A testhorrorjairól elhíresült David Cronenberg egyik különleges, rendhagyó filmje a Két test, egy lélek Jeremy Ironsszal a főszerepben: ebből készült női sorozatváltozat Rachel Weisszel a centrumban. Az eredeti erényei mellett azonban annak egyik legnagyobb hibáját is átvette.
Cronenbergről általában a testhorrorok ugranak be az embereknek, a legutóbbi, nálunk idén januárban bemutatott alkotása, A jövő bűnei is visszatérés ehhez a jellegzetes, gyomorforgató zsánerhez, persze társadalomkritikai éllel. A kanadai direktor műveiben – a 2000–2010-es évek visszafogottabb, más műfajú filmjeit leszámítva – fejek robbannak szét, a test borzasztó torzulásokon esik át, az olyan természetes dolgok, mint az étkezés vagy a szülés pedig finoman fogalmazva is visszataszítóak. Az 1988-ban bemutatott Két test, egy lélek is tartalmaz néhány zsigeri és véres jelenetet, de
hasonlóan visszafogott, inkább drámai alkotás, mint a kései Cronenberg-filmek,
jellemző, hogy a testhorror csúcsa egy rövid álomjelenet a Jeremy Irons által játszott ikerpár szó szerinti összenövéséről. Egyébként a film legvéresebb pillanata, a szomorú lezárás sem azért sokkoló, mert különösebben extrém lenne, hanem a lélektani mélység, a főhősök, Beverly és Elliot Mantle addig felépített tragikus kapcsolata miatt.
Nagyon helyesen az Amazon azonos című minisorozata is erre fókuszál hat epizódja alatt, viszont
a sorozatformátum mintegy a nemezise is az Alice Birch által fejlesztett Két test, egy léleknek.
Fel lehetne róni, hogy miért David Cronenberg filmjét említem referenciaként, hiszen az is egy valós történet, illetve annak 1977-es regényváltozata, Bari Wood Twins (Ikrek) című könyvének a feldolgozása, tehát az Amazon minisorozatát inkább adaptációként, nem pedig remake-ként kellene értelmezni. Ám az igazság félúton van, mivel az alkotói szándék szerint is részben az 1988-as Két test, egy lélek az alapmű, erre utal már a cím is (eredetiben is Dead Ringers mindkét mű címe, nem Twins, mint a regényé), illetve több visszatérő vizuális motívum (a főhősök vörös ruhája, amelyben az egyik végzetes műtétet hajtják végre), valamint a testhorror, a naturalizmus is ezt a kapcsolatot erősíti. Sőt,
az új Két test, egy lélek esetében tulajdonképpen erősebb a testhorror-vonulat, mint Cronenbergnél,
holott Birch rengeteg fekete humort is belevitt az alapvetően tragikus történetbe – Cronenberg eredetijére ez nem jellemző.
A könyv és Cronenberg filmje, így a sorozat is a valóban létezett nőgyógyász ikerpár, Stewart és Cyril Marcus történetét dolgozza fel. A Marcus testvérek New Yorkban praktizáltak, majd 45 éves korukban, 1975-ben rejtélyes körülmények között haltak meg. Ennek a sztorinak az erősen fikciósított változata Bari Wood könyve és a Két test, egy lélek is.
A sorozatban Beverly és Elliot nők, így sokkal intimebb, testközelibb viszony fűzi őket a szakmájukhoz.
Ebben a történetben is Beverly a félénkebb, csendesebb, racionálisabb, szakmaibb és profibb nőgyógyász, míg testvére, Elliot az extrovertált, a szenzációt és testi örömöket hajszoló fél. Szinte szöges ellentétei egymásnak, mégis, egypetéjű ikrekként valamiféle különleges kötelék fűzi össze őket. Amit Beverly, miután megtalálja a szíve választottját, Genevieve-et, elkezd a sziámi ikerékéhez hasonló kapcsolatként, azaz teherként érzékelni. Közben egyre csak törnek előre a karrierjükben, elsősorban a rámenős Elliotnak köszönhetően, még a nihilista üzletasszony, befektető Rebecca támogatását is elnyerik, így saját szülészeti központot nyithatnak, ahol a(z időskori) meddőség ellen küzdenek.
Cronenberg többi megszállott karakteréhez hasonlóan persze Elliot is túl messzire megy, Frankenstein módjára istent játszik.
De nem is ez a legnagyobb baj, hanem hogy kísérletei eldurvulásával párhuzamosan egyre csak növekszik benne a testvére iránt érzett irigység és düh, amiért az Genevieve-vel képzeli el közös jövőjét.
A Két test, egy lélek egyrészt működik lélektani karakterdrámaként, másrészt társadalomkritikus sci-fiként is, bár előbbi vonulat az erősebb, utóbbi mintegy erősíti és alátámasztja az ikrek személyes kapcsolatának az alakulását.
A történet központjában természetesen Rachel Weisz áll, aki újfent bizonyítja, hogy rászolgált Oscar-díjára,
amit Az elszánt diplomatáért kapott. Valószínűleg a Két test, egy lélekért is elnyer majd valamilyen komolyabb elismerést, például az Emmy-t. Weisz elképesztő teljesítményt nyújt az ikrek szerepében, teljes mértékben elhisszük, hogy van egy ikertestvére, aki a másik felet játssza. Beverly és Elliot ugyanis olyan különböző egyéniségek, hogy egészen bámulatos, hogy ugyanaz a színésznő formálja meg őket.
Ez nemcsak a jellemükre, de a külső megjelenésükre is érvényes, ami részben persze a sminkesek érdeme, de nagyobb részben a színésznőé, aki képes volt mimikájával, tekintetével, sőt láthatóan a szemöldökének szabályozásával is teljesen más karaktert adni Beverlynek és Elliotnak. Előbbit nem kizárólag általában összefont hajáról és visszafogottságáról ismerjük meg, hanem az arcára kiülő szorongásról, félénkségről, naiv tisztaságról. Utóbbi hiába lép ideiglenesen a testvére helyébe, tekintetében ott ég a tűz, szemöldökráncolásával elárulja önzőségéből és testvéréhez fűződő őrült, komplex vonzódásából fakadó belső gonoszságát.
Weisz alakítása egyenrangú Jeremy Ironséval, sőt egy kicsivel felül is múlja azt,
bár ez abból is következik, hogy a színésznőnek és a forgatókönyvíróknak sokkal több idejü és terük volt arra, hogy kellő mélységben kibontsák a karaktereket.
Az viszont már a forgatókönyvírók számlájára írható, hogy
bár első látásra Beverly az angyali, Elliot az ördögi testvér, közel sem ennyire egyszerű a helyzet.
A testvérek viszonya akár Cronenberg filmjében, úgy a sorozatban is rendkívül összetett. A külsejük és születésük különleges körülményei mellett szakmájuk is szorosan összeköti őket, a filmhez képest pedig plusz motivációt jelent Beverly számára, hogy Genevieve-vel együtt vállaljon gyermeket, akit ő szül majd meg. Az ő drámája az, hogy többször elvetél, ezért még ebben a függetlenedési törekvésében is erősen függ az Elliottal közös projektjétől, a szülészeti központtól és az ott folyó, kvázi frankensteini kutatásoktól. A Két test, egy lélek bravúrja, hogy bemutatja,
az ikrek szeretik egymást, viszont Beverly önállósodna és normális életet akar élni,
elszakadni a testvérétől és saját egzisztenciát építeni.
Elliot sem tekinthető sem gonosznak vagy teljes mértékben abnormálisnak, hiszen a szeretet motiválja őt. A sorozat előnye a hat epizódos terjedelem, ilyen módon
mélyebben képes bemutatni Elliot motivációit és Beverly-hez való vonzódásának ellentmondásosságát.
A két testvér szexuális élete és nőisége szintén éles kontrasztban áll egymással. Beverly és Genevieve szerelme őszinte és elmélyült, előbbi számára semmiképp sem zárja ki a testvéri viszonyt, ettől még nem akarja elhanyagolni Elliotot. Ellenben Elliot több heteroszexuális kapcsolatba belekap, de egyik sem akar működni, olykor már maga az egyéjszakás kaland, a szex sem. Hiába veszi körül magát emberekkel, nem képes egyetlen stabil kapcsolatot sem kialakítani, még a sorozat elején megtörténő szerepcserében sem leli örömét, aminek közel sincsenek olyan drámai következményei, mint Cronenberg filmjében.
Az extrovertált testvér sorozatos kudarcokat vall, és nem azért, mert Beverly az ikerpárja. Igaz, egy idő után már
az irigység és a testvérétől való eltávolodás félelme is megmérgezi Elliot viszonyait,
de nagy kérdés a sorozat alapján, hogy a tyúk volt-e előbb vagy a tojás. Azaz Elliot kapcsolatteremtési nehézségei nem feltétlenül az „abnormális” testvéri viszony következményei, mivel Beverly egyáltalán nem akarja magához láncolni, nem fojtja meg őt a szeretetével, kettejük közül ő áll reálisabban az egypetéjű ikerség speciális esetéhez. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a Két test, egy lélekben azért nem tudja elengedni Elliot Beverly-t, mert retteg attól, hogy nélküle már ez a viszonylag őszinte és intim kapcsolata is elveszik.
A sorozat plusz rétegét a nőiség jelenti a filmhez képest, egyúttal ezen keresztül lép be némi sci-fi is a történetbe. A sci-fi persze csak katalizátor,
a karakterfejlődést és a főhősök ellentmondásos kapcsolatát szolgálja, mivel elsősorban a szüléshez, a megtermékenyítéshez kötődik.
Mindenesetre Jeremy Irons Elliotja és Beverly-je akármennyire is a nőgyógyászat szakemberei voltak, mintegy nemi és szexuális identitásuk miatt megmaradtak kívülállóknak. Cronenberg egy idő után nem is nagyon foglalkozott magával a nőgyógyászattal és a nőiség kérdésével, áthelyezte a film cselekményének súlypontját a „sziámi ikerség” metaforájára, amiből a tragikus finálé is következett. A finálén a sorozat csavar egy nagyot, poéngyilkosság nélkül elárulhatjuk, hogy ebben az esetben nem az ikrek szétválasztása, hanem a gyerekszülés a központi motívum. Ez összhangban van azzal, hogy
Beverly és Elliot ebben a történetben sokkal intimebb viszonyban vannak a saját szakmájukkal is,
kutatásaikat sokkal inkább motiválják személyes vágyak.
A sorozatnak vannak kifejezetten naturalista, de a valóság talaján megmaradó képsorai a nyugati társadalmakban inkább romantizált szülés kiábrándító horrorjáról a véres császármetszéstől a halva születő babán át a szülésbe belehaló anyáig.
Ezek nem öncélú jelenetek, hanem motiválják a főhősöket abban, hogy megoldásokat találjanak a nők szüléssel kapcsolatos problémáira,
egyúttal, hogy reflektáljanak arra is, amit csinálnak, hiszen nemcsak a saját testük, hanem a többi női test felett is hatalmat gyakorolnak. Tulajdonképpen a testvérek kettős pozícióba kerülnek: mindketten nők, magukban hordozzák az egyszerre hatalmat (új élet létrehozása) és terhet (a szülés fájdalma) jelentő női adottságokat, így a petefészket és a petesejtet, ugyanakkor szakmájuk révén mindezt egyszerre egy külső, tudományos nézőpontból is szemlélik. Kérdés, hogy el tudnak-e távolodni, objektívek tudnak-e maradni a női testtel szemben, illetve tudják-e, hogy mikor van szükségük éppen az empátiára.
Ebben a kérdésben a „sötét oldalt” tulajdonképpen Rebecca és a többi, a cselekmény során feltűnő hatalmasság képviseli, akik támogatják vagy akadályozzák a főhősök törekvéseit és kutatásait. Rebeccát főleg a profit, a gyarapodás érdekli,
az emberélet vagy a női test kizsákmányolása ennek érdekében nem okoz neki lelkiismereti problémát,
sőt gyakorlatilag a női nem szégyene, aki élcelődik a meddőségen és az időskori klimaxon, miközben elvileg a nőkért hoz létre szülészeti központot. Nőgyógyászokként Beverly-nek és Elliotnak azt a kérdést kell feltenniük, hogy a karrier vagy az orvosi hivatás a fontosabb a számukra, hogy az előrejutás érdekében eladják-e a lelküket, elárulják-e a női nemet, így saját nőiségüket is.
A Két test, egy lélek tehát roppant sokrétű alkotás, ami sok tekintetben felül is múlja az eredetit. Formai értelemben is izgalmas a sorozat: amellett, hogy megidézi a Cronenberg-film színvilágát, kreatív vágástechnikával és szerkesztéssel él. Az időrend felbontásán alapuló narratívát az utolsó epizódban művészi szintre emelték az alkotók. Huszárik Zoltán Szindbádjához hasonlóan
cikáznak múlt és jelen, képzelet és valóság képei a rövid bevágásokban, amelyek a főszereplők gondolatait képezik le.
A vágás és a zeneválasztás pedig sok humort, illetve inkább keserű, groteszk iróniát visz a Két test, egy lélekbe. A második részben például, amikor az ikerpár Rebecca és köre beteges játékaiba sodródik bele az üzletkötő vacsora estéjén, az alkotók Stanley Kubrick Mechanikus narancsához hasonlóan gyilkos fekete humorral használják fel Beethoven 9. szimfóniáját.
A Két test, egy lélek minden pozitívuma ellenére is meg-megbicsaklik.
Akár a film, úgy a sorozat cselekménye is képes epizódról epizódra leülni.
Az egyes epizódokban néhány jelenet túlnyújtott, olykor stagnál a testvérek viszonya, karakterfejlődésük megtorpan. Ugyan hat részből áll csak a széria, de néha joggal érezheti úgy a néző, hogy még ez is sok. Máskor persze egy-egy jól eltalált jelenet vagy montázs visszaadja a Két test, egy lélekbe vetett hitünket, ám sajnos nem nehéz elveszíteni az érdeklődést iránta, megköveteli a kitartást és a türelmet, ami a mai sorozatdömpingben sok problémát felvet. Ezzel függ össze, hogy
a főhősökön kívül nem igazán találkozunk más érdekes karakterrel.
A Mantle-ikrek drámája, de még Genevieve is fájóan egydimenziós figura, nem beszélve Gretáról, Beverly-ék házvezetőnőjéről, aki roppant unalmas karakter, ennek ellenére viszont érthetetlenül sokszor kap reflektorfényt.
Összességében azonban a Két test, egy lélek ajánlott széria. Nem az a darálós fajta, ami tele van izgalmas fordulatokkal és cliffhangerekkel,
nem is szabad egyszerre végignézni, mivel gondolkodásra ösztönöz, és meg kell emészteni a látottakat.
Ha türelmesek vagyunk vele, akkor meghálálja kitartásunkat, hálája jeléül pedig Rachel Weisz élete egyik legjobb alakítását nyújtja. Bár speciálisan női témákat vet fel, nemcsak nőknek szól, sőt a férfiak talán jobban meg is értik a nőket, miután megtekintik ezt a szériát.
Két test, egy lélek (Dead Ringers), 2023. Alkotó: Alice Birch. Rendezte: Sean Durkin, Karena Evans, Lauren Wolkstein, Karyn Kusama. Szereplők: Rachel Wiesz, Britne Oldford, Poppy Liu, Jennifer Ehle, Michael Chernus. Forgalmazó: Amazon Prime Video.
A Két test, egy lélek a Magyar Filmadatbázison.
