A csendes lány rendezője, Colm Bairéad sokszor becsap minket, épp úgy, mint a legnagyobbak: hogy fel sem tűnik. Mutat egy fűpamacsos tájat, egy földúlt lakásbelsőt, pár szétzilált rebarbaraszálat, aztán elillan nyolcvannyolc perc, és mi hüppögve bámulunk arrafelé, amerre Írországot és a szeretetet sejtjük.
A boldogsághoz olyan kevés is elég – gondolhatnánk. És bizony tévednénk. A boldogsághoz valójában rengeteg minden kell. Az sem árt, ha az embernek nem kell ételt lopnia, vagy ha hites apja nem előtte nőzik. A boldogsághoz rengeteg minden kell, de ha már minden megvan, akkor rájöhetünk, hogy azok közül mi igazán értékes, mi pótolhatatlan. Valahogy így érvel Colm Bairéad első nagyjátékfilmjében, A csendes lányban, ami olyan, mint a régi remekek:
komolyan veszi saját magát, és akar valami tartalmasat, igazat, mélyet, valami érdemeset, épületeset és szépet mondani a világról.
A csendes lány mestermű, mert mindez sikerül is neki.
Vannak, akik többet érzékelnek a világból társaiknál, és a gyermekek között sincsen ez másképpen. Cáit, a címszereplő ilyen gyermek. Az már
kérdés, hogy vajon ez veleszületett érzékenység, vagy a túlélés kényszere eszközölte ki mint alkalmazkodási fortélyt.
Mint annyi minden az életben, és ebben a filmben különösen: ez sem derül ki. Azt azonban látjuk, és meg is értjük, hogy Cáit azért nem önmagától lett a család meg nem értett, el-elcsatangoló fekete báránya – ez már biztosan a túlélési stratégia része. Egy tízévesforma kislány túlélési stratégiájáé.
A film alapjául egy kortárs író, Claire Keegan könyve szolgált. Keegan munkáját sokan éppen a gyermeki megfigyelések remekbeszabott leírásáért dicsérik. Az eredeti szöveget Cáit végig narrálja,
Bairéad ugyanakkor elvetette ezt a megoldást, és bizalmát bölcsen a színészeibe és a képeibe helyezte.
Szép példája ennek, hogy a film elején Cáit szüleit, és az őt befogadó rokonokat (nagynénjét és annak férjét) sem gyakran látjuk közvetlenül. Helyette keretben, alulról, hátulról, homályosan, azaz úgy, ahogy Cáit (nem) látja és (nem) érti őket és részletekben megtapasztalt világukat. Aztán egyszer csak valaki ahelyett, hogy lenézne rá, inkább letérdel hozzá. És végre meglátjuk őt teljes valójában.
A forgatókönyvet Keegannel közösen jegyző Bairéad úgy igyekszik és tud drámai hatást elérni, hogy ezer apró feszültséget csempész a darabba, amelyekre fokozatosan ébredünk rá. A film közepén ráeszmélhetünk, hogy a cím már becsapott minket a lánnyal kapcsolatban, akit szótlanná szürkített, halványított és töpörített a létbizonytalanság, és annak állandó lakótársa, az elhanyagoltság. Még ha tulajdon természetéből ez a legkevésbé sem következik.
A film becsapott minket a kútról, aminek nem a vize gyógyít, hanem az odafigyelés, ami a hozzá vezető utat szegélyezi.
Becsapott a nagy titkokról, az édesekről és a mostohákról is; és közben helyettük megmutatta, hogy „a mindennap kicsiny csodái / nagyobb és titkosabb csodák” (Reményik Sándor). Lelkesítő és méltóságteljes totálokat, de mégsem nagytotálokat nézünk a nyárról és a smaragdos szigetről, Írországról.
A rendező ezalatt viszont újra becsap minket, mert valójában mindezeket nézve mégis azt látjuk, amit Cáit lát. És a szemei által megismerjük az embereket, az őt be és be nem fogadókat, a pletykásokat és a gazdálkodókat, a kártyázni összejárókat, a szomszédjukon segítőket, a falubelieket. Nincsenek leszámolásos nagyjelenetek, nem egész vagy félisten senki – mégis nagy súlya van annak, amit látunk, hiszen emberi múltakat ismerünk meg.
Kell az idő, kell a lassítás, hogy megtapasztalhassuk, milyen ezekkel a mély érzelmekkel találkozni.
Akkorákkal, mint a széles-nagy Ír-tenger, vagy tán még nagyobbak is.
A szöveghez – és a szövegeléshez – szokott közönségnek a hangok és képek igézetét kifinomult tehetséggel megalkotó Bairéad jelentősen megkötötte saját kezét, amikor egy olyannyira szűkszavú darabot készített, mint A csendes lány. A beállítások, a fények, a zörejek, a zene és a vágás magabiztos, nem tolakodó, ugyanakkor
hatásos és eredményes munkájához leginkább meggyőző alakításokra volt szüksége.
Michael Patric az apa szerepében pontosan és kiválóan ott van, ahová a rendező a néző szemében szánta: meggyőzően ácsorog a sajnálat, a szégyenkezés és az undor hármashatárán. Megvető rosszallással vegyes szánalommal, önkéntelenül is vívódva szemléljük ezt a hamisítatlan, kizsigerelt vesztest.
Patric azonban csak hálás mellékszerepet kapott. Vele ellentétben áll a Carrie Crowley által alakított nagynéni, Eibhlín, akit Crowley kimagasló emberséggel és természetességgel formál meg.
Crowlay jelenléte megbabonázó, vonásai, arca, tekintete rezdülései pedig a gyönyörűből valami ősanyaivá nemesednek.
Észre sem vesszük, és úgy lényegül át a szemünkben, ahogy Cáitéban is. Hasonló, bár nem pont ugyanolyan változáson megy keresztül Andrew Bennett mint Seán. Alakításában a férfigátlásaival küszködő, játékosságtól elszokott, meglett ember egy kislány előtti megnyílását kísérő bizonytalanság és kényelmetlenség bemutatása a leginkább lefegyverző.
Mostanság egyre-másra érkeznek nagyszerű gyermekalakítások (elég csak a Cannes-i díjazott Közelre gondolni). A címszerepet alakító Catherine Clinch is eredményesen debütál. A fiatal művész a rendezőhöz hasonlóan nagyrészt szintén nem élhet a dialógus adta lehetőségekkel, ami ha nem is feltétlen jelentett nehézséget, de mindenképpen szokatlan lehetett a számára.
A film igazán átgondolt, és Bairéad rendezésében a mise en scène is az elbeszélés részévé szervesül.
Gyorsan feltűnik, hogy a műben a konyha a családi élet indikátora: Cáit eredeti otthonában ez egy szülők nélküli, ránézésre is nyirkos és szedett-vedett odú, amelybe a távolban síró csecsemőt ápoló anya matatása hallatszik be, amíg keresztül nem tántorog rajta az apja. Ő azt tanácsolja az iskola előtt lányainak, hogy markoljanak meg egy-egy szelet kenyeret ebéd gyanánt, majd tovább billeg, alighanem azért, hogy a nap hátralévő részében ne csak félig legyen részeg. A sötét és letört konyháról azt sem lehet meggyőződéssel állítani, hogy látott szebb napokat, hiszen az egész csak egy asztallal és pár székkel több, mint egy elszomorító, piszkos lyuk. Ezzel szemben
Eibhlín konyhájába betódul a nyári nap, a pasztellszínek visszafogott, matt ragyogása a tisztaságról tanúskodik,
a mindig bőségesen elérhető ételeket pedig a háromtagú pótcsalád közös étkezések alkalmával költi el.
És ha már képek, ott van a tündéres Írország. A szigeten fényképezett vidékből ezúttal nem a szilaj vadság vagy a new age őserő, hanem a gondosság árad. A fasorok, a tengeri jelzőfények, a térdelőkút kávája: a hangzatos ökoharmóniánál ezek valahogy többnek tűnnek, többek tudnak lenni.
A táj, amelyet alakítunk: számunkra kedves – magának érdektelen önnön minősége.
Nekünk jelzés – Candide-i bölcsesség, felelősség, és vigasztalás. Valahogy így simul bele a háttér – egyúttal narratív elemként – ebbe a gondoskodásról megénekelt ódába.
Az átgondoltság másik része még talányosabb, tekintve, hogy a film beágyazottsága az ír kultúrába talán nem is olyan egyértelmű a legtöbbek számára, pedig sejthető, hogy ha Bairéad ír nyelven készített filmet, akkor lesz még ott más is az egyetlen független kelta nép hosszú-hosszú művészettörténetéből. A vájtfülűek talán hallják is, hogy a táj mit válaszol a nyitó képsorok közötti visszhangként, ahányszor hívólag fölhallatszik: „Cáit!” A saját nevét emlegető madár, a kakukk felel mindannyiszor.
Az ír óhit szerint ez a madár nagy jelentőségű: átjár a holtak világába, megmondhatja azt is, ki mennyit él még;
és a gyermekeket is kapcsolatba hozták a kakukkal – kiváltképp, ha egyedüli lányok voltak. A rendező képes volt az összes témáját – hazáját, a halált, a titkot, a lányt, a két világot, a gondoskodást – mind belesűríteni az első percbe. Sejthető, hogy ez nem sokaknak tűnt fel.
Bairéad egyik legbravúrosabb húzása a hangvétel pontos eltalálása.
A mozgókép csodája most a szótlan szomorúságból indul, és a lelkesítő, szavakat is nélkülözni tudó csönddel zárul.
Ezért kelhetünk fel azzal a gondolattal a székünkből, hogy A csendes lány nem szép, hanem gyönyörű film.
A csendes lány (An Cailín Ciúin), 2022. Rendezte: Colm Bairéad. Írta: Colm Bairéad, Claire Keegan. Szereplők: Catherine Clinch, Carrie Crowley, Andrew Bennett, Michael Patric, Kate Nic Chonaonaigh. Forgalmazó: Mozinet
A csendes lány a Magyar Filmadtbázison.
