A hazai kortárszene egyik aktív képviselőjeként Szives Márton az ütőhangszerek nyelvén bűvöli el a hallgatóságot vidám és professzionális fellépéseivel, rituálészerű játékával. Fiatal kora ellenére számos díj, verseny, valamint ösztöndíj nyertese. Rendszeresen koncertezik itthon és külföldön, szólóban és a Samodai-Szives Duó tagjaként egyaránt, crossover koncertjei a művészeti határokat mossák össze organikus módon. Április 11-én, a költészet napján a Drahos-Szives Duó formációval a Versünnep Fesztivál döntőjében nyerte el mind a közönség, mind pedig a zsűri elismerését. De a nyár is tartogatott meglepetéseket, hiszen júniusban többedmagával a Munkácsy Vizuál című projektet mutatták be a nagyérdemű előtt.
Szives Márton egyetemista kora óta crossover projekteket állít össze, melyekben nemcsak hangszerek, hanem különféle művészeti ágak is találkoznak:
próza, színészi játék, mozgás, vetítés, animáció mind-mind megjelent már előadásaiban.
Vizuális koncertötlete, a Klatzow Projekt animáció és zene ötvözetével 2020-ban mutatkozott be. Mint számos fiatal felnőtt, Szives Márton is rendszeresen követte a közösségi média felületeken más művészek munkásságát. Az egyik ütőhangszeres portálon figyelt fel Peter Klatzow zeneszerző bejegyzésére, melyben a szerző kijelentette, hogy megalkotta élete legjobb művét, és ne is foglalkozzunk tovább a többi művével. A dél-afrikai zeneszerző művei leginkább a vizuális élményen alapulnak, így nem meglepő, hogy
a World of Miró címet viselő marimba-ötöse a világhíres katalán festőművész, Joan Miró világát fordította zenei nyelvezetre.
Szives azonnal felfedezte a lehetőséget a műben: mi lenne, ha a képek a zenével együtt lennének szereplők a színpadon? Nagy Katalin Matild képzőművésszel együttműködve egyedülálló animációs koncertélményt alkottak meg a hazai, valamint a nemzetközi plénumnak, melyet Szives most a Munkácsy Vizuálban gondolt tovább.
KULTer.hu: A projektjeid valójában már performanszok?
Ez egy jó kérdés, mert a performanszművészetet sokan és sokféleképpen próbálták már definiálni. Természetesen a legelterjedtebb meghatározás az, mikor az emberi testet és hangot mint önálló, saját nyelvezetet kifejtő médiumot vonjuk be az előadásba.
Az én projektjeim egyelőre crossover koncertek,
azaz olyan előadások, ahol több művészeti eszközt vonunk be egy előadásba, de a zene megmarad egyenlőbbnek az egyenlők között. Természetesen performatikus elemek itt is megjelennek: egy-egy színpadi jelenet, hangszeres performansz vagy éppen expresszív testi kifejezések játék közben.
KULTer.hu: Úgy tudom, szakmai elismerést is kapott a Klatzow Projekt. Van-e utóélete, megtekinthetjük-e valahol az előadás digitális változatát?
Nem sok ilyen projekttel találkoztam, ez ugyanis a film, animáció, képzőművészet és a zenei előadóművészet határán van. Mások is még csak a kísérletezésnél tartanak. Épp ezért érdekelt, hogy vajon ezeknek a területeknek az egyes képviselői hogyan fogadják a mi ötvözetünket. Így
a koncertélményt átformáltuk egy digitális filmmé, egy „koncertfilmmé”, ahol a kép és a zene azonos hangsúlyt kapott.
Joan Miró képeit Nagy Katalin Matild különböző technikákkal dolgozta fel – kivágásokat csinált, árnyjátékokat, sőt, a The Red Sunt újrafestette, – s mindezt ráültettük Peter Klatzow zenéjére. Végül ez az elképzelés a 2022-es szolnoki ATAFF-on (Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál) bekerült a legjobb száz kisfilm közé, s bekerült más kisebb nemzetközi fesztiválokra is, ami nagy büszkeség számomra. Zenészként egy filmfesztiválon… sosem gondoltam volna! Az előadás felvételének egyelőre még nincs publikus kiadása, de tervezzük.
KULTer.hu: Több projektnek aktív tagja, megvalósítója vagy. A Klatzow Projektet, a Samodai-Szives Duót, a Munkácsy Vizuált vagy éppen a Xenorigin Projektet összekapcsolja a zene, de mindenhol más-más koncepcióval állsz művésztársaiddal a színpadra. Hogy fér meg egymás mellett, azaz egy palettán az animáció és a zene, az instrumentális performansz vagy éppen az audioreaktív kortárs zene?
Egyre jobban. Csak ki kell kísérletezni. A szokásos koncertstílust nem lehet, és nem is kell azonnal felbontani, de folyamatosan meg kell teremteni mindazt az eszközt és nyelvezetet, amit az aktuális Zeitgeist és társadalmi közeg megkövetel. A zene mindig (vagy legalábbis legtöbbször) egy villámhárítója vagy visszhangja volt a társadalmi folyamatoknak, mindig utólag reagált rájuk, mintegy terápiaként. Az 1950-es évektől kezdődően, amikor fellendült a stúdiótechnika használata,
egy új reneszánszot élünk: szerintem jobban érezzük a technikai változás igényét és szükségességét,
mint az előtte lévő százötven évben. Ezt hangszerek, előadás, játéktechnika és esztétika szintjén is ki kell kísérleteznünk. Természetesen nem kell mindennel a közönség elé állni, de csak akkor tudunk új gyakorlatokat kikristályosítani, ha ezen dolgozunk.
KULTer.hu: A különféle művészeti ágakkal történő kísérletezés mint koncepció mikor fogalmazódott meg benned elsőként? Honnan ered az inspirációd?
Szerintem ez a klasszikus zenei neveltetésemnek köszönhető. Sok koncertre jártam gyerekként, s közben körbevett az elektronikus és a filmzene. Épp ezért, ahogy megtanultam a koncertélet sémáit, igényeltem, hogy valami újat lássak – vagy alkossak. Nagyon tisztelem a zenei történelmünket, pont ezért úgy látom, okosan fejleszthető. De ha ki kellene emelnem meghatározó élményeket, az a Disney Fantasia 2000-re, a hazai elektronikus zeneszerzők, s amin a mai napig könnyezve nevetek: Victor Borge előadásai.
KULTer.hu: Itthon és külföldön egyaránt koncertezel. Van-e számodra kedves közönségélmény?
Mindig felvillanyoz, amikor fel tudom dobni a közönséget. Zenésztársaimmal valamennyien kutatói- és komoly koncertprofillal is rendelkezünk. Mégsem akarjuk szem elől veszteni a közönséget: attól, hogy kortárs zenét játszunk, attól, hogy néha feszegetjük a közönség tűrőképességét az érzelmek vagy a gondolatok terén – például a Xenoriginben van egy tízperces horror-rész a mesterséges intelligenciával, ahol konkrétan félt a közönség, vagy a Munkácsy Vizuálban feltesszük a kérdést, hogy szükség van-e zenészekre és festőkre az OpenAI mellett –,
a zene elsődleges szerepe az esztétikai kielégülés.
Esztétikai kielégülés az is, ha sírni tudunk, ha nevetünk, ha könnyed szívvel megyünk el vagy ha beleborzongunk az élménybe. S így építjük fel a koncerteket. Muszáj gondolkodtatni és gondolkodni, de
a sikeres zene sosem ragad le a kognitív vagy racionális folyamatoknál: az érzelmekre hat.
S ezt a közönség is nagyon szereti. Legutóbb Franciaországban kérték a koncertjeink végén, hogy játszunk még. Vagy Berlinben, ahol minden noszogatás nélkül csatlakoztak a közönségszámunkhoz – azaz, amikor a közönség is részt vesz az előadásban.
KULTer.hu: A fiatal tehetségeket is oktatod, pedagógusként elkötelezett vagy a jövő generációjának tanításában. Mesélsz kicsit erről a szerepedről? Milyen pedagógus Szives Márton, s miképpen látja a feltörekvő, fiatal ütőhangszeres generációt?
Nagy reményem van bennük, és úgy gondolom, hogy nem is „ütőhangszeres generáció”, hanem „ütőhangszerre specializálódott zenész generáció” lesz belőlük. A pedagógus Szives Mártonnak ez a célja. Diákjaim talán ezért szeretnek hozzám járni, s sikereket is érnek el, pedig inkább vagyok tanár, mint pedagógus. Tanár abból a szempontból vagyok, hogy a szakmába nevelem őket. Számomra többet ér, ha a tanítványom képes magát zenében kifejezni – sokan zenét írnak, improvizálnak stb. –, mintha tökéletes verőfogással lezavarja a versenydarabokat. Nagyon tisztelem a mai diákságot, mert hihetetlen nyomás alatt választják sokan maguktól is a zenei utat. Épp ezért a szakképzés szintjén
azokat a tanárokat tartom példaképemnek, akik embereket nevelnek, s csak azon túl szakembereket.
Nekem többet jelent a jövőben egy zenét támogató társadalom és pár tehetség, mint a sorozatgyártott szakik. Nagyon örülök akkor is, ha valaki megmarad hobbizenésznek, főleg, ha egy zenei peremterületen tanul tovább, mert így később azokat is támogatni fogja, akik zenei pályán maradnak.
KULTer.hu: Hogyan alkalmazod a legújabb technológiákat, például a mesterséges intelligenciát, illetve a legújabb trendeket művészeti dimenzióid kiteljesítésében?
Tiniként elolvastam Asimov összes művét, és a kortársait is. Nagyon vártam, hogy mikor csap a mindennapokban arcon minket az, hogy újra kell értelmeznünk a kreativitást, az ént, a tudatot, az éntudatot, mert
a 21. században ezek a kérdések már testközelben érezhetőek.
Tárt karokkal fogadtam ezeket, s társaimmal is kísérletezünk vele. Egyelőre eszköz. Nemsokára társ.
KULTer.hu: Friss hír, hogy elnyerted a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíját, mely 3 éven keresztül támogatja munkádat. Ösztöndíjasként mit szeretnél megvalósítani? A kutatás vagy a koncertezés lesz a hangsúlyos?
Még csak az értesítést küldték ki, s természetesen mérhetetlenül boldog voltam. Meglátásom szerint ez nagy lehetőség és felelősség. Mindkettő, tehát a kutatás és a koncertezés is egyaránt hangsúlyos lesz, mert zenészként nem válthatók ki egymással. A kutatási eredményeim koncertekként és publikációkként látnak majd napvilágot, de erről a szerződéskötésig nem mesélek, hadd izguljunk együtt!
A borítófotót Hrotkó Bálint készítette.
