Július 12-én 16 órától várja a színházi élet iránt érdeklődőket a debreceni társulat a Nagyerdőn.
A program a következő évad műsorának kihirdetésével indul, majd Mátyássy Szabolcs igazgató és Szabó K. István művészeti vezető a színészekkel, valamint a színház egyéb munkatársaival közös beszélgetésre hívja a résztvevőket. A következő évad mottójának jegyében („Költözzünk vissza egymásba!”)
az előadásokkal és rendezvényekkel kapcsolatos kérdésekre válaszolnak majd az intézmény munkatársai.
A társulat ezen kívül vásári komédiával, performansszal, énekes és zenés előadással, illetve gyerekműsorral készül az eseményre. A program kiemelt része továbbá a Csokonai korhelyleves készítése. A piknik este fél 9-kor ér véget, ekkor kezdődik ugyanis A Pál utcai fiúk című népszerű előadás a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon.
A debreceni színházi életben az utóbbi időben számos fontos változás következett be. A színház új épülete, a Csokonai Fórum tavaly nyílt meg a nézők előtt, az immár Csokonai Teátrum nevet viselő Kossuth utcai épület 2020-ban kezdődő felújítása pedig a végéhez közeledik. A júniusi évadzáró ülést már az átadás előtt álló épületben tudta megtartani a társulat. A július 4-én tartott sajtótájékoztatón Mátyássy Szabolcs kiemelte, hogy a hivatalosan is Csokonai Nemzeti Színház nevet viselő intézmény nemzeti besorolásához
prózai-, tánc- és operatagozat együttes jelenléte szükséges.
Ezek kiépítése a szeptemberi indulást követően meg fog történni. A 2023/24-es évadban összesen 16 premiert tartanak majd – a színház profiljának megfelelő műfaji változatossággal –, melyekről a jövő heti pikniken szintén bővebb információval szolgálnak a színház munkatársai.
Borítókép: A Csokonai Nemzeti Színház – Debrecen Facebook-oldala