Kuzma Eszter Júlia 2022-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán. A fiatal intermediális művész alkotásairól és természetfelfogásáról a Befejezet(t)lenítéshez társított június 15-i asszociatív művészetterápiás workshopon beszélgettünk, melyen lelkes érdeklődők segítségével magunk is megalkothattuk belső virágunkat, kapcsolódási minták elemzésével téve mintegy kézzelfoghatóvá, továbbvihetővé a természetben, s ezáltal önmagunkban rejlő transzcendenst.
Négy, ajtónyi nagyságú, liliomtisztaságú, csillogó szálakból szőtt, virágos textil-installáció fogadja a nyolcadik kerületi Magdolnanegyedben található Kesztyűgyár Galéria vidám, otthonos közösségi terébe érkezőket. A közéjük helyezett csinos, gázlómadarakat formázó, aranyozott ollók segítségével bárki megbonthatja a munkákat és vihet azok fonalaiból, felírva az alkotás melletti falra a majdani vagy ottani megajándékozott nevét és a fonal-ajándék okát.
A keresztény Mária- és a hindu Májá-kultuszhoz mind koncepciójában, mind éteriségében méltó mű cselekvésre szólít,
involvál, egyfajta rítus-újrajátszáshoz kapcsolódik, és dekonstrukciójában újabb, immár a város különböző pontjaiban egymásról nagy valószínűséggel nem is tudó emberek csuklóján él tovább, együtt lüktetve a „hordozókkal”.
KULTer.hu: Hogyan, milyen indíttatásból jött létre az itt látható anyag? Tavaly végeztél a Képzőn, a diplomamunkádhoz van valami köze a Befejezet(t)lenítésnek?
Egy installáció volt a diplomamunkám, ami egy helyspecifikus automatizált beavatási szertartás-kapu (The gate of Your present, 2022) volt, tehát egy kicsit más jellegű munka. Eddig is nagyon érdekelt a helyspecifikusság és a művészeti projekteken belüli egyszeriség, hiszen az, hogy valami csakis egyszer vagy nagyon ritkán látható, ad egyfajta egyedülállóságot a munkáimnak.
Az Unfinishing az idei legnagyobb önálló projektem, ahol először mutatom be a textilmunkáimat.
Már a diplomamunkámban is szerepeltek textilelemek, onnantól kezdve kezdtem el az egész technikát nagyon közel érezni magamhoz. Az fogott meg benne, hogy nagyon aprólékos és nagyon nagy figyelmet, időt és valamiféle mély alázatot igényel egy ilyen műtárgy elkészítése. Nekem a textilmunkákból főként ez sugárzik: az idő, a türelem és az alázat.
KULTer.hu: Eredetileg festőnek tanultál. A festészetben nem találtad meg ezt a fajta aprólékosságot?
Egyetemi éveim elején, az első évben festettem, utána pedig elkezdtem kipróbálni magam teljesen új médiumokban. Forrasztottam LED-et, hegesztettem, hidegtűztem, volt olyan munkám is, ahol csakis digitális úton történt az alkotófolyamat, szóval elég sokféle dolgot kipróbáltam. Valahogy a festészettel kapcsolatban mindig azt éreztem, hogy az aktuális kutatási témáimhoz, illetve ahhoz, ami engem érdekel a művészetben, nem a legmegfelelőbb médium. Például az elmúlás bemutatásához, ami ennek a kiállításnak az alapélménye.
KULTer.hu: Egy festményt nem feltétlenül lehet szétszedni sem, mint ahogy egy textilt. Alkotóként az intermedialitás egyébként felmerült nálad? Egyfajta műfajkeveredést már ebben a munkában is látok.
Maga az intermedialitás számos munkámban visszaköszön. Mikor harmadéves voltam, akkor készült az Altar of the Holy Generation, ami gyakorlatilag a jelen generációnk oltára, a partykultúrát és a vallásos áhítatot kötöttem össze benne. Akkoriban kapcsolatot fedeztem fel a bulikultúra és a transzcendens között. Azért ezt emelem ki az intermedialitás kapcsán, mert ez tulajdonképpen egy vas oltár volt, amire trompe l’oeil vizuális effektussal festettem különböző tablettákat, az oltár közepe pedig egy projektált rendszer volt, ami felépült, majd szétesett, aztán felépült és újra szétesett. A kiállítótérben füst volt, és ebben a hosszúkás, homályos térben,
ahogy közelebb került a látogató az oltárhoz, egyre inkább kitisztult a kép előtte, mintha a munka a közeledés által nyilatkozott volna meg.
KULTer.hu: Ekkor még a Képzőn voltál. Hogyan érkeznek hallgatóként a felkérések? Esetleg tanulmányi követelmény is az időnkénti kiállítás, ha például az embernek már van valamiféle kész anyaga, összefogható koncepcióval?
Nem kifejezetten követelmény, sőt igazából mesterosztályonként változik, miként zajlik a művészeti oktatás. Van, ahol az elméleti részen több a hangsúly, van, ahol a technikai oldalon. Általában év végén van kiállítás a Képzőn, de akkor minden műterem tele van, illetve vannak olyan osztályok, akik év közben is szerveznek csoportos kiállításokat. Nemrég lett az egyetemnek egy Profil Galériája a Margit körúton, az is a hallgatóknak van fenntartva, illetve lehet koncepcióval pályázni minden évben az aulára is, ami pedig a főépületben van. Személy szerint,
ha van egy ötletem, megnézem, milyen jellegű térbe illene bele, tehát az ötlethez keresem a teret, általában egy látványtervvel.
Csoportos kiállítás esetén egy-egy munkámat kérik be, ami megint egy másfajta kiállítás-kontextus. Van egyébként egy kis művészkollektívánk az a:maze, aminek tagja két kurátor is. Azok a kiállítások, amiket a kollektívával szervezünk, megint egy másik utat képviselnek, mivel ott sokkal inkább organikusan szerveződik egy projekt, amiben a kurátori és művészi szerepek is sokszor egybe tudnak olvadni.
KULTer.hu: Olvastam, hogy a természet mennyire fontos számodra. Honnan indult ez a vonzalom?
Mindig jelen volt mind az érdeklődésemben, mind a munkáimban, már az első nagyobb installációm is egy hologram-növény volt, ami kinyílik, majd összecsukódik. De ez akkor még kevésbé volt tudatos bennem, csak később vált központivá, amikor elmentem Cuencába, Spanyolországba, ahol teljesen érintetlen a természet, amit nagyon ritkán látni. A fák hatalmasak, sugárzik róluk, hogy nagyon egészségesek és nagyon idősek. Egyszerűen jó volt látni, hogy ennyire tiszteletben tartják az ott élők a természetet. Ott kezdtem el először fakérgeket festeni, ezekből rendeztünk is egy kiállítást az ottani művészeti egyetemen, majd mikor hazajöttem,
elkezdtem a fa erezetének a mintázatát tanulmányozni, mert érdekesnek találtam az informatív jellegét,
hiszen ebből a mintázatból megállapítható egy fa életkora, fejlődéstörténete, lényegében az életútja. Persze mindemellett a fa amúgy is egy univerzális szimbólum, számtalan teremtésmítoszban és vallási tradícióban tölt be központi szerepet. Lényegében a fa szimbolikáján keresztül alakult ki a vallási tradíciókat és szimbólumrendszereket összehasonlító szemléletmódom. Azóta előszeretettel vegyítek egy munkán belül is mitikus motívumokat különböző vallási kultúrákból, és állítom őket párhuzamba, mint például ahogy ebben a projektben is Szűz Máriát és Máját helyezem egymás mellé.
KULTer.hu: Amellett, hogy a kultúra-természet párhuzam jelen van a művészetedben, mennyire tudatos nálad, hogy egy fa is növekszik, van életkora, és meg lehet feleltetni egy kultúra és természet között álló emberi lénynek? Mennyire célzott nálad az ilyenfajta antropomorfizálás?
Valóban rengeteg párhuzam van fa és ember között, erről konkrétan Peter Wohlleben, német erdész írt is több könyvet.
Az antropomorfizálás folyamatosan történik, így talán könnyedén bele is ivódik a gondolkodásunkba.
Az élet misztériuma szerintem valamilyen tudatlan formában mélyen összeköt minden élő és érző lényt. Nincs kimondott célom ezzel, ez az alap szemléletmódomat jellemzi leginkább.
KULTer.hu: Helyspecifikusság szempontjából a Kesztyűgyár mennyire volt optimális számodra, hogy találtad meg ezt a helyszínt?
Mivel ez nem egy hagyományos értelemben vett white cube tér, hanem egy közösségi házban rejlő, irodai múlttal rendelkező, egyáltalán nem hivalkodó tér, sokat gondolkodtunk a projekt kurátorával, Körösvölgyi Zolival, hogy milyen típusú alkotás illene ide. Végtére is arra jutottunk, hogy egy közösséget összekovácsoló munka lenne a legjobb opció, hiszen a közösségé ez a ház, vagyis mindenkié. Fontos volt, hogy létrejöjjön valamilyen interakció is a munka és a látogatók között, úgy gondoltuk, ez fogja felruházni a projektet egyfajta közösségszervező erővel. A projekt konkrét ötlete pedig úgy jött, hogy
a műtárgy ne legyen kisajátítva, se a hely által, se pedig általam, aki elkészítette, hanem legyen mindenkié,
vagyis mindenki kaphat és adhat belőle, csak hadd vigyék!
KULTer.hu: Szerinted lesz egy olyan pontja a kiállításnak, amikor valaki csak úgy megfogja az egyik vásznat, vagy az egyik ollót, és csak úgy elviszi őket?
Benne van a pakliban, de azt érzem, hogy valahogy az emberek is sokkal óvatosabban és tisztelettudóbban nyúlnak egy ilyen munkához, mert annyira nem szokványos dolog, hogy az ember hozzáérhet egy műtárgyhoz, sőt, még bele is vághat, és el is vihet belőle egy-egy darabot. Amit izgalmas volt látni, hogy
egyszerre voltak izgatottak és szemérmesek is a látogatók, amikor először megtudták, hogy ezt a munkát le lehet bontani.
Egyébként elég meglepő, hogy még mindig mennyi megvan belőle. Mihelyt megnyílt a kiállítás, én sorsára engedtem a műtárgyat magamban. Már az alkotói folyamat közben is mantráztam, hogy ennek vége lesz, és ez így van jól. Ebben áll a szépsége, hogy hosszú-hosszú idő volt felépíteni, benne van az a sok impulzus, meg energia, amivel készült, nem beszélve a türelemről és a kitartásról. Lehet, hogy ezért viszonyulnak hozzá az emberek tisztelettudóan, mert ezt közvetítik feléjük a liliomok.
KULTer.hu: Láttad már a munkád alakulását, mióta kikerült, vagy ez az első alkalom?
A megnyitó óta most látom először. Persze, én látom a változását, de valójában elég diszkréten és szép lassan múlik el.
KULTer.hu: Vajon lefotózza néha valaki házon belül, hogy még mennyi van rajta? Jó kis fotósorozat vagy film lehetne.
A barátaim voltak itt, többen küldtek fotót róla, hogy épp hogy áll. Gondoltam én is a fotósorozatra, lehet, hogy lesz majd a kiállítás után egy ilyen jellegű összesítése a projektnek.
KULTer.hu: Mit jelent számodra a liliom, a Befejezet(t)lenítés központi motívuma?
Azt, hogy egy nap majd mindent fel kell adnunk, az egónkat, a testünket és az illúzióinkat is.
Mária liliomai úgy szerepelnek itt, mint a végtelen véges megnyilvánulásai, a már darabokra osztott egység,
ami csak úgy nyerheti vissza elevenségét, ha megfosztódik a formától, és illékonyan visszatér a végtelenbe. Számomra ezek a virágok hordozzák az elmúlást, az átlényegülést, az újjáéledés lehetőségét, hiszen nem ér véget ez a projekt a galéria négy fala között, hanem ott vannak ezek a fonalak számtalan ember kezén, a város számtalan pontján.
KULTer.hu: A kiállítással egybekötött workshop egyik feladata az önmagunk virágként való ábrázolása. Ha te virág lennél, liliom lennél?
Szerintem kevés olyan ember él ma, aki annyira tiszta és önzetlen, hogy liliom lenne. Én magamat valami egyszerű mezei vagy erdei virágnak érzem, például tavaszi kikericsnek.
KULTer.hu: Megismételhetőnek tartod egyébként az itteni koncepciót? Szeretnél a jövőben valami ehhez hasonló, „befejezet(t)lenítendő” munkát létrehozni?
Ezt, vagy egy ehhez hasonló munkát nem szeretnék megismételni, mert azzal elveszne ez az egyszeri varázsa. Általában a munkáimra valamilyen módon jellemző, hogy csakis az adott térben, adott időben és ezeknek a konstellációjában láthatóak.
A legközelebbi projektötletemben meghagyom az interaktivitást, a keresztény-mitológai elemeket
és azt, hogy valamivel gazdagabban térhet haza a látogató, de nem ilyen értelemben lesz befejezet(t)lenítendő, mint ez. A következő nagyobb terv egy félig galériatérben, félig köztéren játszódó projekt lesz, amiben reményeim szerint együtt fogok működni különböző civil szervezetekkel is.
KULTer.hu: Van olyan képzőművész vagy egyéb műfajban érdekelt alkotó, aki mostanában különösen inspirál téged?
Az egyik kedvenc művészem Anish Kapoor, illetve Ernesto Neto, mégpedig azért, mert ők valamilyen nagyon zsigeri és mély dolgot szólítottak meg bennem. Valahogy számomra ők azok a művészek, akik
képesek elmondani az elmondhatatlant, és megragadni a transzcendens dimenziókat,
nem csupán szavak szintjén, hanem ténylegesen. Nemrég ismertem meg Magdalena Abakanowicz lengyel szobrász és textilművész munkásságát, aki szintén nagy hatással van rám. Az itthoni művészek közül pedig Bukta Imre, Lovas Ilona és Csákány István művészete áll hozzám nagyon közel.
KULTer.hu: Van valamilyen rövidebb-hosszabb távú projekt a fejedben, vagy esetleg egy újabb médium, amit szeretnél kipróbálni?
A legközelebbi önálló kiállításom valószínűleg július végén lesz a MET Galériában, illetve dolgozunk egy csoportos kiállítás ötletén, amit nyár végére szeretnénk időzíteni, de ahhoz a projekthez még keressük a helyszíneket, ugyanis egy utazó kiállítást szeretnénk, ami térről térre alakulna majd. A címe az lesz, hogy Sanga ni wati – A tér minden idejében.
Kuzma Eszter Júlia Befejezet(t)lenítés – Unfinishing című kiállítása 2023. május 30. és 2023. június 23. között látható a budapesti Kesztyűgyár Galériában. A kiállítás finisszázsára június 23-án, 17.15-től kerül sor, A szerelem kertjében címmel, kiegészülve Albert Anna Leona és Solymosi Vince zenei programjával, majd pedig egy közös beszélgetéssel a virágszimbolika interkulturális jelentőségéről, előfordulási formáiról.
A borítóképet Zellei Boglárka Éva készítette.
