán elfekszem
az ágyon. Kemény, mint egy dohányozni tilos tábla.
Vigye el innen valahova Irina Nyikolajevnát
Konsztantyin Gavrilovics főbe lőtte magát.
Még egyszer – utolszor – kiürítette a fegyverét,
az a szerencsétlen hülye.
Inkább szánjuk őt, mintsem siratjuk.
Mindenkit egyformán megvetett, és látod,
már tényleg nem fekszik le senkinek.
Holtában is nagy a pofája.
Legalább lesz társasága, lesz kinek sírnia,
hogy mennyire gyűlöli, akit a cirrózis cirógat,
aki nélküle menekül valamibe.
Ő nem valamibe menekült, hanem valahová.
Végérvényesen, visszavonhatatlanul.
Felmondta teste bérleményét és
összecsomagolta minden ítéletét.
Most csak a fejét csóválja,
mert persze, mi nem tudhatjuk milyen,
mikor rákként nő az elhatározás
és kiporosodott bőrként ül az arcra.
Még egyszer – utolszor – kiürítette a fegyverét,
szerencsétlen hülye.
És itt hagyott minket, hogy szenvedjük
el helyette is a bazdmegokat.
Borítókép: Unsplash
